2009. január 31., szombat

Színes hústekercs



Tegnap este készítettem, véletlenül. Már majdnem mind megsültek a bécsik, csak 4 szelet hús maradt még, de elfogyott a tojásom, és amíg elszaladtam venni, kitaláltam ezt.
Kell hozzá:
- szép, kivert, fűszerezett hússzeletek (mindegy milyen, nekem disznó volt)
- savanyú uborka, sajt, piros húsú paprika
- liszt, tojás, olaj, esetleg zsemlemorzsa a sütéshez

Az uborkát, a sajtot és a paprikát felcsíkozom kb. akkorákra, hogy azért a húsról ne lógjanak le. A hússzeletet jó szorosan feltekerem (ha elég nagy és többször áttekertem, nem kell megtűzni semmivel), lisztbe és felvert tojásba mártom és forró olajban, de lassan, többször forgatgatva kisütöm. A tojás után lehet morzsába is forgatni, de én most untam a plusz pepecselést. Nagyon finom volt, kár, hogy nem jutott eszembe még a hússütés elején!

2009. január 30., péntek

Narancsos kacsa – csirkéből, avagy: a szellem az én fazekamban is járt!


Nagyon megtetszett Duende narancsos csirkéje "kacsa módra", és mivel mára amúgyis csirkét terveztem, hát kipróbáltam.
Mit mondjak, nagyon izgalmasnak találtam a receptet, de féltem tőle, mármint attól, hogy mit szól az eredményhez a közönség. A férjem nem az a típus, aki szereti a zöldséget, a húst és a gyümölcsöt bármilyen formában egy kalap alá venni, tehát ugyanabban az ételben enni. Ehhez képest a felállás a következő volt: 1 adag az enyém - nagyon ízlett, a rizs valóban különleges volt; 1 adag a húgomé – nagyon ízlett; 1 kis adag a kicsié – csak amúgy falta; 1 adag a nagyobbiké – nos,a hús csúszott belőle, de amúgy egész nap csak annyit evett, úgyhogy ő nem mérvadó; és végül 1 adag a férjemé, aki ... hát, egyszerűen megette. Nem kommentálta, hogy milyen, de ha már egyszer megette és nem vágott ki vele együtt engem is a házból :D:P, nagy haladás.



Igaz, az eredeti receptet pindurkát módosítottam, és nemcsak azzal, hogy kacsa helyett csirkét használtam, hanem pl. nem volt vörösborom és helyette fehéret tettem, de hogy a színe is meglegyen, a céklasavanyúságomról leszűrtem egy kis levet. Narancsot nem használtam 5-öt, csak 3-at, mert annyi volt itthon, és végül, amikor a „páclevet” elkészítettem, úgy éreztem, hogy még savanyítanom kell egy kicsit, ezért egy kis citromnak a felét is belecsavartam. A többi ugyanaz volt. Jaj, még annyit, hoyg a csirkét csak egyszerűen megsóztam és elősütöttem, majd rá direkt a rizsre további főzés nélkül. Talán pirosabbra kellett volna sütni, de már sokszor mondtam, nem a legjobb a sütőm teteje... Az ízén viszont ez mit sem változtat, mindenképpen nagyon finom volt.:)


Függőségeim

Sokat gondolkodtam, hogy mit írjak Duende és Patri-cica felhívására, hiszen olyan igazi függőségem nincs is. Természetesen, a család, a gyerekek nélkül már nem tudnék élni, de ki tudna, ha már egyszer belekóstolt? Amitől – mondjuk – függök, az inkább amolyan megszokás, azonban nem azt jelenti, hogy nem tudnék meglenni valami nélkül. De inkább kifejtem...

1. Végülis van egy dolog, amitől függök, ami muszáj, hogy meglegyen nekem: a lelkibéke. Ezzel együtt és ebből kifolyólag: a férjem. Bármilyen bajom, bánatom, szomorúságom, dönteni valóm van, muszáj beszélnem vele, és ilyenkor csakis vele, ahhoz, hogy egy kis erőt merítsek és tudjak felülkerekedni, dönteni. Muszáj jóban lennem vele ahhoz, hogy békességben legyek magammal, az életemmel, a világgal. Ha valamiért összetűzünk, semmit sem tudok rendesen végezni, amíg meg nem beszéljük. Ha semmi bajom, akkor minden könnyebb, a háztartási munkák, a főzés, a naplóírás, az éneklés, a mosolygás...
2. A főzés. No, meg tudok lenni nélküle is, időnként, bizony!:p De kislánykorom óta szeretem, próbálkozom, kísérletezem. Volt egy időszak tavaly, amikor még én sem tudom, hogy miket főztem, de emlékszem, hogy már kezdett elegem lenni a 15-20 perces ételekből (és nem gyorsfagyasztottak), sokszor eszembe jutottak a régi szép idők, amikor elővettem a „nagykönyvemet” és minden vasárnapra valami újat, különlegeset néztem ki belőle. Akkor döntöttem, hogy mégsem mehet ez így tovább, muszáj néha kiadósabb ételeket is főzni még akkor is, ha több munkát igényelnek. A két gyerek nem lehet örökké kifogás és emiatt állandóan Petőfi-ételeket együnk! (= Minek nevezzelek?:D) Akkoriban érlelődött aztán meg bennem ennek a blognak is a gondolata.
3. A kávé és az internet. Vagy fordítva, mindegy. Most csak azért a kávé az első, mert a konyha a háló és a számítógép között van, így hamarabb kávét töltök magamnak és csak azután kapcsolom be a gépet, de amikor ebben a szobában aludtunk, akkor bizony fordítva volt. A kávéra szükségem van, legalábbis jó ürügy az ivására a kevés alvás. (Igaz, mostanában már jól állok a tavalyhoz képest!) Lehet, anélkül sem lenne semmi változás, de megszoktam és szeretem. A szokást is és a kávét is. Olyan jó ideülni a géphez egy bögre fekete kíséretében! Az internet pedig, úgy érzem, szintén lételemem, pedig bebizonyosodott, hogy csak akkor, amikor itthon vagyok. Ha kirándulni megyünk vagy olyan valakihez, ahol nincs, eszembe sem jut napokig. De itthon, az a legjobb, amikor pár perccel-félórával a gyerekek előtt kelek és csendben, nyugodtan, kávét kortyolgatva megnézem az emailjeimet, benézek a fórumra, számbaveszem a naplóimat... vagy napközben, két munka között lehuppanok 5 percre és ugyanazt teszem turbó változatban, mint reggel...
4. Az olvasás, a könyvek. Hát, az utóbbi időben nem arról voltam híres, hogy sokat olvastam, de tudom, ez olyan szenvedély, amibe bármikor vissza tudok esni, nem is kell túl nagy kísértés hozzá, elég csak egy jó könyv.:) A könyveket is nagyon gyűjtögettem, régebben egyszerűen nem tudtam eljönni a könyvesbolt mellett úgy, hogy be ne nézzek. Legtöbbet az antikvárium részlegéről vásároltam, de ha új kellett, azt vettem meg. Remélem, hogy a lányaim örökölték ezt, vagy legalábbis egyik közülük; nem bánnám, ha az olvasás lenne a legnagyobb függőségük!
5. Ötödikként és egyben utolsóként nem is tudom, mit említsek meg. Hogy szeretek kirándulni, utazni, és nagy hiányérzetem van, ha nyáron legalább egy hétre el nem megyünk valahová levegőváltozásra? Hogy szeretek szomszédolni, azaz időnként átmenni a szomszédasszonyhoz (most már csak egy maradt, akivel össze is járunk) és „pletyózni” egyet? Hogy amióta gyereke(i)m van(nak), úgy várok egy jó forró fürdőre, mint a megváltásra? Vagy hogy állandó alváshiányom van?
 
No, azt hiszem éppen elég mindez, hagyok most már másokat is „gyónni”. Megpróbálok gasztro-s berkekben maradni, ezért továbbítom a felhívást Ottisnak, Pusztagnak, BeckZsunak, Katinak és nek.


2009. január 29., csütörtök

Mai „lányebéd”: murok-, azaz sárgarépafőzelék


Időnként nagyon sok főzeléket készítek, máskor meg hetekig elfeledkezek e műfajról. Gondolkodtam ma is, mi legyen a „második” ebéd (mert Istvánnak a lucskos káposzta lesz, hiába próbálja foggal-körömmel megúszni!), hogy finom, gyors, egészséges és a legkisebb pénzbefektetésű legyen. (Lefekvés előtt fahéjas-vaníliás tejberizset ettek.) Eszembe jutott a pincében „felejtett” sárgarépa, hoztam fel belőle és vagy 6-ot meghámoztam. Egy hagymát is hámoztam és feldaraboltam, és némi olajon üvegesre pároltam. Rádobtam az apró kockára vágott répát (reszelni szoktam, de most a reszelő a gépben volt) és együtt pároltam tovább. Néha egy kis vizet öntöttem alá és többször kavargattam is. Egy kis idő múlva egy felkockázot paszternákot is beledobtam, csak mert volt otthon és nagyon finom, aromás lesz tőle. Végül egy kanál darált paprikát is tettem bele (lusta voltam paprikát is kockázni)és készre pároltam. 1 ek. lisztet elhabartam tejjel és ezzel besűrítettem. Felengedtem vízzel a kívánt sűrűségűre, jól kiforraltam, tavaszi fűszerkeverékkel (petrezselyemzöld, kapor, csombor, fokhagymaszár, zellerzöld, lestyán, kakukkfű), sóval és citromlével ízesítettem és már kész is volt. Már csak egy kis tejföl járt a tetejére és egy csipetnyi darált paprika – díszítésként.

EK - 2012/5

Laska túróval, káposztával


A tésztafélék nálunk nem igazán mennek. Mármint Istvánnak nem, bár megeszi őket, ha éppen azt készítek. De nálunk nagyon érdekesek az evési szokások, úgyhogy tulajdonképpen két ebéd van egy nap. A második ebéd az valamikor délután van, miután hazajön István, de a lányokat mégsem fektethetem le délben csupán egy kis reggelivel, tízóraival! Így nekik mindig normális időben van az ebéd, de „ebédelnek” felkelés után is. Én, mikor hogy. Van, hogy eszem velük is, mert addigra reggeli nélkül jól megéhezek, van, hogy reggelizem és akkor jól bírom délutánig.
A lányok első ebédje általában valami előző napi maradék, de ha mégsem maradt semmi, akkor gyorsan összeütök valamit. Nos, ilyenkor vetem be azokat a dolgokat, amiket amúgy nem készítek túl gyakran: laska (száraztészta), rizs, káposzta stb.

Múlt héten, egy alkalommal megkívántam a káposztás laskát, oda is tettem dinsztelődni a káposztát. Egy nagy serpenyőben olajat forrósítottam és a felcsíkozott káposztát dinsztelni kezdtem rajta. Állandóan kell kavargatni, hogy nehogy odakapjon és egyenletesen puhuljon mindenfelé. Időnként nagyon kevés vizet öntöttem alája (tényleg csak 1-2 ek-nyit egyszerre), hogy nehogy megégjen mégis. Végül az egész jól összeesett. Ekkor félrehúztam a káposztát az edény egyik felébe, a másik felébe pedig szórtam 1 ek. cukrot és hagytam karamellizálódni. Végül elkevertem a káposztával, ízlés szerint sóztam és almaecettel savanyítottam.
Amíg a káposzta készült, viszont, nagylányom nagyon megéhezett, nem győzte várni az elkészültét. Hamar vizet forraltam és bele a laskát (tésztát), mindegy, hogy milyet, bár a legjobb a szélesmetélt darabolva vagy a kocka, én viszont a húslevesbetétként használt, cakkozott szélű laskát főztem meg. Felét egy másik edénybe tettem, rámorzsoltam némi juhtúrót, kicsit összeforrósítottam és már meg is volt a finom ebéd. A csajom zöldségekkel ette, de tejföllel és simán is jó.

Amikor elkészült a káposzta, a kifőtt laska maradék felét belekavartam és már lehetett is enni. Tejföllel.


Káposztás laska - EK - 2010/1

2009. január 28., szerda

Lucskos káposzta


Igaz, hogy takarítanom kellene, bútort kellene mosnom, de ha mégsem, akkor legalább angolból tanulnom a délutáni tesztre, de még ráérek!:p Most inkább gyorsan leírom a tegnap főzött lucskos káposztát. (Hi-hi, nem is tudok én egytálételeket!)

Elkezdtem túrkálni a fagyasztóban és sikerült kibányásznom 3 zacskó kisebb csontos húsfélét. Volt egy disznóboka, ugyancsak valami disznócsont valahonnan a nyakszirtről, meg egy borjúlábszárcsont. Jól megmostam őket forró vízben (a bokát még egyszer alaposán átkapargattam) és odatettem főni enyhén sós vízbe.
Közben a lányokkal sétáltunk egyet, és ezalatt felszerelkeztünk egy kisebb fej (1 kilónál azért több volt) káposztával is. Hazaérkezve, a hús már majdnem jó volt, úgyhogy tettem is bele a káposztát: lefejtettem a külső csúnyább leveleket, jól megmostam, négybe, utána pedig vékony csíkokra vágtam. Fogtam egy jókora szárított csomborágat (borsikafű) és csak úgy simán belenyomtam a fazékba, együtt főttek. (De lehet morzsolt, szárított csomborral is főzni. Sőt, kapor is jár bele, de nekem most nem volt szárított kaprom.) Amikor kész volt, 2 kanál lisztből és kevés olajból nagyon világos rántást készítettem (én mindig nagyon világos rántást készítek, ha már muszáj), felengedtem vízzel és kb. félliternyi paradicsomlével és a leveshez öntöttem. Jól kiforraltam, majd az előzőleg kivett csontokról lefejtettem a húst és azt is visszaraktam a levesbe. Még egyet-kettőt lobbant és kész is volt. Lehet még sózni, savanyítani, ha nem elég, de nekem nem kellett. Tálaláskor tejfölt teszünk bele.

A tejföl lemaradt a fotóról.
Ezt az ételt mi igaz, hogy levesként tartjuk számon, de tulajdonképpen egytálétel. Mert sokkal sűrűbb, mint a leves, ahogyan a neve is mutatja, a káposzta csak éppen lucskos. Persze, több vízzel leves lesz.
Csombor nélkül is lehet főzni, de akkor az már nem lucskos káposzta, hanem sima káposztaleves. Valamikor lánykoromban főztem egyszer (először) és nem tettem bele. Kóstolgattuk, ettük (diáktársakkal), jó, finom volt, de tudtuk, hogy ez nem lucskos. Aztán elmeséltem édesanyámnak, hogy valami gond volt az ízével. Rögtön a csombor felől érdeklődött.

2009. január 27., kedd

Hal, ahogyan otthon (is) szoktuk


Rendszeresen eszünk halat, bár korántsem olyan gyakran, mint ahogyan az egészséges lenne. Igaz, sokszor a férjem nem is kívánja, ezért legalább 2-3 hétnek el kell telni két halas étel között. Elkészítési módként sajnos nem ismerek túl sokat, legalábbis olyan módot, hogy az abszolút mértékben mindegyikünk számára ízletes legyen. Próbálkozom, kísérletezem, de alapjában véve a sült hal az, ami igazán megy nálunk. És ne panírozzam. Úgyhogy, sok variáns nem adódik.
Ezúttal visszatértem ahhoz a kisütési módhoz, ahogyan errefelé a legtöbben készítik a halat, illetve még otthon, Édesanyámnál is tanultam.

