2008. november 30., vasárnap

Döntöttem


Itt vagyok. És maradok.

Kezdem rögtön a tegnapi estebédünkkel, amit tulajdonképpen ebédre terveztem, de csak estére szükségeltetett elkészíteni.

Sült tarja szalmakrumplival és káposzta savanyúsággal

Még múltkor vettük ezeket a szép tarjaszeleteket, kis csontdarabok is voltak rajtuk. Felbuzdulva a csavart húskor használt fűszerkeveréken, ismét készítettem és azzal pácoltam be a húsokat. Még akkor, amikor megvettük, frissen, és úgy fűszeresen kerültek a fagyasztóba. Őszintén, megvolt az eredménye! A fűszerkeverékbe terrem sót és borsot, természetesen, illetve pirospaprikát, fokhagymagranulátumot, őrölt köményt, durvára tört koriandermagot és egy pici kardamomot. Mivel István rögtön kiszúrja, ha valami mediterrán zöldfűszert teszek bele (nem szereti őket – nagy bánatomra), csak egy kevés szárított petrezselyemzöldet kavartam még bele. Ezeket sosem pontos mérce szerint kavarom össze, hanem csak találomra, ízlés szerint. A „különlegességekből” (kömény, koriander, kardamom) csak keveset szoktam tenni, hogy nehogy túlságosan intenzív ízeket kölcsönözzenek az ételnek és az én klasszikus ízlelőbimbójú uram ne egye meg azt! Ilyen jól néztek ki sütés előtt a szeletek:


No, de sütés után sem voltak eldobnivalók!

Csak pici olívaolajat öntöttem a serpenyőbe és úgy sütöttem meg őket. Később 1-2 dl Apu-féle finom borral is meglocsoltam, hogy zamatosak legyenek. A végeredmény tényleg magáért beszélt: finom, puha, omlós husit ettünk.

A szalmakrumpliról (sült krumpli) viszont már nem zenghetek ilyen ódákat. Volt „szerencsém” éppen tegnap látni egy műsort a tévében, és kipróbáltam aszerint, ahogyan ott készítették. Nem mondom, meg lehetett enni, de belül nagyon száraz, kívül nagyon szúrós krumplihasábok lettek. (Azért elmondom, hogy hogyan készítették. A felhasábozott krumplit félig megfőzték vízben, amibe egy karika citromot is dobtak. Ezután sütötték meg olajban.) Én, mindenesetre, maradok a hagyományos sült krumplinál.

A káposzta, amit mellé ettünk, a saját eltevésem. Mondhatom, a kedvenc savanyúságom, mert semmiféle plusz tartósítószer nincs benne (csak sima cukor, ecet, só), ami most, hogy a lányok is lassan ugyanazokat eszik, mint mi, nagyon fontos szempont. Amikor eltettem, készítettem fotókat is, úgyhogy valamikor hamarosan leírom azt is. Még mindig lehet eltenni belőle, ha valaki kedvet kap hozzá!

2 megjegyzés:

Andici írta...

Szia, köszi a megjegyzést az oldalamon. Honfitársabbak vagyunk, mint gondolnád, ugyanis én is vásárhelyi vagyok, csak nem ott élünk. :)))

gabojsza írta...

Nahát, milyen kicsi a világ! Én is Vásárhelyi vagyok, de már én sem ott élek (23 éve):-)))

2008. november 30., vasárnap

Döntöttem

Bejegyezte: sedith dátum: 11:41

Itt vagyok. És maradok.

Kezdem rögtön a tegnapi estebédünkkel, amit tulajdonképpen ebédre terveztem, de csak estére szükségeltetett elkészíteni.

Sült tarja szalmakrumplival és káposzta savanyúsággal

Még múltkor vettük ezeket a szép tarjaszeleteket, kis csontdarabok is voltak rajtuk. Felbuzdulva a csavart húskor használt fűszerkeveréken, ismét készítettem és azzal pácoltam be a húsokat. Még akkor, amikor megvettük, frissen, és úgy fűszeresen kerültek a fagyasztóba. Őszintén, megvolt az eredménye! A fűszerkeverékbe terrem sót és borsot, természetesen, illetve pirospaprikát, fokhagymagranulátumot, őrölt köményt, durvára tört koriandermagot és egy pici kardamomot. Mivel István rögtön kiszúrja, ha valami mediterrán zöldfűszert teszek bele (nem szereti őket – nagy bánatomra), csak egy kevés szárított petrezselyemzöldet kavartam még bele. Ezeket sosem pontos mérce szerint kavarom össze, hanem csak találomra, ízlés szerint. A „különlegességekből” (kömény, koriander, kardamom) csak keveset szoktam tenni, hogy nehogy túlságosan intenzív ízeket kölcsönözzenek az ételnek és az én klasszikus ízlelőbimbójú uram ne egye meg azt! Ilyen jól néztek ki sütés előtt a szeletek:


No, de sütés után sem voltak eldobnivalók!

Csak pici olívaolajat öntöttem a serpenyőbe és úgy sütöttem meg őket. Később 1-2 dl Apu-féle finom borral is meglocsoltam, hogy zamatosak legyenek. A végeredmény tényleg magáért beszélt: finom, puha, omlós husit ettünk.

A szalmakrumpliról (sült krumpli) viszont már nem zenghetek ilyen ódákat. Volt „szerencsém” éppen tegnap látni egy műsort a tévében, és kipróbáltam aszerint, ahogyan ott készítették. Nem mondom, meg lehetett enni, de belül nagyon száraz, kívül nagyon szúrós krumplihasábok lettek. (Azért elmondom, hogy hogyan készítették. A felhasábozott krumplit félig megfőzték vízben, amibe egy karika citromot is dobtak. Ezután sütötték meg olajban.) Én, mindenesetre, maradok a hagyományos sült krumplinál.

A káposzta, amit mellé ettünk, a saját eltevésem. Mondhatom, a kedvenc savanyúságom, mert semmiféle plusz tartósítószer nincs benne (csak sima cukor, ecet, só), ami most, hogy a lányok is lassan ugyanazokat eszik, mint mi, nagyon fontos szempont. Amikor eltettem, készítettem fotókat is, úgyhogy valamikor hamarosan leírom azt is. Még mindig lehet eltenni belőle, ha valaki kedvet kap hozzá!

2 megjegyzés on "Döntöttem"

Andici on 2008. november 30. 14:17 írta...

Szia, köszi a megjegyzést az oldalamon. Honfitársabbak vagyunk, mint gondolnád, ugyanis én is vásárhelyi vagyok, csak nem ott élünk. :)))

gabojsza on 2008. november 30. 21:24 írta...

Nahát, milyen kicsi a világ! Én is Vásárhelyi vagyok, de már én sem ott élek (23 éve):-)))

Related Posts with Thumbnails