Kukoricalisztben sült pisztráng puliszkával és muzsdéjjal



A halakat kb. másfélcentinként beirdaltam, megszórtam sóval és borssal. Félórácskát álltak. Ezalatt elkészítettem a muzsdéjt, majd vizet tettem főni a puliszkának.
Egy tálcán 2:1 arányban kukoricadarát és búzalisztet vegyítettem össze. (Muszáj vegyíteni, mert a dara dúl darabos és nem tapad meg a halon, otthon viszont mindig malomban őrölt kukoricalisztet használtunk, ezért az sokkal lisztesebb volt.) A halakat beleforgattam és forró olajban, mindkét felükön kisütöttem. Eddigre felforrt a puliszkának való víz, így azt is elkészítettem, és máris lehetett enni.

Más fotóval - KAL - 2014.

Muzsdéj
A muzsdéj nem más, mint fokhagymaszósz. “Románikumnak” (a hungarikum után szabadon :) ) tekinthető, mert itt találták ki, az ország egyes vidékein szinte minden étel mellé kínálják, eszik, és mi is, itt élő magyarok, átvettük a román konyha e remekét. Ahogy Égigérő Paszulynál olvasható: “Ennél egyszerűbb mártás(?) nincs”.
Sokat nem írok már, mert az imént említett blogban nagyon szépen, pontosan és kimerítően írnak róla (no meg ilyen elméleti hátterem nincs is a dologról), én azt szeretném most megosztani, hogy hogyan is kell elkészíteni, illetve jómagam milyen változatait ismerem, készítem.

A legeslegegyszerűbb valóban az, amikor az áttört - de mégjobb, a mozsárban összezúzott – fokhagymát sóval elkeverik és vízzel felöntik. Így tanultam én is otthon. Aztán hazaköltözött a szomszéd néni leánya, akinek a férje moldvai, és tőlük egy egyészen más, de szintén alapnak számító “receptet” tanultam meg. Vaj’ 12 éves lehettem, de már akkor érdekelt az ilyesmi, úgyhogy meg is tanultam nyomban.

1. Sima muzsdéjalap. Az áttört fokhagymát elkeverem sóval, majd cseppenként, mint a majonézhez, 1-2 kanál olajat kavarok bele. Néhány perc alatt, valóban, a majonézhez hasonló állagú massza lesz a tálkában, amit aztán tetszés, ízlés, pillanatnyi hóbort szerint lehet ízesíteni.

2. Tejfölös muzsdéj. Az előbbi alaphoz ízlés szerint tejfölt kavarunk. Ha kell, még utánasózunk. Lightosabb, ha tejföl helyett joghurtot használunk.

3. Paradicsomos muzsdéj. Az alaphoz paradicsomlevet kavarunk. Lehet paradicsompürével is, de akkor vízzel kell kissé hígítani, hogy locsolni lehessen vele.

4. Pirospaprikás muzsdéj. Ennél már eleve az alapot módosítjuk. A fokhagymához sót és pirospaprikaport adunk, elkeverjük és forrósított olajat adunk hozzá cseppenként. Ezt mindenképpen vízzel kell majd hígítani, tejföllel nem finom.

5. Diós muzsdéj. Ezt is a már említett szomszéd néni lányától tanultam. A fokhagymával egyszerre néhány szem dióbelet is áttörünk, a többi pedig ugyanaz. Lehet bármivel hígítani, csak annyi a szerepe, hogy kissé enyhíti a fokhagyma erejét, és persze, különlegesebbé, aromásabbá teszi a szószt.

6. Light muzsdéj. És végül ezt is le kell írnom, bár ez nem a szó szoros értelmében vett muzsdéj. Kénytelen vagyok mostanában legtöbbször így készíteni, mert a férjem gyomra (és sokszor az enyém is) nem bírja az erős fokhagymát. Egy tálkába tejfölt öntök, fokhagymagranulátumot szórok bele és megsózom. Van, hogy egy kiskanál mustárral vagy 1-2 kanál ketchuppal teszem pikánsabbá, de ez mindig pillanatnyi ihlet függvénye.

Ha kedvet kaptatok valamihez, nosza, rajta, elkészíteni! :)

… és más finomságok: túrógombóc



Sosem volt receptem a túrógombócra. Adott volt a túró, mikor mennyi, mert általában saját készítésűt használok, aztán tettem hozzá tojást, mikor mennyit, attól függően, mennyi volt itthon, és aztán tettem hozzá grízt, annyit, hogy jól formázható legyen a kapott masszám. Persze, még járt bele ez-az, de ezek voltak az alapjai. És azt mondhatom, hogy mindig finom volt.

Aztán a nyáron, amikor Meliéknél voltunk, ezt (is) készített és bár csak egy falatot ettem belőle (diétám utolsó gyümölcsnapja lévén), elég volt ahhoz, hogy elismerjem: nagyon finom, és másabb, mint az enyém.

Mostanában kezdett sok lenni a heti 6 l tej, amit hozni szoktak, ezért kettőt belőle meg szoktam alvasztani. Így elég gyakran van ismét friss házi túróm. Egy este pedig elkértem Melitől a receptet, hogy aszerint készíthessem én is. Falták a lányok, mintha soha életükben nem ettek volna!

Hozzávalók:
- 0,5 kg túró
- 3 tojás
- 1 jó ek. margarin
- 2 ek. liszt
- 6-10 ek. gríz (ha jól emlékszem, 8-at tettem végül)
- csipetnyi só
- 1 ek. cukor (ez nem muszáj, de én úgy szeretem, hogy a gombóc is legyen picit édeskés)
- cukor, porcukor, fahéj, tejföl ízlés szerint
- zsemlemorzsa, olaj

Elkészítés: Egy nagy edényben vizet teszek főni.
Legegyszerűbb, hogyha van otthon robotgép, akkor abba mindent, egyszerre belepakolni és összedolgozni.
Ha nincs, az sem baj (nekem sem volt), a túrót, tojást, margarint, cukrot, sót és lisztet egy tálba tettem és botmixerrel dolgoztam össze, majd a grízet kanalanként adtam hozzá és fakanállal dolgoztam bele. Egy eléggé lágy, de azért formázható masszát kaptam belőle. De végül nem kézzel “golyóztam”, ahhoz mind a 10 ek. grízre szükség lett volna, hanem egyszerűbben oldottam meg: a fővő vízbe két evőkanál segítségével galuskákat szaggattam. Az újraforrástól számítva 15 percig kell főzni. Ezalatt egy serpenyőben a prézlit szárazon kissé megpirítottam, végül pedig 2-3 ek. olajjal összekevertem és ebben forgattam meg a kifőtt galuska-gombócokat. Mi fahéjas cukorral és tejföllel szoktuk enni.

2009. január 25., vasárnap

VKF! XXII. – Karfiolos-húsgombócos "mindentbele"


Nem szándékoztam részt venni a vkf-en, ugyanis egytálételként csak a gulyás jutott eszembe, amikor elolvastam a kiírást. Aztán még eszembe jutott valamikor a kolozsvári káposzta, de a káposztás ételekkel a férjecském nincs túl nagy barátságban. Lemondtam teljesen a részvételről. .. Ahhoz, hogy a mai sok-sok VKF!-es mű olvasása közben rádöbbenjek: hiszen egytálételt készítettem ma!

Az utóbbi időben, naponta legalább egyszer, amolyan megadtam a módját-ételeket főztem, úgyhogy már vágytam egy kis összedobós, sütőben sült étekre. Elég gyakran szoktam készíteni valami felfújtszerűséget, általában mindig másképp attól függően, hogy mi van a hűtőben-kamrában. Mára is hasonlót terveztem annyi kiegészítéssel, hogy fasírtot adok mellé. Végül meggondoltam magam, és újítottam egy kicsit. No, de lássuk a receptet.


Hozzávalók:
- 1 kis fej karfiol
- 1 nagy lilahagyma
- 1 piros húsú paprika
- 8 közepes méretű gomba
- 1 marék spenótlevél
- jó fél kg darálthús
- 2 szelet áztatott kenyér
- 3 cikk fokhagyma
- 4 tojás
- 2,5 dl tejszín
- kb. 3 dl joghurt
- kb. 5 dl tej
- só, bors, őrölt kömény, fokhagymapor, szárított petrezselyemzöld
- olaj, zsemlemorzsa

Elkészítés:
A párolóedényembe vizet öntöttem és főni tettem. Ráhelyeztem a szűrőjét, majd beledobtam a jól megmosott, rózsákra szedett karfiolt. Megsóztam és félpuhára pároltam. Amíg ez készült, meghámoztam a hagymát, megmostam és kicsumáztam a paprikát és folyó víz alatt gyorsan átmostam a gombákat. Serpenyőben nagyon kevés olívaolajat forrósítottam, beledobtam a félbe, majd ujjnyi vastag szeletekre vágott hagymát, a szintén ujjnyi vastagságúra darabolt paprikát és a negyedelt gombákat. Erős tűzön pár percig pirítottam őket, állandóan rázogatva az edényt. Nem kell megpuhulniuk, csak éppen egy picit összeesniük. Amikor lezártam alatta a gázt, akkor rádobtam a jól megmosott, lecsepegtetett spenótleveleket, kissé összeráztam és lefedtem, hogy az is összeessen kissé. A húsból, áztatott kenyérből, áttört fokhagymából és 1 tojásból fasírtmasszát készítettem, amit sóval, borssal, csipetnyi őrölt köménynel és szárított petrezselyemzölddel ízesítettem. Ping-ponglabda nagyságú gombócokat készítettem belőle.
Egy nagyobb tepsit kikentem olajjal és jól megszórtam morzsával. Szétosztottam benne a húsgombócokat, majd a karfiolrózsákat, utána pedig a spenótleveleket, a paprikadarabokat, a gombát és a hagymát és megszórtam sóval. Egy tálba feltörtem a másik 3 tojást (aha, csak az egyiket én, a másik kettőt a nagyobbik csajszim ügyeskedte bele!), jól felvertem, sót, borsot, fokhagymaport és szárított petrezselyemzöldet tettem bele, majd folyamatosan kavargatva hozzáöntöttem a tejszínt, a joghurtot és a tejet. (Tejből lehet kevesebb is elég, mindenesetre, a zöldségeket majdnem el kell lepnie ennek a tojásos kutyuléknak.) Óvatosan ráöntöttem a zöldségekre-gombócokra és kb. 40-50 percre a forró sütőbe tettem. Addig kell sütni, míga tojásos-tejes lé megszilárdul. Meg lehet szórni reszelt sajttal is mielőtt kivennénk, de én most nem tettem. Így is nagyszerű volt. Mellé már csak egy egyszerű spenót-radicchio salátát ettünk, sajátkészítésű öntettel.

Saláta: a spenót és radicchio-leveleket megmostam, majd apróra tépkedtem. Két paradicsomot felszeleteltem és kézzel, az egészet lazán összekavartam.

Öntet: egy befőttesüvegbe sót, borsot, cukrot, citromlevet, 1 ek. mustárt és fokhagymaport teszek és félig felengedem hideg vízzel. Rácsavarom a fedelét és addig rázom erőteljesen, amíg feloldódik a cukor, só. Megkóstolom és az eredménytől függően teszek bele még ezt vagy azt. Ha már jó, akkor beleöntök még kb. féldecinyi olívaolajat, összerázom és... kész. Nagyon finom, ha pirított szezámmagot is teszünk bele, de most nem tettem. Ha marad, jól lefedve, hűtőben még tárolható pár napig.

EK - 2010/4

Lépésről-lépésre:






2009. január 24., szombat

... és más finomságok: mákos guba



A pizzával nem értek véget kedden a kulináris élvezetek. Vacsorára mákos gubát készítettem Kata receptje szerint, amit még karcásony előtt leírt nekem, én pedig már nagyon vártam az alkalmat, amikorra beütemezhetem. Már hamarabb akartam, de mindig olyan szerencsés (avagy túl lökött) voltam, hogy túl későn mentem a kenyereshez kifliért, ezért sosem kaptam. Végül megmérgelődve, kb. harmadszori próbálkozás után, ugyanott, vettem egy sima, töltelék nélküli kalácsot. Itthon jó vastagra felszeleteltem és másfél napig egy tálcán szárítottam, néha megforgatva a szeleteket, hogy mindenütt kiszáradjon.

Az eredeti recept ez volt:
20 dkg mák
kb. ugyanannyi cukor
10 kifli (száraz)
1-1,5 l meleg tej
2 ek. cukor
1 cs. vaníliás cukor
És a "titok":
A meleg tejbe mehetnek a cukrok, és beáztatod a karikára vágott kiflit, én kicsit kinyomkodom, hogy némileg emlékeztessen, hogy valaha kifli volt :), de olvastam az előbb, hogy szűrőbe is szokták tenni és akkor lecsepeg, lehet, hogy én is kipróbálom így. Mákot rászórod, összekevered, vagy rétegesen pakolod, én jénaiba csinálom, amit vajjal/margarinnal kikenek előtte és lassan összesütök.
Mivel jómagam nem rajongok a mákért, anyukám csinált hozzá vaníliakrémet, hogy lágyítsa a mák ízét, azóta nekem e kettő összenőtt.
A krémhez:
1 tojássárgáját 1 púpos ek liszttel, 2 ek cukorral és 1 cs vaniliás cukorral csomómentesre kavarni és 1/2 l tejjel forrásig kell főzni. Ennek folyósnak kell lennie, hisz ezzel öntjük nyakon a megsült, tálalt gubát.

És ahogyan én készítettem:
A tejet felmelegítettem és csak a vaníliás cukrot tettem bele, lévén, hogy a kalács édes. Tulajdonképpen csak ennyit módosítottam az eredetihez képest, majd egy kicsit csaltam a mártásnál. A beáztatott kalácsot valóban szűrőbe öntöttem és hagytam lecsepegni, de végül egy kicsit mégis megnyomkodtam egy fakanállal. A 22 centis tortaformámat kivajaztam és megszórtam morzsával, ebbe tettem a tejes kalács felét, majd rá a cukorral összekevert mák felét. Erre jött a maradék kalács és a tetejére a többi cukrozott mák. A sütőbe tettem és közepes lángon kb. 40 percet sütöttem. (Az én sütőm sajnos még régi fajta, nem szabályozhatom a hőjét, és a teteje nem süt olyan jól, ezért nem olvadt el a tetején az összes cukor.) A mártást 1 vaníliás pudingporból, 3 ek. cukorból és 6-7 dl tejből készítettem. Valóban jó híg lett, és nagyon jól illett a gubához, most már én sem tudnám elképzelni nélküle. Ez nem volt annyira édes, így jól ellensúlyozta a gubának az ízét.

Amit következő alkalommal módosítanék:
- kipróbálnám kifliből is, természetesen;
- a mákot ledarálnám;
- max. 15 dkg cukorral keverném össze, mert mi nem vagyunk túl édesszájúak;
- és a sütőm miatt inkább összekeverném a beáztatott kiflivel, minthogy így rétegesen rakjam.

Összességében véve nagyon finom volt, biztos, hogy fogom még készíteni, úgyhogy, Kata, nagyon köszönöm a receptet, még egyszer!

EK - 2010/1

2009. január 23., péntek

Aktualitások....


Kedden volt a pizza.



Én ezt úgy készítem, hogy nincs rá egy pontos receptem, csak a tésztára. Azonkívül mindig azzal készítem, ami éppen van otthon, vagy amire éppen a fogunk fáj. Így került rá már eddig sokszor sonka, szalámi, hal, zöldborsó, kukorica, gomba, hagyma, paradicsom, paprika, olajbogyó stb. és természetesen, az elmaradhatatan sajt. Szószként vagy főzök frisset, ebből is mikor milyet, vagy használom az ősszel eltett ketchupot, ami amúgy tökéletes erre a célra (is).

Ezúttal így készült:
A tésztához kb. 60 dkg lisztet egy tálba öntöttem (fehér búzaliszt és búza-árpa-rozskorpa keveréke volt), 1 pohárnyi vizet meglangyosítottam, beletettem egy kiskanálnyi cukrot és belemorzsoltam 2,5 dkg élesztőt. Hagytam picit habosodni, majd a liszt közepébe öntöttem, amibe előzőleg másfél kiskanál sót is szórtam. Én szeretem, ha kovászt készítek, de abszolút nem muszáj, ha sietek, akkor nem várok annyit. Szóval az élesztős vizet a közepébe öntöttem és egy kevés lisztet hozzákavartam. 10-15 percre félrettem, hogy a kovász elkészüljön, majd folytattam a dagasztást. Tettem a tésztához 2 ek. olívaolajat, langyosítottam még 1-1,5 dl vizet és apránként a tésztához gyúrtam. Se túl lágy, se túl kemény tésztát kell kapnunk; ha úgy érezzük, túl lágy, nem kell hozzáönteni az egész vizet, ezért kell apránkét öntögetni. Addig dolgozzuk a tésztát, amíg nem ragad se a kezünkhöz, se az edény falához, majd tiszta konyharuhával letakarva, meleg helyen kb. 1 órát kelesztjük.

Felhasználáskor a tésztából akkora darabokat csípek le, mint amekkora kell nekem egy adaghoz és még egyszer átgyúrom, majd formázom. Mikor kerekre, mikor a kikent tepsit bélelem ki vele. Ekkorra a sütő már elő van melegítve és így, üresen én meg szoktam sütni egy kicsit a tésztát, mert így a teteje is megszárad egy kissé és a rákerülő szósz nem áztatja annyira el. Kb. 10 perc után kiveszem a sütőből, megkenem a paradicsomszósszal vagy a házi ketchuppal, rászórom a hozzávalókat, ezúttal csak sonkát és zöldborsót tettem rá és ismét visszateszem 10-15 percre. Ekkor teszem rá a sajtot és most már csak addig dugom vissza, amíg az egész ráolvad a pizzára. További ketchuppal, majonézzel, fokhagymás tejföllel, alkalmanként mustárral szoktuk fogyasztani.

Paradicsomszósz: Egy hagymát meghámoztam, félbe majd csíkokra vágtam és nagyon kevés olajon dinsztelni kezdtem. Egy piros kaliforniai paprikát is megmostam kicsumáztam és csíkokra vágva a hagyma mellé dobtam. Picit sóztam, majd együtt pároltam vagy 10 percig. Ekkor felöntöttem jó fél liter házi paradicsomlével, féldecinyi vízzel és addig forraltam, amíg jól besűrűsödött. Icipici cukorral és nagyon kevés oregánóval ízesítettem. (Só már nem kellett bele, mert a paradicsomlében volt elég, én úgy szoktam eltenni, illetve, aki akar, persze, erőteljesebben is ízesítheti, oregánóval, bazsalikommal, de én nem tehetem.)

Aktualitások....


Hát, nálam nagyon érvényes a mondás: „Edith tervez...” Aztán, hogy ki végez, az általában változó, tegnap éppen a férjecském volt az, aki miatt nem tudtam mindent leírni. No, de sebaj, legalább már alakul a lakásunk, a majdnem háromhetes felfordulás már kezd felszámolódni, bár még sok van a végéig. De ma legalább jöttek Leviék és összeszerelték a lányoknak az emeleteságyat, berakták a szekrénybe a polcot és a másik szekrényre az ajtókat. Így egy részét a ruháknak már pakolhatom be. Jaj, igaz, ez nem tartozik ide, de már leírtam...

Szóval, ott maradtam el, hogy...

Hünkar begendi, azaz a (hamis) szultán kedvence ... falafellel.

Ez is úgy történt, hogy vasárnap este a Törökmézben láttam. (Persze, nem falafellel, de én aznapra azt terveztem.) Tulajdonképpen egy nagyon finom padlizsánkrém, aminek a tetejébe báránypörköltet pakoltak és a tányért egy négybevágott paradicsommal és petrezselyemzölddel díszítették. A pörkölt részét most nem írom le, egy egyszerű pörkölt, amit amúgyis ki-ki ízlése szerint készít. Falafellel is nagyon finom lett, bár csak a család fele rajongott érte, de én amúgyis fogom még készíteni.

A padlizsánpüréhez kell:
- 4 nagy padlizsán (én egy jó nagy adag fagyasztottat használtam)
- 2 ek. liszt
- kb. 1 dl tej (de ha túl sűrű lenne, ízlés szerint lehet hígítani)
- 1 jó ek-nyi vaj,
- 10 dkg enyhe ízű sajt
- só, citromsó vagy citromlé

Elkészítés: A padlizsánokat nyílt lángon megsütjük és héjukat lehúzzuk. (Lehet sütőben is megsütni, majd a húsukat kikaparni, csak így nem lesz szép fehéres a húsa.) Egy tálba vizet töltünk és citromsóval/lével megsavanyítjuk. Ebbe tesszük bele a padlizsánhúst és hagyjuk állni egy ideig. Így a húsa nem barnul meg és a citromos lé kiszívja a padlizsánok savas-kesernyés levét is. Végül leszűrjük és amennyire lehet, kinyomkodjuk, majd valamilyen nemfém eszközzel pépesítjük. (Nekem van direkt ehhez fakésem, de végülis botmixerrel is lehet pürésíteni! A kést mindenképpen kerülni kell, mert megbarnítja.)
Érdekes volt nekem, ahogyan a nő teljesen fordítva végezte el a műveleteket, mert én sima rántást készítettem volna, majd belőle besamelt, amibe belekavarom a padlizsánt. De most én is úgy készítettem el, ahogyan ő, azaz egy edénykében kissé megpirítottam a lisztet, szárazon, majd félretettem. Csak nagyon enyén pirítottam, mondhatni még rózsaszín sem lett igazán. Aztán a padlizsánpépet egy lábosba tettem és hevíteni kezdtem. Amikor már forró volt, hozzáöntöttem féldecinyi tejet, összekavartam, rászórtam a pirított lisztet, azzal is összekavartam és csak ezután jött a többi tej. Ez a püré lehet kissé lágyabb is, tehát 1 decinél több tejet is lehet beletenni, ha felveszi, mert a sajt majd úgyis összefogja. Jól kiforraltam, állandóan kevergetve, majd elkavartam benne a vajat és végül a reszelt sajtot. Csak sóztam, semmi mást nem tettem bele.

Falafel

Régóta tervezem elkészíteni, és mivel szárazon nem kaptam csicseriborsót, hát most egy konzervet vettem hozzá.
Tehát beletettem:
- 1 doboz (kb. 270 g) főtt csicseriborsót,
- 1 kisebb hagymát,
- 1 cikk fokhagymát,
- 1 kiskanálnyi apróra vágott petrezselyemzöldet
- késhegynyi őrölt koriandert és köményt
- borsot, sót, pirospaprikát
- 2 ek. olajat és
- 2 csapott ek. lisztet.

A csicseriborsót, a hagymát és a fokhagymát botmixerrel pürésítettem, majd beletettem a fűszereket, az olajat és a lisztet és jól eldolgoztam. Jó sűrű masszát kaptam belőle. Olajat forrósítottam és golyókat formálva a masszából, kisütöttem. Vigyázat, nem szabad egyszerre túl sokat sütni, max. 4-5-öt, mert az olajnak nagyon forrónak kell lennie, különben szétmennek a fasírtocskák. Ez is saját tapasztalat!

Ugyanúgy tálaltam, ahogyan a csaj az eredetit: a tányéron szép kört formáztam a padlizsánpüréből, a közepébe pedig egy mélyedést csináltam, amibe belehelyeztem a fasírtokat. Paradicsom híján viszont a paprika is megtette!


2009. január 22., csütörtök

Aktualitások: kebab, rántott csirke, hünkar begendi, pizza és más finomságok


Most már következhetnek az olyan ételek, amiket mostanában főztem…

Szombaton nagyon jó áron akadtunk felső csirkecombra, így az előzetes tervek ellénére is vettünk egy bax-szal, volt benne vagy 8 kiló. Szétosztottam, lett vagy 8 zacskóval, mindegyikbe hatot-hetet tettem, plusz vasárnapra hagytam kiolvadni kb. tizenegyet.

Későeste néztem a tévét és elkaptam a Törökméz egyik adását, ahol a nő kebabot készített. Elmondta ügyesen, hogy Törökországban általában bárányból készítik, de ő ezalkalommal mégis borjúból csinálja, mert úgy tartja kedve és úgy is nagyon finom. Csorgott a nyálam, amíg elkészítette, és állandóan azon gondolkodtam, hogy honnan és mikor szerezhetnék leghamarabb borjút vagy bárányt. És ekkor fedeztem fel a spanyolviaszt: nem lesz egyik sem, csirke lesz. És lett.

“Şişkebab” – csirkéből

A csirkecombokról lehúztam a bőrt és kicsontoztam őket. (A csontokból és a bőrből finom húslevest főztem.) A húst kb. 2x2 cm-es kockákra vágtam, bár ez nagyon relatív, hiszen a combból nem lehet tökéletes kockákat vágni. De ez nem gond, majd a felszúrásnál úgyis lehet igazítani rajta, hogy a cafatok ne lógjanak!
Egy közepes hagymát félbe, majd csíkokra vágtam és a húskockákkal együtt egy tálba tettem. Sót, borsot, pirospaprikát és jó sok szerecsendiót szórtam rá, majd tiszta kézzel jól összekevertem. Meglocsoltam egy kevés olívaolajjal, összeráztam és lefóliázva a hűtőbe tettem. Legalább félórát kell pácolni, de természetesen, még jobb, ha többet is. Nekem kb. egy órát ült a hűtőben. (Ezalatt befűszereztem a többi csirkecombot (a férjuramnak más kívánsága volt a combokból, így azt is teljesítettem) ugyanazzal a fűszerkeverékkel és odatettem főni a krumplit, pürének.)

Egy piros kaliforniai paprikát kicsumáztam és kb. a hússal megegyező nagyságúra kockáztam és három kisebb lilahagymát megpucoltam és félcentis karikákra daraboltam. 6 bambusznyársat pár percig vízben áztattam, majd elkezdtem felszúrkálni rá a hozzávalókat: hús, hagyma, hús, paprika, hús, hagyma, stb... Mindaddig, amíg a hús elfogyott. A 6 nyárs éppen megtelt. A grillserpenyőbe pici olívaolajat öntöttem, felforrósítottam és beletettem a nyársakat. Állandóan forgatgatva, kb 15 perc alatt szép pirosra sütöttem. Az utolsó 5 percben azért öntöttem rá egy kis házibort, mert féltem, hogy a nyárs mellett még nem sült meg teljesen a hús, és az olaj is már nagyon égett volna!

Csirkecombok sajtos-szezámos bundában

Mint mondtam, az uracskám mást kért a csirkéből: szezámosan rántva kellett neki. Kiválogattam a minél kisebb combokat, hogy könnyeben átsüljenek, de azért a csont mellett kétfelől, és ahol vastagabb volt a hús, még bevagdostam. (Utólagos tapasztalatként elmondom, hogy ez sem volt elég, úgyhogy, ha valaki készíteni szeretné, azt javasolom, hogy vagy csontozza ki a combokat, és akkor szép szeleteket kap belőle, vagy előzőleg párolja őket meg egy kicsit. Saját kárán tanul az ember!) Megszórtam a só-bors-pirospaprika-szerecsendió keverékével és egymásra helyezve ezeket is érleltem egy kicsit a hűtőben. Majd 3 tojást felvertem, és mivel nem volt otthon csak lágyabb sajtom, apróra reszeltem és a tojásba szórtam. Ebbe is tettem a maradék fűszerekből egy keveset. Egy másik tálcára prézlit (zsemlemorzsát) és szezámmagot tettem. A húsokat lisztbe, a sajtos tojásba, majd a szezámos morzsába forgattam és forró olajban, lassan kisütöttem. Ami jól átsült, isteni lett, ami pedig nem, azt úgy „gyógyítottam meg”, hogy leszedtem a bundáját, kissé felnyitottam, ahol nyers volt, és újból lisztbe, tojásba, morzsába mártva, kisütöttem ismét.

Ez van, a kaland sosem ér véget! ;) :)

Így nézett ki. Hű, de megenném most is!


2009. január 19., hétfő

Gyümölcsös zselatintorta


Mint írtam, ez a torta nagy sikernek örvend családunkban, úgyhogy időnként muszáj valakinek elkészítenie egy-egy különleges alkalomra. Az a “különlegessége”, hogy Istvánom is nagyon szereti, holott tortánt inkább csak muszájból eszik, hogy ne bántsa meg a házigazdát. Vagy engem. Ezért én általában az ő szülinapjára szoktam megcsinálni, a többi alkalomkor igyekszem valami mást, újat összehozni. Igaz, hogy nehogy megunjam, már ezt is sokféleképpen variáltam, készítettem vaníliás, csokis, epres vagy málnás pudinggal, készítettem csak sima keményítővel és így habfehér lett, készítettem narancsosan-ananászosan-kivisen vagy csak valamelyikkel a gyümölcsök közül és mindenképpen finom volt. Az alaprecept végülis az, amit leírok, de ki-ki variálhatja ízlése szerint. Ez az Anyu vasárnapi kreációja:


Hozzávalók: - 8 tojás
- 6 dl tej
- 20-25 dkg cukor
- 1 csomag bármilyen ízű pudingpor + 1 ek. liszt
- 3 csomag vaníliás cukor
- 40 g zselatinpor (én a Dr. Oetker port használom- nagyon jó)
- 2 banán, 2-3 narancs, 1 doboz ananászbefőtt (darabos) vagy 2 banán és 2 doboz ananászbefőtt (csakis befőttet szabad használni, a friss ananász nem jó!!!)
- 0,5 l tejszín (ha nem édesített, ízlés szerint édesítjük.)

Elkészítés: A zselatint beáztatjuk 2 dl langyos vízbe. Az ananászbefőttet leszűrjük. (a zselatináztatáshoz ezt a levet is lehet használni, de én inkább meg szoktam inni), a többi gyümölcsöt meghámozzuk.
A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét kemény habbá verjük 25 dkg cukorral és a vaníliás cukorral. A 8 sárgáját simára elkavarjuk a maradék 25 dkg cukorral, a pudingporral és a liszttel, majd a 6 dl tejjel együtt sűrű pépet főzünk belőle. Levesszük a tűzről, 1-2 percig kavargatva hűtjük, majd hozzákeverjük a feloldott zselatint. (Nem kell megijedni, ha ez a massza folyóssá válik, majd úgyis megdermed.) Ha jól elkevertük benne a zselatint, finoman beleforgatjuk a tojások habját is, míg a massza egyneművé nem válik.
Ezután egy kb. 3-4 literes tortaformát vékonyan kikenünk margarinnal (ha gyűrűs tortaforma, akkor elég cask hideg vízzel kiöblíteni), majd az alját kirakjuk banánkarikákkal.


Ezek között maradjanak kis hézagok. A banánra töltjük a zselatinos massza egyharmadát. Ezt megszórjuk darabokra vágott naranccsal, majd újra maszzát öntünk rá. Végül ráterítjük az ananászkockákat és bevonjuk a maradék masszával. (Mostanában úgy szoktam, hogy csak ananászt használok és a leszűrt kockákat egyszerűen belekavarom a masszába, így nem kell rétegezni.) Folpackkal letakarjuk és 5-6 órát hagyjuk a hűtőben dermedni. Én általában este szoktam elkészíteni, és reggelig hagyom a hűtőben.

Ha megdermedt, egy vékony késsel a szélét elválasztjuk az edény falától, majd a formát (vagy lábast) pár másodpercre forró vízbe merítjük és gyorsan kiborítjuk a tálcára. Ha gyűrűs a forma, akkor nem muszáj, miután ráfordítottuk a tálcára, csak óvatosan megbontjuk és levesszük. Ugyancsak óvatosan távolítjuk el a tetejéről a forma alját: egy kés segítségével elkezdjük felemelni és nagyon lassan húzzúk felfele. A késsel néha segíthetünk a tortának a leválásnál.
A tejszínt keményre verjük, azzal vonjuk be a tortát, a tetejét pedig maradék vagy bármilyen más gyümölccsel tetszés szerint díszítjük.
Jó étvágyat mindenkinek!

Régebbi torták:


Anyu születésnapja


Klasszikus ételekkel várt bennünket Anyu múlt vasárnap, de ennél finomabbak nem is lehettek volna!

A húslevest finom, nagyon vékony házi laskával (cérnametélttel) tálalta. És, bár én nem vagyok túlságosan leveses, sőt, a húsleves valahol a sor végén van, ha rangsorolnám mégis őket, de ezúttal én is kétszer vettem belőle. Egyszerűen: finom volt.



Főfogásnak pulykasült és bécsi szelet volt, körítve egy isteni, házi tarhonyával. Melléje pikáns sarvalt káposztát ettünk.




Tarhonya
Anyu a tarhonyát mindig saját maga készíti és megsúgom, amíg meg nem kóstoltam a házi készítésűt, az üzletivel is elégedett voltam. Most már tudom, ez utóbbi vizet sem vihet az elsőnek. Tulajdonképpen nagyon egyszerű az elkészítése, de mégis nehéz. Csak tojás és liszt kell hozzá. A tojásokhoz annyi lisztet gyúrunk, amíg egy nagyon, de nagyon kemény tésztát kapunk. És ez a nehéz benne, mert eléggé hosszas és kézizmokat megdolgoztató felaldat. Bevallom, egyszer nagy buzgóságomban nekifogtam én is csinálni, de nem volt türelmem és erőm véghezvinni. Én már nagyon keménynek éreztem a tésztát, mégis, amikor elkezdtem reszelni, lehetetlen volt. Végül nokedliféle lett belőle.
Elkalandoztam, dehát ilyenszerű konyhai kalandok is adódnak ám!!!
Na szóval, megvan a kőkemény tésztánk és csak egyszerűen fogjuk és a nagylyukú reszelőn lereszeljük. Közben szétszórjuk, nem hagyjuk egy kupacban. Szétterítve hagyjuk szikkadni, majd teljesen kiszárítjuk. El lehet készíteni előre egy nagyobb adagot.
Elkészíteni Anyu úgy szokta (ha jól tudom), hogy legelőször egy száraz serpenyőben, mindennemű zsiradék nélkül egy kicsit megpirítja a tarhonyát. Ezután, egy másik edényben hagymát pirít olajon, házi készítésű, darált paprikakrémet ad hozzá és felönti vízzel. Amikor felforrt, akkor beleteszi a megpirított tarhonyát is és felönti annyi vízzel, hogy ellepje. Lassú tűzön főzi puhára, és ha esetleg elfő-beivódik az összes víz, akkor kicsinként pótolja. Mert tulajdonképpen ennek nem kell szaftosnak lennie! Ételízesítővel, sóval, borssal és apróra vágott petrezselyemzölddel ízesíti.



Desszertként a családunkban már hagyományosnak számító zselatintortát készítette el, de azt már csak a következő bejegyzésben írom le.

2009. január 18., vasárnap

„GOMBA”


Boróka tortája

Sokáig gondolkodtam, de mégis pár hónappal ezelőtt már kitaláltam, hogy Borókának „gombát” fogok sütni szülinapjára. Az ötletet jónak tartottam, meg is lett, de ahogy közeledett a sütés napja, mindinkább elbizonytalanodtam. Attól féltem, ugyanis, hogy a „kalap” szélei lelógnak majd és hogy így eltörik az egész tortám. Végül valóban „kucsmagomba” lett, de nem állt fenn a törés veszélye, mert jól alápockoltam babapiskóta darabokkal.

Hozzávalók:
A piskótához: 9 tojás, 9 ek. hideg víz, 18 ek. cukor, 1 cs. sütőpor, 18 ek. liszt, narancshéj, narancsaroma;
A krémhez: 75 dkg túró, 50 dkg mascarpone, 20 dkg cukor, 1 l növényi tejszínhab, narancsaroma;
Ezenkívül: olaj/vaj és liszt a tepsi kikenéséhez, kb. 40-50 db. babapiskóta, narancsaromás szirup a locsoláshoz, piros színű + néhány színes M&M cukorka a díszítéshez, egy 22 és egy 30 cm-es átmérőjű tortaforma vagy lábos.

Elkészítés:
A piskótának valókat egybe is el lehet készíteni, de én inkább külön-külön csináltam, hogy a második piskótának való ne álljon olyan sokat. 3 tojást szétválasztottam, a fehérjét pedig verni kezdtem. Amikor kezdett összeállni, rendre hozzáöntöttem 3 kanál vizet, majd szintén rendre, beleszórtam 6 kanál cukrot. Kemény habbá vertem. Közben narancsaromát is csepegtettem bele. Ezután fakanállal óvatosan belekavartam a tojások sárgáját, a reszelt narancshéjat és 6 kanál lisztet, amibe beleszórtam egy fél kiskanál sütőport is.
A masszát a kikent-kilisztezett kisebbik formába öntöttem és kb.25 perc alatt megsütöttem. Az első 5-7 percben magasabb lángon kell sütni, utána mérsékelni kell egy kicsit. Kb negyedóráig nem is szabad megnyitnia sütő ajtaját. Mielőtt kivennénk, azért érdemes tűpróbát csinálni. (Én fogpiszkálóval szoktam végezni úgy, hogy beleszúrom a tészta közepébe és ha nem ragad rá semmi, akkor megsült.)

Ugyanígy jártam el a nagyobbik piskótával is, csak azt 6 tojásból készítettem. 25-30 perc alatt sült meg. Amiben én ezt sütöttem, nem tortaforma volt, hanem a gázgrillemnek a fedője; azért választottam ezt, mert kissé öblös volt és jobban megfelelt a gomba kalapjának. De végül nyestem még le egy kicsit belőle, hogy gombásabb legyen.

A piskótalapokat kettévágtam és meglocsoltam cukorból, vízből és narancsaromából készült sziruppal. A nagyobbik piskóta alsó felét nem kell túlságosan megöntözni.

A krémhez a túrót kézi mixerrel habosra kevertem a cukorral, majd hozzáadtam a mascarponét és a felvert tejszínhab háromnegyedét. Ebbe is csepegtettem pár csepp narancsaromát.

Ezután kezdtem összellítani:
Legalul jött egy kis piskótakarika, rá krém, majd erre egy réteg babapiskóta, amit szintén meglocsoltam. (Így utólag már tudom, hogy akár bele is mártogathattam volna őket a szirupba, de féltem, hogy nehogy igen elázzanak.) Ezt a réteget is bevontam krémmel, majd jött rá a második piskótalap. Bevontam krémmel a tetejét és az oldalát is, különben később már nem fértem volna hozzá az oldalához. Ráhelyeztem a nagyobbik tortalap alját és alulról, kb. 5 centis távolságokban, megtámasztottam babapiskóta darabkákkal.

Ezután folytattam mindent, mint az alsó szintnél:
Végül a tetejét még meglocsoltam a maradék sziruppal és bevontam a maradék, simán hagyott tejszínhabbal. Így hagytam másnapig, a cukorkákat, azaz a gomba pöttyeit csak akkor tettem rá, de utólagos tapasztalatként azt javasolom, hogy inkább csak felszolgálás előtt rátenni őket, mert a tejszínhab eléggé megolvasztotta a piros mázukat és néhol picit elfolytak. A gomba tövét ki lehet rakni színes (zöld, sárga, kék, piros) cukorkákkal fű és virágok gyanánt.
Szeleteléskor a gomba fejét két széles kés vagy hosszú lapátka segítségével leemeljük (akár kétemberes művelet) és így könnyen szeletelhető. Az egyéves lányom és én:

2009. január 17., szombat

További receptek...2


Kolbászos csavart hús


Disznócombból 3 naaaagy szeletet vágtam, kipotyoltam (klopfoltam) és sóztam-borsoztam. Előzőleg keményre főztem 5 tojást, majd apróra daraboltam. Egy piros húsú paprikát nagyon apró kockákra vágtam és egy csokor petrezselyemzöldet is felaprítottam. Az egészet összekevertem és egy evőkanálnyi tejföl segítségével jó pépesre kavartam. Sót, borsot, szerecsendiót tettem bele. Megmostam 3 szál nagyon vékony kolbászt.
Egy lapítóra (vágódeszka) egy darab alufóliát terítettem, ráfektettem a hússzeleteket, rákentem a tojásos massza 1/3-át, az egyik végébe ráhelyeztem egy szál kolbászt, majd a fólia segítségével elkezdtem jó szorosan feltekerni. Végül megcsavartam a fóliát a két végén, hogy teljesen leszorítsam, és a tekercset egy tepsibe raktam. Ugyanígy jártam el a másik két szelet hússal és a többi hozzávalóval. A tepsibe ujjnyi vizet öntöttem és kb 40-50 perc alatt megsütöttem. Hagytam kihűlni a fóliában és utána rézsútosan szeleteltem.

Voltam olyan ügyes, hogy a készítése alatt készült fotókat (és azokat amiket rögtön az elkészülése után csináltam) egy gombnyomással letöröltem a fényképezőgép memóriakártyájáról, úgyhogy későbbi felvételem van róla. De ami kell, az úgyis látszik!

EK- 2010/1




Sült pisztráng „mamakrumplival”

Ez a halacska az utolsó előtti adag volt abból, amit István még az ősszel fogott Vármezőn. Annyira vártuk, hogy megehessük, nem ronthattam el. Szokásomtól eltérően ezúttal a halat is előző nap délutánján olvasztottam ki és a hűtőben pácolódott sütésig. Jól átmostam őket, megtörölgettem papírkendővel és beirdaltam, kb. ujjnyi távolságot hagyva a bemetszések között. A pisztráng amúgy nem túl szálkás hal, ezért nem kellett sűrűbben irdalni. Sót, borsot és egy kevés fokhagymaport összevegyítettem és a keverékkel kívül-belül jól bedörzsöltem a halakat. Lefóliáztam és másnapig a hűtőbe tettem.
Egy serpenyőben kisujjnyi olajat forrósítottam, a halakat lisztben jól megforgattam és mindkét oldalukon pirosra-ropogósra sütöttem.

Amíg sültek, nagylyukú reszelőn lereszeltem az előzőleg megfőtt és kihűlt krumplit és picit megsóztam. Egy másik serpenyőben pici olajat hevítettem, rádobtam egy kiskanálnyi pirospaprikát és rögtön öntöttem rá kb. féldecinyi vizet, hogy nehogy megégjen. Ezután beleborítottam a reszelt krumplit és állandóan kavargatva, jól átforrósítottam. Még sóztam egy picit és megszórtam egy kevés borssal is. Végül, két kanál segítségével galuskákat formázva belőle, a hal mellé tettem a tányérra. Citrommal és némi friss zöldséggel díszítettem még a tányért.




Melinda diós-meggyes-mazsolás tortája

Pontos receptet nem tudok (még), de el akarom kérni, hiszen angyon finom volt a torta. Igaz, a cukorból majd megvonok belőle, hiszen nekünk túl édes volt, de ettől függetlenül, az íze remek volt. Csak nagyjából tudom hogyan készült, az adagokat viszont nem. Talán egy gyakorlottabb sütőfőzőnek ennyi is elég, én, mindenesetre, biztos belevágnék így is a sütésébe.

Kellett hozzá két négyszögletű sárga, azaz natúr piskótalap, amiket kettőbe vágott és megöntözött sziruppal. (Sajnos, a leszűrt meggynek a szirupját használta, ami méginkább édesítette.) A krémhez pedig cukorból és vízből szirupot főzött, beletette a darált diót, majd a leszűrt meggyet és a beáztatott majd szintén leszűrt mazsolát. Amikor kihűlt, hozzáadott még habosra kavart margarint és megtöltötte vele a tortalapokat. A tetejét és oldalát növényi tejszínhabbal vonta be, a meglévő gyümölcsökkel pedig én díszítettem ilyenre:

Ha jóllaktál hússal...



... egyél gyümölcsöt!!!!!
Így tettünk mi is karácsony másodnapján este, amikor semmi másra nem fájt a fogunk. Egy friss ananász, néhány kivi és pár narancs elég is volt hozzá. Néhány szem epret csak a látvány kedvéért kaptam elő a fagyasztóból.
Ez nem is annyira gyümölcssaláta, mint inkább gyümölcstál, de azért én teljesen letisztítottam a hozzávalókat, hoyg a lányok is nyugodtan ehessék.

2009. január 16., péntek

További receptek...

Nem megy olyan gyorsan ez a receptírás, mint ahogyan szeretném, de rendíthetetlen vagyok!!! Igaz, sajnálom, hogy eléggé kimaradoznak az aktuális főztök, amik általában csak gyorsak, egyszerűek, de igyekszem finom és tápláló ételeket főzni. No meg a lehető legegészségesebbeket, a repertoárhoz, pénztárcához, évszakhoz és tudásomhoz képest.

Mst már gyorsabban fogok haladni ezekkel az ünnepkor készített dolgokkal. Van, amit nem is kell leírnom.

Húsleves
A kicsontozott kacsa csontvázából, a levágott szárnyakból, nyakból illetve némi zsiradékából főztem. A szokásos módon, zöldségekkel. A recept megvan a blogom elején. Ha megtanulok linkelni, már sokkal könnyebb dolgom lesz. És az olvasónak is. :)

Báránysült
Bár a bárány nem hagyományosan karácsonyi hús, eléggé különlegesnek tartottam a sok majorság (baromfi) és disznóhús között, ígyhát, amikor Tündi meglepett egy bárány elsőcombbal, egyből tudtam, hogy ez lesz az egyik karácsonyi sültünk.
Még hétfőn bepácoltam és egy kerek napot töltött a pácban, hűtőben. A páchoz átnyomtam vagy 5-6 cikk nagy fokhagymát és elkevertem kevés sóval, egy-egy evőkanálnyi mustárral és mézzel, vagy 3 evőkanálnyi szójaszósszal és pár kanál olajjal.
A húst jól bedörzsöltem sóval és borssal, csak ezután forgattam bele a pácba. A nap folyamán többször megrázogattam, megforgattam, hogy mindenütt egyformán vegye át az ízeket. Másnap tepsibe raktam, a megmaradt pácot elkentem a tetején és csak egyszerűen vizet öntöttem alá. Alufóliával letakarva vajpuhára pároltam, majd szép pirosra sütöttem. Mondanom kell, hogy milyen isteni volt?

Kókuszos és szezámmagos bécsi szelet
A húsokat szintén előre felszeleteltem, kipotyoltam (klopfoltam) és befűszereztem (csak só és bors), hogy az ünnepen ne kelljen szétszednem a konyhát teljesen. Egy napig a hűtőben érleltem a húst, majd a fagyasztóba tettem, hogy nehogy valami baja legyen! Sütés előtt csak simán lisztbe, felvert tojásba és zsemlemorzsába mártottam és forró bő olajban kisütöttem. De ezúttal kétfelé tettem a zsemlemorzsát és az egyikbe egy tasak (kb 10 deka) kókuszreszeléket, a másikba pedig kb. ugyanannyi szezámmagot kevertem. Nagy sikere volt az utóbbinak, a kókuszost kissé különleges ízűnek találta a társaság, de szerintem nagyon finom volt. Picit hagyományos, de azért egzotikus is azzal a diszkréten édeskés ízével. Biztos, hogy fogom még készíteni. Sajnos, fotókat nem készítettem.
Folytatás következik...


2009. január 14., szerda

Majonézes-zöldséges krumplisaláta


Végre elkezdem leírni az elmaradt recepteket. Kezdem máris a szentestére készített dolgokkal. Illetve egyedül a krumplisalátát kell leírnom,

mert a töltött kacsát meg lehet találni néhány bejegyzéssel lejjebb,

a füstölt kolbászt és az oldalast sógornőm csak egyszerűen megpárolta,

az Anyu-féle töltött káposzta pedig szintén megtalálható a naplómban azzal a különbséggel, hogy savanyú káposztából készítve nem kell rá paradicsomlé.


Húslevesből – ugye – mifelénk salade de boeuf-öt, azaz „magyarul” böfföt szokás készíteni, de már fiatal feleségként azt tapasztaltam, hogy az uram nem esik hasra előtte. Túl töménynek mondta. Ki kellett találni valami mást. Így született meg aztán ez a majonézes-zöldséges krumplisalátám, ami kicsit böff is, kicsit egyszerű majonézes krumpli is, mégis valami új, enyhébb ízű saláta. Azt is gyorsan hozzáteszem, hogy nincs meghatározott receptem hozzá, pontos hozzávalókkal és mennyiségekkel, ezért akárhányszor készítem, kicsit mindig másképp sikerül.

Kell hozzá: - héjában főtt krumpli, személyek számától függően több vagy kevesebb.
- savanyú uborka (nem szabad frisset tenni, mert elrontja az ízét; saját
tapasztalat! )
- majonéz 1-2 tojásból (ehhez 1-2 tojássárgája, mustár, só, 1,5-2,5 dl olaj)
- ízlés szerint tejföl
- porcukor, fehérbors, citromlé, só
Mehet bele: murok (sárgarépa), petrezselyemgyökér, zeller, zöldborsó, kukorica, ecetes paprika, friss paprika, paradicsom (csak a húsa, de mehet héjastól), fekete olajbogyó, mindezek ízlés szerint, no meg aszerint, hogy mi van otthon és miből mennyi van.

A főtt krumplit meghámozom, négybe hasítom, majd felszeletelem. Megsózom és jól összekavarom. Több edénykében vizet forralok és megfőzöm a borsót, a kukoricát és a leveszöldséget. Persze, a gyökereseket a borsóval-kukoricával nagyjából azonos méretűre kockázom. Általában külön főzöm őket, de a gyökereseket akár együtt is lehet. Ha megfőttek, leszűröm és hagyom őket kihűlni. Ezalatt elkészítem a majonézt úgy, hogy a tojások sárgájához sót és mustárt keverek, majd addig adom hozzá az olajat, miközben kézi mixerrel kavarom, amíg a kívánt mennyiségű majonézt megkapom. Ha túl sűrű már és kavarhatatlan, néhány csepp citromlével lehet lazítani. Vagy akár pár csepp nagyon hideg vízzel is. Azért a végeredmény kemény legyen, hisz a tejföl úgyis lazítja! Ha kész a majonéz, ízesítem kevés porcukorral, fehérborssal és tejfölt kavarok bele. Nem szoktam túl sok tejfölt tenni, csak annyit, hogy éppen tartár sűrűségű mártás legyen belőle. Ha még kell, akkor direkt a salátába is lehet tenni. Felkockázom a paradicsomot, a paprikát és a savanyú uborkát, majd az olajbogyót is összevágom és mindent a krumpli mellé teszek. Ráöntöm a tartárt és jól összekavarom. Ha még kell, akkor ízesítem, és ha esetleg mégis túl száraz lenne, akkor tejföllel „áztatom” tovább.

Tálaláskor nem szeretem bevonni külön erre a célra félretett majonézzel, mert kár a színkavalkádért! De bármi mással lehet díszíteni, ki-ki fantáziája szerint teheti.
Nagyon jó fogás szerintem, én főleg azért szeretem, mert időben el lehet készíteni, nem kell melegíteni és nem kell mellé semmilyen más savanyúság sem. Pár nappal karácsony után ugyanezt készítettem kicsi kincsem szülinapjakor, csak sima párolt-sült csirkecombot adtam melléje, és mondhatom, nagy sikere volt.
Jó étvágyat hozzá!

2009. január 13., kedd

Mit olvastam?

Úgy éreztem magam Duende (http://szellemafazekban.blogspot.com/2009/01/duende-olvas-mg-mindig-s-mr-megint.html ) megjegyzése olvasása közben, mint az a diák, aki éppen az adott órára nem tanult semmit, de a tanár éppen az ő nevét szólította. Miért? Mert kedves blogíró társam arról érdeklődik, hogy én mit olvastam a tavalyi év folyamán. Aminek nagyon, de nagyon örülök, sőt megtiszteltetésnek veszem, hogy éppen az én olvasmányaim felől érdeklődik, de még jobban örültem volna, ha nem öt könyvet tudnék felsorolni, hanem megszámlálhatatlant, úgy ahogy az jellemző lenne rám. Mert nagyon szeretek olvasni; nem egy éjszakát töltöttem olvasással alvás helyett, nem egy tanulással töltendő óra helyett választottam inkább az olvasást; és még sorolhatnám. Csak sajnos, mindez nem tavaly történt.

Amióta gyerekeim vannak már nem úgy tudom az időmet beosztani, mint annakelőtte. De persze, tisztességtelen lenne, ha kizárólag őket okolnám ezért, úgyhogy maradjunk inkább annyiban, hogy a gyerekek és mellettük sok más tevékenységem meggátol abban, hogy ugyanúgy, mint eddig, rendszeresen olvassak.

Nehezen bár, de sikerült „összeszednem” azt az 5 könyvet. Kezdem mindjárt a legvégével.

1. December 29-én hozta a postás. Nagyon vártam. Nemhiába. Még aznap (éjjel) elolvastam. Azóta megvátozott az életünk: kisebbik lányom átalussza az éjszakákat. A könyvnek köszönhetően. Írta Anette Kast-Zahn és dr. Hartmut Morgenroth. A címe: Minden gyerek megtanul aludni. Borókám is megtanult. Ha valaki ilyen gonddal küszködik, bátran vegye a kezébe!
2. A nyáron hoztam Anitól három könyvet. Kettőt kiolvastam szinte egyszuszra, a harmadikhoz végül nem volt kedvem. Auschwitzról szólt volna. A másik kettő két regény. Az elsőnek a címe: A cukor íze. Szerzője: Tóth Mária.
A második világháború utáni Erdélybe, pontosabban Aradra kalauzol bennünket a könyv, ahol a cukorgyár a legtöbb ottélőnek, közvetlenül vagy közvetetten, de meghatározza az életét. Zajlik az államosítás, mindennapos dolog, hogy az aljanép közül valaki vezető funkcióba kerül. Míg általános képet kapunk az akkori kommunista viszonyokról, közelről tanúi lehetünk Gyula apa kettős örlődésének: vállalja-e el a felajánlott igazgatói funkciót a cukorgyárban és hogy merjen-e viszonyt kezdeni megözvegyült, de fiatal és szép menyével, Krisztával. Míg az első kérdésben a körülmények kényszerítő hatással vannak rá, tehát elvállalja a posztot, magánéletükről ők maguk döntenek. Hogy hogyan döntöttek, megtudjátok, ha elolvassátok!
3. Ghyczy-Dráveczky Zsuzsa Asszony a fáraók trónján című regénye az egyiptomi fáraónő, Hatsepszut uralkodásának idejéről ír. Igazi regény, sok-sok szereplővel, szerteágazó cselekménnyel, reális és kitalált epizódokkal, jóval és rosszal, büntetésekkel és méltán megérdemelt jutalmakkal, szerencsével, keresztyén (persze, nem így nevezve, hiszen hol volt a keresztyénség az ókori Egyiptomban?) és pogány eszmékkel, politikával, szerelemmel és még nagyon sok mindennel. Mindenesetre, magával ragadó írás, nehezen lehet letenni a könyvet, ha egyszer nekifogtál. Én legalábbis így jártam.
4. Negyedik könyvem teljesen ellentettje az előzőnek. Sokszor olyan mérges voltam olvasása közben, hogy legszívesebben hagytam volna a fenébe, de aztán mégis győzött a kíváncsiság. Ottlik Géza: Iskola a határon. A húgom készült belőle az érettségire és én is kedvet kaptam hozzá. Eddig soha nem hallottam róla (szégyen ez?) és csodálkoztam, hogy nekik mégis érettségianyag. Örülök, végül, hogy elolvastam, bár mondom, nehéz volt. Nehéz volt olvasni az igazságtalanságokról, büntetés nélküli gaztettekről, visszaélésekről, csúnya, trágár beszédről, ami a határmenti katonaiskolában mindennapos és megszokott, sőt, mondhatni, elvárt volt. Önkéntelenül is állandóan arra gondoltam, hogy csak gonosztevők beszélnek így, mégis mindez 10-14 éves gyerekekkel történt. El nem tudnám képzelni mindezt egy mai iskolában, mégha katonai pályára is készítenék fel a fiúkat.
5. Utolsóként említett könyvem egy újraolvasott könyv, Wass Albertnek a Halálos köd Holtember partján című regénye. Véletlenül került kezembe a könyv, belelapozatm és ismét kiolvastam. Érdekes volt. Érdekes volt egy másik, de mégis ugyanazt a Wass Albertet olvasni. Mert kétségtelenül más volt; olyan volt az egész cselekmény, mintha egy amerikai filmet néznék, amit viszont itthoni tájakon, itthoni színészekkel forgattak volna. És ezért volt ugyanaz a Wass Albert. Mert hiába változtatott a formán, hiába lazította egy kicsit a stílus nyakkendőjét, mégsem tagadta meg önmagát, származását, népét és annak értékeit. Az interneten ezt találtam néhány könyvismertetőben, és szerintem valóban jól jellemzi a regényt: „Bűnügyi történet, korrajz a bevándorlók Amerikájáról és egyszerre történelmi oknyomozás is a klasszikus író e kései, emigrációban írt regénye. Halálos játék és műfaji megújulás. Attila kardját keressük a szereplőkkel és a szerzővel együtt Erdély havasaitól a Floridai lápvilág iszapos rejtekéig. A mű a szerző egyfajta válasza is a román Securitate őellene irányuló többszöri gyilkossági kísérleteire.”

Hát, én ezeket olvastam. Nem ki tudja mi, de legalább olvastam és ez örömmel tölt el. A stafétabotot is továbbadnám, mert sok mindenkinek az olvasmányaira lennék kíváncsi. De ha jól tudom, két emberkét kell megemlíteni, így hát legyen az első Szilvi, a négy lány anyukája, a második pedig Kata, "a Csombó-Vargák között az egyedüli Nagy".
Több blogban láttam, azonban, hogy 5 embernek adták tovább a stafétabotot, így én is kiegészítem a listámat még hárommal. Kíváncsi vagyok, hogy Timinek mennyi ideje jut olvasásra az ikrek mellett, hogy milyen fajta könyveket olvas Andici, aki boszorkánykonyhát üzemeltet, és, ha könyvekről van szó, mit vesz a kezébe Gabojsza, aki olyan istenieket főz!
 

2009. január 9., péntek

Elmaradások


Sok mindennel elmaradtam, nem is tudom, mikor érem utol magam vagy hogy egyáltalán sikerül is mindent leírnom. Nálunk ez az elmúlt időszak nemcsak a karácsony és az újév miatt volt tele étellel-itallal, hanem az ezeket követő családi események miatt is. Éppen ez (is) az oka annak, hogy mindeddig semmit sem tudtam írni ebbe a naplóba és receptekkel még most sem jövök.

Azért kezdeném szép sorjában, hogy miket ettünk az ünnepeken. Legalább a felsorolással legyek meg, emlékeztetőül magamnak is, aztán hátha a recepteket is tudom pótolni.

Karácsony első napján Melindáéknál böfföt (salade de boeuf), maradék majonézes krumpli-zöldségsalátát ettünk, majd csigalaskás (csigatésztás) húslevest. Másodikot itt nem ettünk, hogy ehessünk Édesanyáméknál, de végül mégis csak otthon ettük meg, amit Édesanyám bepakolt. Különben Ani nagyon finom egybensült disznókarajjal várt, ami mellé egy még finomabb vadasmártást készített. Ezenkívül végigkóstoltuk a süteményeket, amiket szintén Ani ügyeskedett ki. (Az egyiket, a háztetőt, innen a gasztro-ról lestük el, bár inkább csak az összeállítását, mint az egészen pontos receptet. Elnézést kérek, de már nem tudom, kinek a blogjában láttam.) Hát igen, Édesanyám életében már eljött az az idő, amikor a lánya kizavarja néha a konyhából. Szerencséjére mindketten szeretünk sütni-főzni, kár, hogy nem igazán volt alkalmunk együtt csinálni mindezt a szülői házban!
Karácsony másodnapján Ani és Csaba jött hozzánk Istvánt köszönteni. Húsleves, krumplipüré, fokhagymás báránysült, kókuszos és szezámmagos bécsiszelet volt az ebéd. Este pedig hmmm, egy nagyon finom gyümölcssalátát vacsoráztunk, mert már kezdtünk megcsömörleni a húst hússal való evéstől.
Harmadnapon már nem emlékszem pontosan, de ha jól tudom, ettük az összes maradékot: bécsi szeletet, töltött kacsát, bárányt, meg ami még volt.

Szilveszter napján du. 3-kor még nem tudtam, hogy mit eszünk majd az ünnepen, csak vagy 3 adag hús volt kiolvadva. Nem vagyok babonás, de a sorsot nem akarom kihívni magam ellen (valamivel viszont úgyis sikerült, mert a hét elején elromlott a mosógépem), ezért ezúttal eltekintettem mindennemű szárnyastól. Mivel a Szilvesztert nem itthon töltöttük és ételt sem kellett vinnünk (étteremben voltunk, ahol István dolgozott, azaz zenélt), csak az újévre kellett főznöm. Az egyik adag disznóhúsból, ami karaj volt bécsi való szeleteket vágtam, potyoltam és fűszereztem, másnapig pedig a hűtőben érleltem, majd lefagyasztottam. A másik adag disznóból kolbásszal töltött csavart húst készítettem, amit aztán többnyire hidegen ettünk. Az újévi ebéd a sült pisztráng volt, ami mellé „mamakrumplit” csináltam, azaz paprikás olajon megforgatott reszelt főtt krumplit. És persze, az elmaradhatatlan citrommal tálaltam. Ennek a fotóját azért idebiggyesztem, mert egyfelől nagyon jól nézett ki szerintem, és istenien finom volt, másfelől pedig a bejegyzés is szebb lesz egy ilyen fotóval!
KAL - 2013.



Ezek után újév másodnapján már Melindáéknál ettünk-ittunk-tortáztunk Beni szülinapja alkalmából, a szombat eltelt vásárlással, a szombat éjszaka fele tortakészítéssel, a vasárnap délelőtt főzzéssel-takarítással, majd a délután ünnepléssel. Kicsi Borókámnak ünnepeltük az egyéves születésnapját!!! Erről a napról, a tortáról, természetesen, külön is beszámolok. Következő vasárnapunk is „gyasztroélményekben” gazdag lesz, ugyanis Anyunak üljük a születésnapját, ami szintén ezen a héten volt.
Úgyhogy minálunk ilyen zsúfolt az évkezdet, emellett kedden felfordítottuk a lakásunkat, festés, bútorkiegészítés céljából, nem is csoda, hogy így el vagyok maradva blogügyileg. De lesznek még csendesebb időszakok nálunk is, na! Legalábbis nagyon remélem.

2009. január 31., szombat

Színes hústekercs

Bejegyezte: sedith dátum: 0:08 2 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek


Tegnap este készítettem, véletlenül. Már majdnem mind megsültek a bécsik, csak 4 szelet hús maradt még, de elfogyott a tojásom, és amíg elszaladtam venni, kitaláltam ezt.
Kell hozzá:
- szép, kivert, fűszerezett hússzeletek (mindegy milyen, nekem disznó volt)
- savanyú uborka, sajt, piros húsú paprika
- liszt, tojás, olaj, esetleg zsemlemorzsa a sütéshez

Az uborkát, a sajtot és a paprikát felcsíkozom kb. akkorákra, hogy azért a húsról ne lógjanak le. A hússzeletet jó szorosan feltekerem (ha elég nagy és többször áttekertem, nem kell megtűzni semmivel), lisztbe és felvert tojásba mártom és forró olajban, de lassan, többször forgatgatva kisütöm. A tojás után lehet morzsába is forgatni, de én most untam a plusz pepecselést. Nagyon finom volt, kár, hogy nem jutott eszembe még a hússütés elején!

2009. január 30., péntek

Narancsos kacsa – csirkéből, avagy: a szellem az én fazekamban is járt!

Bejegyezte: sedith dátum: 18:02 2 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek

Nagyon megtetszett Duende narancsos csirkéje "kacsa módra", és mivel mára amúgyis csirkét terveztem, hát kipróbáltam.
Mit mondjak, nagyon izgalmasnak találtam a receptet, de féltem tőle, mármint attól, hogy mit szól az eredményhez a közönség. A férjem nem az a típus, aki szereti a zöldséget, a húst és a gyümölcsöt bármilyen formában egy kalap alá venni, tehát ugyanabban az ételben enni. Ehhez képest a felállás a következő volt: 1 adag az enyém - nagyon ízlett, a rizs valóban különleges volt; 1 adag a húgomé – nagyon ízlett; 1 kis adag a kicsié – csak amúgy falta; 1 adag a nagyobbiké – nos,a hús csúszott belőle, de amúgy egész nap csak annyit evett, úgyhogy ő nem mérvadó; és végül 1 adag a férjemé, aki ... hát, egyszerűen megette. Nem kommentálta, hogy milyen, de ha már egyszer megette és nem vágott ki vele együtt engem is a házból :D:P, nagy haladás.



Igaz, az eredeti receptet pindurkát módosítottam, és nemcsak azzal, hogy kacsa helyett csirkét használtam, hanem pl. nem volt vörösborom és helyette fehéret tettem, de hogy a színe is meglegyen, a céklasavanyúságomról leszűrtem egy kis levet. Narancsot nem használtam 5-öt, csak 3-at, mert annyi volt itthon, és végül, amikor a „páclevet” elkészítettem, úgy éreztem, hogy még savanyítanom kell egy kicsit, ezért egy kis citromnak a felét is belecsavartam. A többi ugyanaz volt. Jaj, még annyit, hoyg a csirkét csak egyszerűen megsóztam és elősütöttem, majd rá direkt a rizsre további főzés nélkül. Talán pirosabbra kellett volna sütni, de már sokszor mondtam, nem a legjobb a sütőm teteje... Az ízén viszont ez mit sem változtat, mindenképpen nagyon finom volt.:)


Függőségeim

Bejegyezte: sedith dátum: 6:30 5 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek
Sokat gondolkodtam, hogy mit írjak Duende és Patri-cica felhívására, hiszen olyan igazi függőségem nincs is. Természetesen, a család, a gyerekek nélkül már nem tudnék élni, de ki tudna, ha már egyszer belekóstolt? Amitől – mondjuk – függök, az inkább amolyan megszokás, azonban nem azt jelenti, hogy nem tudnék meglenni valami nélkül. De inkább kifejtem...

1. Végülis van egy dolog, amitől függök, ami muszáj, hogy meglegyen nekem: a lelkibéke. Ezzel együtt és ebből kifolyólag: a férjem. Bármilyen bajom, bánatom, szomorúságom, dönteni valóm van, muszáj beszélnem vele, és ilyenkor csakis vele, ahhoz, hogy egy kis erőt merítsek és tudjak felülkerekedni, dönteni. Muszáj jóban lennem vele ahhoz, hogy békességben legyek magammal, az életemmel, a világgal. Ha valamiért összetűzünk, semmit sem tudok rendesen végezni, amíg meg nem beszéljük. Ha semmi bajom, akkor minden könnyebb, a háztartási munkák, a főzés, a naplóírás, az éneklés, a mosolygás...
2. A főzés. No, meg tudok lenni nélküle is, időnként, bizony!:p De kislánykorom óta szeretem, próbálkozom, kísérletezem. Volt egy időszak tavaly, amikor még én sem tudom, hogy miket főztem, de emlékszem, hogy már kezdett elegem lenni a 15-20 perces ételekből (és nem gyorsfagyasztottak), sokszor eszembe jutottak a régi szép idők, amikor elővettem a „nagykönyvemet” és minden vasárnapra valami újat, különlegeset néztem ki belőle. Akkor döntöttem, hogy mégsem mehet ez így tovább, muszáj néha kiadósabb ételeket is főzni még akkor is, ha több munkát igényelnek. A két gyerek nem lehet örökké kifogás és emiatt állandóan Petőfi-ételeket együnk! (= Minek nevezzelek?:D) Akkoriban érlelődött aztán meg bennem ennek a blognak is a gondolata.
3. A kávé és az internet. Vagy fordítva, mindegy. Most csak azért a kávé az első, mert a konyha a háló és a számítógép között van, így hamarabb kávét töltök magamnak és csak azután kapcsolom be a gépet, de amikor ebben a szobában aludtunk, akkor bizony fordítva volt. A kávéra szükségem van, legalábbis jó ürügy az ivására a kevés alvás. (Igaz, mostanában már jól állok a tavalyhoz képest!) Lehet, anélkül sem lenne semmi változás, de megszoktam és szeretem. A szokást is és a kávét is. Olyan jó ideülni a géphez egy bögre fekete kíséretében! Az internet pedig, úgy érzem, szintén lételemem, pedig bebizonyosodott, hogy csak akkor, amikor itthon vagyok. Ha kirándulni megyünk vagy olyan valakihez, ahol nincs, eszembe sem jut napokig. De itthon, az a legjobb, amikor pár perccel-félórával a gyerekek előtt kelek és csendben, nyugodtan, kávét kortyolgatva megnézem az emailjeimet, benézek a fórumra, számbaveszem a naplóimat... vagy napközben, két munka között lehuppanok 5 percre és ugyanazt teszem turbó változatban, mint reggel...
4. Az olvasás, a könyvek. Hát, az utóbbi időben nem arról voltam híres, hogy sokat olvastam, de tudom, ez olyan szenvedély, amibe bármikor vissza tudok esni, nem is kell túl nagy kísértés hozzá, elég csak egy jó könyv.:) A könyveket is nagyon gyűjtögettem, régebben egyszerűen nem tudtam eljönni a könyvesbolt mellett úgy, hogy be ne nézzek. Legtöbbet az antikvárium részlegéről vásároltam, de ha új kellett, azt vettem meg. Remélem, hogy a lányaim örökölték ezt, vagy legalábbis egyik közülük; nem bánnám, ha az olvasás lenne a legnagyobb függőségük!
5. Ötödikként és egyben utolsóként nem is tudom, mit említsek meg. Hogy szeretek kirándulni, utazni, és nagy hiányérzetem van, ha nyáron legalább egy hétre el nem megyünk valahová levegőváltozásra? Hogy szeretek szomszédolni, azaz időnként átmenni a szomszédasszonyhoz (most már csak egy maradt, akivel össze is járunk) és „pletyózni” egyet? Hogy amióta gyereke(i)m van(nak), úgy várok egy jó forró fürdőre, mint a megváltásra? Vagy hogy állandó alváshiányom van?
 
No, azt hiszem éppen elég mindez, hagyok most már másokat is „gyónni”. Megpróbálok gasztro-s berkekben maradni, ezért továbbítom a felhívást Ottisnak, Pusztagnak, BeckZsunak, Katinak és nek.


2009. január 29., csütörtök

Mai „lányebéd”: murok-, azaz sárgarépafőzelék

Bejegyezte: sedith dátum: 17:06 3 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek

Időnként nagyon sok főzeléket készítek, máskor meg hetekig elfeledkezek e műfajról. Gondolkodtam ma is, mi legyen a „második” ebéd (mert Istvánnak a lucskos káposzta lesz, hiába próbálja foggal-körömmel megúszni!), hogy finom, gyors, egészséges és a legkisebb pénzbefektetésű legyen. (Lefekvés előtt fahéjas-vaníliás tejberizset ettek.) Eszembe jutott a pincében „felejtett” sárgarépa, hoztam fel belőle és vagy 6-ot meghámoztam. Egy hagymát is hámoztam és feldaraboltam, és némi olajon üvegesre pároltam. Rádobtam az apró kockára vágott répát (reszelni szoktam, de most a reszelő a gépben volt) és együtt pároltam tovább. Néha egy kis vizet öntöttem alá és többször kavargattam is. Egy kis idő múlva egy felkockázot paszternákot is beledobtam, csak mert volt otthon és nagyon finom, aromás lesz tőle. Végül egy kanál darált paprikát is tettem bele (lusta voltam paprikát is kockázni)és készre pároltam. 1 ek. lisztet elhabartam tejjel és ezzel besűrítettem. Felengedtem vízzel a kívánt sűrűségűre, jól kiforraltam, tavaszi fűszerkeverékkel (petrezselyemzöld, kapor, csombor, fokhagymaszár, zellerzöld, lestyán, kakukkfű), sóval és citromlével ízesítettem és már kész is volt. Már csak egy kis tejföl járt a tetejére és egy csipetnyi darált paprika – díszítésként.

EK - 2012/5

Laska túróval, káposztával

Bejegyezte: sedith dátum: 13:25 2 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek

A tésztafélék nálunk nem igazán mennek. Mármint Istvánnak nem, bár megeszi őket, ha éppen azt készítek. De nálunk nagyon érdekesek az evési szokások, úgyhogy tulajdonképpen két ebéd van egy nap. A második ebéd az valamikor délután van, miután hazajön István, de a lányokat mégsem fektethetem le délben csupán egy kis reggelivel, tízóraival! Így nekik mindig normális időben van az ebéd, de „ebédelnek” felkelés után is. Én, mikor hogy. Van, hogy eszem velük is, mert addigra reggeli nélkül jól megéhezek, van, hogy reggelizem és akkor jól bírom délutánig.
A lányok első ebédje általában valami előző napi maradék, de ha mégsem maradt semmi, akkor gyorsan összeütök valamit. Nos, ilyenkor vetem be azokat a dolgokat, amiket amúgy nem készítek túl gyakran: laska (száraztészta), rizs, káposzta stb.

Múlt héten, egy alkalommal megkívántam a káposztás laskát, oda is tettem dinsztelődni a káposztát. Egy nagy serpenyőben olajat forrósítottam és a felcsíkozott káposztát dinsztelni kezdtem rajta. Állandóan kell kavargatni, hogy nehogy odakapjon és egyenletesen puhuljon mindenfelé. Időnként nagyon kevés vizet öntöttem alája (tényleg csak 1-2 ek-nyit egyszerre), hogy nehogy megégjen mégis. Végül az egész jól összeesett. Ekkor félrehúztam a káposztát az edény egyik felébe, a másik felébe pedig szórtam 1 ek. cukrot és hagytam karamellizálódni. Végül elkevertem a káposztával, ízlés szerint sóztam és almaecettel savanyítottam.
Amíg a káposzta készült, viszont, nagylányom nagyon megéhezett, nem győzte várni az elkészültét. Hamar vizet forraltam és bele a laskát (tésztát), mindegy, hogy milyet, bár a legjobb a szélesmetélt darabolva vagy a kocka, én viszont a húslevesbetétként használt, cakkozott szélű laskát főztem meg. Felét egy másik edénybe tettem, rámorzsoltam némi juhtúrót, kicsit összeforrósítottam és már meg is volt a finom ebéd. A csajom zöldségekkel ette, de tejföllel és simán is jó.

Amikor elkészült a káposzta, a kifőtt laska maradék felét belekavartam és már lehetett is enni. Tejföllel.


Káposztás laska - EK - 2010/1

2009. január 28., szerda

Lucskos káposzta

Bejegyezte: sedith dátum: 13:02 4 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek

Igaz, hogy takarítanom kellene, bútort kellene mosnom, de ha mégsem, akkor legalább angolból tanulnom a délutáni tesztre, de még ráérek!:p Most inkább gyorsan leírom a tegnap főzött lucskos káposztát. (Hi-hi, nem is tudok én egytálételeket!)

Elkezdtem túrkálni a fagyasztóban és sikerült kibányásznom 3 zacskó kisebb csontos húsfélét. Volt egy disznóboka, ugyancsak valami disznócsont valahonnan a nyakszirtről, meg egy borjúlábszárcsont. Jól megmostam őket forró vízben (a bokát még egyszer alaposán átkapargattam) és odatettem főni enyhén sós vízbe.
Közben a lányokkal sétáltunk egyet, és ezalatt felszerelkeztünk egy kisebb fej (1 kilónál azért több volt) káposztával is. Hazaérkezve, a hús már majdnem jó volt, úgyhogy tettem is bele a káposztát: lefejtettem a külső csúnyább leveleket, jól megmostam, négybe, utána pedig vékony csíkokra vágtam. Fogtam egy jókora szárított csomborágat (borsikafű) és csak úgy simán belenyomtam a fazékba, együtt főttek. (De lehet morzsolt, szárított csomborral is főzni. Sőt, kapor is jár bele, de nekem most nem volt szárított kaprom.) Amikor kész volt, 2 kanál lisztből és kevés olajból nagyon világos rántást készítettem (én mindig nagyon világos rántást készítek, ha már muszáj), felengedtem vízzel és kb. félliternyi paradicsomlével és a leveshez öntöttem. Jól kiforraltam, majd az előzőleg kivett csontokról lefejtettem a húst és azt is visszaraktam a levesbe. Még egyet-kettőt lobbant és kész is volt. Lehet még sózni, savanyítani, ha nem elég, de nekem nem kellett. Tálaláskor tejfölt teszünk bele.

A tejföl lemaradt a fotóról.
Ezt az ételt mi igaz, hogy levesként tartjuk számon, de tulajdonképpen egytálétel. Mert sokkal sűrűbb, mint a leves, ahogyan a neve is mutatja, a káposzta csak éppen lucskos. Persze, több vízzel leves lesz.
Csombor nélkül is lehet főzni, de akkor az már nem lucskos káposzta, hanem sima káposztaleves. Valamikor lánykoromban főztem egyszer (először) és nem tettem bele. Kóstolgattuk, ettük (diáktársakkal), jó, finom volt, de tudtuk, hogy ez nem lucskos. Aztán elmeséltem édesanyámnak, hogy valami gond volt az ízével. Rögtön a csombor felől érdeklődött.

2009. január 27., kedd

Hal, ahogyan otthon (is) szoktuk

Bejegyezte: sedith dátum: 16:02 5 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek

Rendszeresen eszünk halat, bár korántsem olyan gyakran, mint ahogyan az egészséges lenne. Igaz, sokszor a férjem nem is kívánja, ezért legalább 2-3 hétnek el kell telni két halas étel között. Elkészítési módként sajnos nem ismerek túl sokat, legalábbis olyan módot, hogy az abszolút mértékben mindegyikünk számára ízletes legyen. Próbálkozom, kísérletezem, de alapjában véve a sült hal az, ami igazán megy nálunk. És ne panírozzam. Úgyhogy, sok variáns nem adódik.
Ezúttal visszatértem ahhoz a kisütési módhoz, ahogyan errefelé a legtöbben készítik a halat, illetve még otthon, Édesanyámnál is tanultam.

Kukoricalisztben sült pisztráng puliszkával és muzsdéjjal



A halakat kb. másfélcentinként beirdaltam, megszórtam sóval és borssal. Félórácskát álltak. Ezalatt elkészítettem a muzsdéjt, majd vizet tettem főni a puliszkának.
Egy tálcán 2:1 arányban kukoricadarát és búzalisztet vegyítettem össze. (Muszáj vegyíteni, mert a dara dúl darabos és nem tapad meg a halon, otthon viszont mindig malomban őrölt kukoricalisztet használtunk, ezért az sokkal lisztesebb volt.) A halakat beleforgattam és forró olajban, mindkét felükön kisütöttem. Eddigre felforrt a puliszkának való víz, így azt is elkészítettem, és máris lehetett enni.

Más fotóval - KAL - 2014.

Muzsdéj
A muzsdéj nem más, mint fokhagymaszósz. “Románikumnak” (a hungarikum után szabadon :) ) tekinthető, mert itt találták ki, az ország egyes vidékein szinte minden étel mellé kínálják, eszik, és mi is, itt élő magyarok, átvettük a román konyha e remekét. Ahogy Égigérő Paszulynál olvasható: “Ennél egyszerűbb mártás(?) nincs”.
Sokat nem írok már, mert az imént említett blogban nagyon szépen, pontosan és kimerítően írnak róla (no meg ilyen elméleti hátterem nincs is a dologról), én azt szeretném most megosztani, hogy hogyan is kell elkészíteni, illetve jómagam milyen változatait ismerem, készítem.

A legeslegegyszerűbb valóban az, amikor az áttört - de mégjobb, a mozsárban összezúzott – fokhagymát sóval elkeverik és vízzel felöntik. Így tanultam én is otthon. Aztán hazaköltözött a szomszéd néni leánya, akinek a férje moldvai, és tőlük egy egyészen más, de szintén alapnak számító “receptet” tanultam meg. Vaj’ 12 éves lehettem, de már akkor érdekelt az ilyesmi, úgyhogy meg is tanultam nyomban.

1. Sima muzsdéjalap. Az áttört fokhagymát elkeverem sóval, majd cseppenként, mint a majonézhez, 1-2 kanál olajat kavarok bele. Néhány perc alatt, valóban, a majonézhez hasonló állagú massza lesz a tálkában, amit aztán tetszés, ízlés, pillanatnyi hóbort szerint lehet ízesíteni.

2. Tejfölös muzsdéj. Az előbbi alaphoz ízlés szerint tejfölt kavarunk. Ha kell, még utánasózunk. Lightosabb, ha tejföl helyett joghurtot használunk.

3. Paradicsomos muzsdéj. Az alaphoz paradicsomlevet kavarunk. Lehet paradicsompürével is, de akkor vízzel kell kissé hígítani, hogy locsolni lehessen vele.

4. Pirospaprikás muzsdéj. Ennél már eleve az alapot módosítjuk. A fokhagymához sót és pirospaprikaport adunk, elkeverjük és forrósított olajat adunk hozzá cseppenként. Ezt mindenképpen vízzel kell majd hígítani, tejföllel nem finom.

5. Diós muzsdéj. Ezt is a már említett szomszéd néni lányától tanultam. A fokhagymával egyszerre néhány szem dióbelet is áttörünk, a többi pedig ugyanaz. Lehet bármivel hígítani, csak annyi a szerepe, hogy kissé enyhíti a fokhagyma erejét, és persze, különlegesebbé, aromásabbá teszi a szószt.

6. Light muzsdéj. És végül ezt is le kell írnom, bár ez nem a szó szoros értelmében vett muzsdéj. Kénytelen vagyok mostanában legtöbbször így készíteni, mert a férjem gyomra (és sokszor az enyém is) nem bírja az erős fokhagymát. Egy tálkába tejfölt öntök, fokhagymagranulátumot szórok bele és megsózom. Van, hogy egy kiskanál mustárral vagy 1-2 kanál ketchuppal teszem pikánsabbá, de ez mindig pillanatnyi ihlet függvénye.

Ha kedvet kaptatok valamihez, nosza, rajta, elkészíteni! :)

… és más finomságok: túrógombóc

Bejegyezte: sedith dátum: 14:47 1 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek


Sosem volt receptem a túrógombócra. Adott volt a túró, mikor mennyi, mert általában saját készítésűt használok, aztán tettem hozzá tojást, mikor mennyit, attól függően, mennyi volt itthon, és aztán tettem hozzá grízt, annyit, hogy jól formázható legyen a kapott masszám. Persze, még járt bele ez-az, de ezek voltak az alapjai. És azt mondhatom, hogy mindig finom volt.

Aztán a nyáron, amikor Meliéknél voltunk, ezt (is) készített és bár csak egy falatot ettem belőle (diétám utolsó gyümölcsnapja lévén), elég volt ahhoz, hogy elismerjem: nagyon finom, és másabb, mint az enyém.

Mostanában kezdett sok lenni a heti 6 l tej, amit hozni szoktak, ezért kettőt belőle meg szoktam alvasztani. Így elég gyakran van ismét friss házi túróm. Egy este pedig elkértem Melitől a receptet, hogy aszerint készíthessem én is. Falták a lányok, mintha soha életükben nem ettek volna!

Hozzávalók:
- 0,5 kg túró
- 3 tojás
- 1 jó ek. margarin
- 2 ek. liszt
- 6-10 ek. gríz (ha jól emlékszem, 8-at tettem végül)
- csipetnyi só
- 1 ek. cukor (ez nem muszáj, de én úgy szeretem, hogy a gombóc is legyen picit édeskés)
- cukor, porcukor, fahéj, tejföl ízlés szerint
- zsemlemorzsa, olaj

Elkészítés: Egy nagy edényben vizet teszek főni.
Legegyszerűbb, hogyha van otthon robotgép, akkor abba mindent, egyszerre belepakolni és összedolgozni.
Ha nincs, az sem baj (nekem sem volt), a túrót, tojást, margarint, cukrot, sót és lisztet egy tálba tettem és botmixerrel dolgoztam össze, majd a grízet kanalanként adtam hozzá és fakanállal dolgoztam bele. Egy eléggé lágy, de azért formázható masszát kaptam belőle. De végül nem kézzel “golyóztam”, ahhoz mind a 10 ek. grízre szükség lett volna, hanem egyszerűbben oldottam meg: a fővő vízbe két evőkanál segítségével galuskákat szaggattam. Az újraforrástól számítva 15 percig kell főzni. Ezalatt egy serpenyőben a prézlit szárazon kissé megpirítottam, végül pedig 2-3 ek. olajjal összekevertem és ebben forgattam meg a kifőtt galuska-gombócokat. Mi fahéjas cukorral és tejföllel szoktuk enni.

2009. január 25., vasárnap

VKF! XXII. – Karfiolos-húsgombócos "mindentbele"

Bejegyezte: sedith dátum: 23:11 2 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek

Nem szándékoztam részt venni a vkf-en, ugyanis egytálételként csak a gulyás jutott eszembe, amikor elolvastam a kiírást. Aztán még eszembe jutott valamikor a kolozsvári káposzta, de a káposztás ételekkel a férjecském nincs túl nagy barátságban. Lemondtam teljesen a részvételről. .. Ahhoz, hogy a mai sok-sok VKF!-es mű olvasása közben rádöbbenjek: hiszen egytálételt készítettem ma!

Az utóbbi időben, naponta legalább egyszer, amolyan megadtam a módját-ételeket főztem, úgyhogy már vágytam egy kis összedobós, sütőben sült étekre. Elég gyakran szoktam készíteni valami felfújtszerűséget, általában mindig másképp attól függően, hogy mi van a hűtőben-kamrában. Mára is hasonlót terveztem annyi kiegészítéssel, hogy fasírtot adok mellé. Végül meggondoltam magam, és újítottam egy kicsit. No, de lássuk a receptet.


Hozzávalók:
- 1 kis fej karfiol
- 1 nagy lilahagyma
- 1 piros húsú paprika
- 8 közepes méretű gomba
- 1 marék spenótlevél
- jó fél kg darálthús
- 2 szelet áztatott kenyér
- 3 cikk fokhagyma
- 4 tojás
- 2,5 dl tejszín
- kb. 3 dl joghurt
- kb. 5 dl tej
- só, bors, őrölt kömény, fokhagymapor, szárított petrezselyemzöld
- olaj, zsemlemorzsa

Elkészítés:
A párolóedényembe vizet öntöttem és főni tettem. Ráhelyeztem a szűrőjét, majd beledobtam a jól megmosott, rózsákra szedett karfiolt. Megsóztam és félpuhára pároltam. Amíg ez készült, meghámoztam a hagymát, megmostam és kicsumáztam a paprikát és folyó víz alatt gyorsan átmostam a gombákat. Serpenyőben nagyon kevés olívaolajat forrósítottam, beledobtam a félbe, majd ujjnyi vastag szeletekre vágott hagymát, a szintén ujjnyi vastagságúra darabolt paprikát és a negyedelt gombákat. Erős tűzön pár percig pirítottam őket, állandóan rázogatva az edényt. Nem kell megpuhulniuk, csak éppen egy picit összeesniük. Amikor lezártam alatta a gázt, akkor rádobtam a jól megmosott, lecsepegtetett spenótleveleket, kissé összeráztam és lefedtem, hogy az is összeessen kissé. A húsból, áztatott kenyérből, áttört fokhagymából és 1 tojásból fasírtmasszát készítettem, amit sóval, borssal, csipetnyi őrölt köménynel és szárított petrezselyemzölddel ízesítettem. Ping-ponglabda nagyságú gombócokat készítettem belőle.
Egy nagyobb tepsit kikentem olajjal és jól megszórtam morzsával. Szétosztottam benne a húsgombócokat, majd a karfiolrózsákat, utána pedig a spenótleveleket, a paprikadarabokat, a gombát és a hagymát és megszórtam sóval. Egy tálba feltörtem a másik 3 tojást (aha, csak az egyiket én, a másik kettőt a nagyobbik csajszim ügyeskedte bele!), jól felvertem, sót, borsot, fokhagymaport és szárított petrezselyemzöldet tettem bele, majd folyamatosan kavargatva hozzáöntöttem a tejszínt, a joghurtot és a tejet. (Tejből lehet kevesebb is elég, mindenesetre, a zöldségeket majdnem el kell lepnie ennek a tojásos kutyuléknak.) Óvatosan ráöntöttem a zöldségekre-gombócokra és kb. 40-50 percre a forró sütőbe tettem. Addig kell sütni, míga tojásos-tejes lé megszilárdul. Meg lehet szórni reszelt sajttal is mielőtt kivennénk, de én most nem tettem. Így is nagyszerű volt. Mellé már csak egy egyszerű spenót-radicchio salátát ettünk, sajátkészítésű öntettel.

Saláta: a spenót és radicchio-leveleket megmostam, majd apróra tépkedtem. Két paradicsomot felszeleteltem és kézzel, az egészet lazán összekavartam.

Öntet: egy befőttesüvegbe sót, borsot, cukrot, citromlevet, 1 ek. mustárt és fokhagymaport teszek és félig felengedem hideg vízzel. Rácsavarom a fedelét és addig rázom erőteljesen, amíg feloldódik a cukor, só. Megkóstolom és az eredménytől függően teszek bele még ezt vagy azt. Ha már jó, akkor beleöntök még kb. féldecinyi olívaolajat, összerázom és... kész. Nagyon finom, ha pirított szezámmagot is teszünk bele, de most nem tettem. Ha marad, jól lefedve, hűtőben még tárolható pár napig.

EK - 2010/4

Lépésről-lépésre:






2009. január 24., szombat

... és más finomságok: mákos guba

Bejegyezte: sedith dátum: 14:49 4 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek


A pizzával nem értek véget kedden a kulináris élvezetek. Vacsorára mákos gubát készítettem Kata receptje szerint, amit még karcásony előtt leírt nekem, én pedig már nagyon vártam az alkalmat, amikorra beütemezhetem. Már hamarabb akartam, de mindig olyan szerencsés (avagy túl lökött) voltam, hogy túl későn mentem a kenyereshez kifliért, ezért sosem kaptam. Végül megmérgelődve, kb. harmadszori próbálkozás után, ugyanott, vettem egy sima, töltelék nélküli kalácsot. Itthon jó vastagra felszeleteltem és másfél napig egy tálcán szárítottam, néha megforgatva a szeleteket, hogy mindenütt kiszáradjon.

Az eredeti recept ez volt:
20 dkg mák
kb. ugyanannyi cukor
10 kifli (száraz)
1-1,5 l meleg tej
2 ek. cukor
1 cs. vaníliás cukor
És a "titok":
A meleg tejbe mehetnek a cukrok, és beáztatod a karikára vágott kiflit, én kicsit kinyomkodom, hogy némileg emlékeztessen, hogy valaha kifli volt :), de olvastam az előbb, hogy szűrőbe is szokták tenni és akkor lecsepeg, lehet, hogy én is kipróbálom így. Mákot rászórod, összekevered, vagy rétegesen pakolod, én jénaiba csinálom, amit vajjal/margarinnal kikenek előtte és lassan összesütök.
Mivel jómagam nem rajongok a mákért, anyukám csinált hozzá vaníliakrémet, hogy lágyítsa a mák ízét, azóta nekem e kettő összenőtt.
A krémhez:
1 tojássárgáját 1 púpos ek liszttel, 2 ek cukorral és 1 cs vaniliás cukorral csomómentesre kavarni és 1/2 l tejjel forrásig kell főzni. Ennek folyósnak kell lennie, hisz ezzel öntjük nyakon a megsült, tálalt gubát.

És ahogyan én készítettem:
A tejet felmelegítettem és csak a vaníliás cukrot tettem bele, lévén, hogy a kalács édes. Tulajdonképpen csak ennyit módosítottam az eredetihez képest, majd egy kicsit csaltam a mártásnál. A beáztatott kalácsot valóban szűrőbe öntöttem és hagytam lecsepegni, de végül egy kicsit mégis megnyomkodtam egy fakanállal. A 22 centis tortaformámat kivajaztam és megszórtam morzsával, ebbe tettem a tejes kalács felét, majd rá a cukorral összekevert mák felét. Erre jött a maradék kalács és a tetejére a többi cukrozott mák. A sütőbe tettem és közepes lángon kb. 40 percet sütöttem. (Az én sütőm sajnos még régi fajta, nem szabályozhatom a hőjét, és a teteje nem süt olyan jól, ezért nem olvadt el a tetején az összes cukor.) A mártást 1 vaníliás pudingporból, 3 ek. cukorból és 6-7 dl tejből készítettem. Valóban jó híg lett, és nagyon jól illett a gubához, most már én sem tudnám elképzelni nélküle. Ez nem volt annyira édes, így jól ellensúlyozta a gubának az ízét.

Amit következő alkalommal módosítanék:
- kipróbálnám kifliből is, természetesen;
- a mákot ledarálnám;
- max. 15 dkg cukorral keverném össze, mert mi nem vagyunk túl édesszájúak;
- és a sütőm miatt inkább összekeverném a beáztatott kiflivel, minthogy így rétegesen rakjam.

Összességében véve nagyon finom volt, biztos, hogy fogom még készíteni, úgyhogy, Kata, nagyon köszönöm a receptet, még egyszer!

EK - 2010/1

2009. január 23., péntek

Aktualitások....

Bejegyezte: sedith dátum: 16:48 1 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek

Kedden volt a pizza.



Én ezt úgy készítem, hogy nincs rá egy pontos receptem, csak a tésztára. Azonkívül mindig azzal készítem, ami éppen van otthon, vagy amire éppen a fogunk fáj. Így került rá már eddig sokszor sonka, szalámi, hal, zöldborsó, kukorica, gomba, hagyma, paradicsom, paprika, olajbogyó stb. és természetesen, az elmaradhatatan sajt. Szószként vagy főzök frisset, ebből is mikor milyet, vagy használom az ősszel eltett ketchupot, ami amúgy tökéletes erre a célra (is).

Ezúttal így készült:
A tésztához kb. 60 dkg lisztet egy tálba öntöttem (fehér búzaliszt és búza-árpa-rozskorpa keveréke volt), 1 pohárnyi vizet meglangyosítottam, beletettem egy kiskanálnyi cukrot és belemorzsoltam 2,5 dkg élesztőt. Hagytam picit habosodni, majd a liszt közepébe öntöttem, amibe előzőleg másfél kiskanál sót is szórtam. Én szeretem, ha kovászt készítek, de abszolút nem muszáj, ha sietek, akkor nem várok annyit. Szóval az élesztős vizet a közepébe öntöttem és egy kevés lisztet hozzákavartam. 10-15 percre félrettem, hogy a kovász elkészüljön, majd folytattam a dagasztást. Tettem a tésztához 2 ek. olívaolajat, langyosítottam még 1-1,5 dl vizet és apránként a tésztához gyúrtam. Se túl lágy, se túl kemény tésztát kell kapnunk; ha úgy érezzük, túl lágy, nem kell hozzáönteni az egész vizet, ezért kell apránkét öntögetni. Addig dolgozzuk a tésztát, amíg nem ragad se a kezünkhöz, se az edény falához, majd tiszta konyharuhával letakarva, meleg helyen kb. 1 órát kelesztjük.

Felhasználáskor a tésztából akkora darabokat csípek le, mint amekkora kell nekem egy adaghoz és még egyszer átgyúrom, majd formázom. Mikor kerekre, mikor a kikent tepsit bélelem ki vele. Ekkorra a sütő már elő van melegítve és így, üresen én meg szoktam sütni egy kicsit a tésztát, mert így a teteje is megszárad egy kissé és a rákerülő szósz nem áztatja annyira el. Kb. 10 perc után kiveszem a sütőből, megkenem a paradicsomszósszal vagy a házi ketchuppal, rászórom a hozzávalókat, ezúttal csak sonkát és zöldborsót tettem rá és ismét visszateszem 10-15 percre. Ekkor teszem rá a sajtot és most már csak addig dugom vissza, amíg az egész ráolvad a pizzára. További ketchuppal, majonézzel, fokhagymás tejföllel, alkalmanként mustárral szoktuk fogyasztani.

Paradicsomszósz: Egy hagymát meghámoztam, félbe majd csíkokra vágtam és nagyon kevés olajon dinsztelni kezdtem. Egy piros kaliforniai paprikát is megmostam kicsumáztam és csíkokra vágva a hagyma mellé dobtam. Picit sóztam, majd együtt pároltam vagy 10 percig. Ekkor felöntöttem jó fél liter házi paradicsomlével, féldecinyi vízzel és addig forraltam, amíg jól besűrűsödött. Icipici cukorral és nagyon kevés oregánóval ízesítettem. (Só már nem kellett bele, mert a paradicsomlében volt elég, én úgy szoktam eltenni, illetve, aki akar, persze, erőteljesebben is ízesítheti, oregánóval, bazsalikommal, de én nem tehetem.)

Aktualitások....

Bejegyezte: sedith dátum: 15:27 2 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek

Hát, nálam nagyon érvényes a mondás: „Edith tervez...” Aztán, hogy ki végez, az általában változó, tegnap éppen a férjecském volt az, aki miatt nem tudtam mindent leírni. No, de sebaj, legalább már alakul a lakásunk, a majdnem háromhetes felfordulás már kezd felszámolódni, bár még sok van a végéig. De ma legalább jöttek Leviék és összeszerelték a lányoknak az emeleteságyat, berakták a szekrénybe a polcot és a másik szekrényre az ajtókat. Így egy részét a ruháknak már pakolhatom be. Jaj, igaz, ez nem tartozik ide, de már leírtam...

Szóval, ott maradtam el, hogy...

Hünkar begendi, azaz a (hamis) szultán kedvence ... falafellel.

Ez is úgy történt, hogy vasárnap este a Törökmézben láttam. (Persze, nem falafellel, de én aznapra azt terveztem.) Tulajdonképpen egy nagyon finom padlizsánkrém, aminek a tetejébe báránypörköltet pakoltak és a tányért egy négybevágott paradicsommal és petrezselyemzölddel díszítették. A pörkölt részét most nem írom le, egy egyszerű pörkölt, amit amúgyis ki-ki ízlése szerint készít. Falafellel is nagyon finom lett, bár csak a család fele rajongott érte, de én amúgyis fogom még készíteni.

A padlizsánpüréhez kell:
- 4 nagy padlizsán (én egy jó nagy adag fagyasztottat használtam)
- 2 ek. liszt
- kb. 1 dl tej (de ha túl sűrű lenne, ízlés szerint lehet hígítani)
- 1 jó ek-nyi vaj,
- 10 dkg enyhe ízű sajt
- só, citromsó vagy citromlé

Elkészítés: A padlizsánokat nyílt lángon megsütjük és héjukat lehúzzuk. (Lehet sütőben is megsütni, majd a húsukat kikaparni, csak így nem lesz szép fehéres a húsa.) Egy tálba vizet töltünk és citromsóval/lével megsavanyítjuk. Ebbe tesszük bele a padlizsánhúst és hagyjuk állni egy ideig. Így a húsa nem barnul meg és a citromos lé kiszívja a padlizsánok savas-kesernyés levét is. Végül leszűrjük és amennyire lehet, kinyomkodjuk, majd valamilyen nemfém eszközzel pépesítjük. (Nekem van direkt ehhez fakésem, de végülis botmixerrel is lehet pürésíteni! A kést mindenképpen kerülni kell, mert megbarnítja.)
Érdekes volt nekem, ahogyan a nő teljesen fordítva végezte el a műveleteket, mert én sima rántást készítettem volna, majd belőle besamelt, amibe belekavarom a padlizsánt. De most én is úgy készítettem el, ahogyan ő, azaz egy edénykében kissé megpirítottam a lisztet, szárazon, majd félretettem. Csak nagyon enyén pirítottam, mondhatni még rózsaszín sem lett igazán. Aztán a padlizsánpépet egy lábosba tettem és hevíteni kezdtem. Amikor már forró volt, hozzáöntöttem féldecinyi tejet, összekavartam, rászórtam a pirított lisztet, azzal is összekavartam és csak ezután jött a többi tej. Ez a püré lehet kissé lágyabb is, tehát 1 decinél több tejet is lehet beletenni, ha felveszi, mert a sajt majd úgyis összefogja. Jól kiforraltam, állandóan kevergetve, majd elkavartam benne a vajat és végül a reszelt sajtot. Csak sóztam, semmi mást nem tettem bele.

Falafel

Régóta tervezem elkészíteni, és mivel szárazon nem kaptam csicseriborsót, hát most egy konzervet vettem hozzá.
Tehát beletettem:
- 1 doboz (kb. 270 g) főtt csicseriborsót,
- 1 kisebb hagymát,
- 1 cikk fokhagymát,
- 1 kiskanálnyi apróra vágott petrezselyemzöldet
- késhegynyi őrölt koriandert és köményt
- borsot, sót, pirospaprikát
- 2 ek. olajat és
- 2 csapott ek. lisztet.

A csicseriborsót, a hagymát és a fokhagymát botmixerrel pürésítettem, majd beletettem a fűszereket, az olajat és a lisztet és jól eldolgoztam. Jó sűrű masszát kaptam belőle. Olajat forrósítottam és golyókat formálva a masszából, kisütöttem. Vigyázat, nem szabad egyszerre túl sokat sütni, max. 4-5-öt, mert az olajnak nagyon forrónak kell lennie, különben szétmennek a fasírtocskák. Ez is saját tapasztalat!

Ugyanúgy tálaltam, ahogyan a csaj az eredetit: a tányéron szép kört formáztam a padlizsánpüréből, a közepébe pedig egy mélyedést csináltam, amibe belehelyeztem a fasírtokat. Paradicsom híján viszont a paprika is megtette!


2009. január 22., csütörtök

Aktualitások: kebab, rántott csirke, hünkar begendi, pizza és más finomságok

Bejegyezte: sedith dátum: 15:08 2 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek

Most már következhetnek az olyan ételek, amiket mostanában főztem…

Szombaton nagyon jó áron akadtunk felső csirkecombra, így az előzetes tervek ellénére is vettünk egy bax-szal, volt benne vagy 8 kiló. Szétosztottam, lett vagy 8 zacskóval, mindegyikbe hatot-hetet tettem, plusz vasárnapra hagytam kiolvadni kb. tizenegyet.

Későeste néztem a tévét és elkaptam a Törökméz egyik adását, ahol a nő kebabot készített. Elmondta ügyesen, hogy Törökországban általában bárányból készítik, de ő ezalkalommal mégis borjúból csinálja, mert úgy tartja kedve és úgy is nagyon finom. Csorgott a nyálam, amíg elkészítette, és állandóan azon gondolkodtam, hogy honnan és mikor szerezhetnék leghamarabb borjút vagy bárányt. És ekkor fedeztem fel a spanyolviaszt: nem lesz egyik sem, csirke lesz. És lett.

“Şişkebab” – csirkéből

A csirkecombokról lehúztam a bőrt és kicsontoztam őket. (A csontokból és a bőrből finom húslevest főztem.) A húst kb. 2x2 cm-es kockákra vágtam, bár ez nagyon relatív, hiszen a combból nem lehet tökéletes kockákat vágni. De ez nem gond, majd a felszúrásnál úgyis lehet igazítani rajta, hogy a cafatok ne lógjanak!
Egy közepes hagymát félbe, majd csíkokra vágtam és a húskockákkal együtt egy tálba tettem. Sót, borsot, pirospaprikát és jó sok szerecsendiót szórtam rá, majd tiszta kézzel jól összekevertem. Meglocsoltam egy kevés olívaolajjal, összeráztam és lefóliázva a hűtőbe tettem. Legalább félórát kell pácolni, de természetesen, még jobb, ha többet is. Nekem kb. egy órát ült a hűtőben. (Ezalatt befűszereztem a többi csirkecombot (a férjuramnak más kívánsága volt a combokból, így azt is teljesítettem) ugyanazzal a fűszerkeverékkel és odatettem főni a krumplit, pürének.)

Egy piros kaliforniai paprikát kicsumáztam és kb. a hússal megegyező nagyságúra kockáztam és három kisebb lilahagymát megpucoltam és félcentis karikákra daraboltam. 6 bambusznyársat pár percig vízben áztattam, majd elkezdtem felszúrkálni rá a hozzávalókat: hús, hagyma, hús, paprika, hús, hagyma, stb... Mindaddig, amíg a hús elfogyott. A 6 nyárs éppen megtelt. A grillserpenyőbe pici olívaolajat öntöttem, felforrósítottam és beletettem a nyársakat. Állandóan forgatgatva, kb 15 perc alatt szép pirosra sütöttem. Az utolsó 5 percben azért öntöttem rá egy kis házibort, mert féltem, hogy a nyárs mellett még nem sült meg teljesen a hús, és az olaj is már nagyon égett volna!

Csirkecombok sajtos-szezámos bundában

Mint mondtam, az uracskám mást kért a csirkéből: szezámosan rántva kellett neki. Kiválogattam a minél kisebb combokat, hogy könnyeben átsüljenek, de azért a csont mellett kétfelől, és ahol vastagabb volt a hús, még bevagdostam. (Utólagos tapasztalatként elmondom, hogy ez sem volt elég, úgyhogy, ha valaki készíteni szeretné, azt javasolom, hogy vagy csontozza ki a combokat, és akkor szép szeleteket kap belőle, vagy előzőleg párolja őket meg egy kicsit. Saját kárán tanul az ember!) Megszórtam a só-bors-pirospaprika-szerecsendió keverékével és egymásra helyezve ezeket is érleltem egy kicsit a hűtőben. Majd 3 tojást felvertem, és mivel nem volt otthon csak lágyabb sajtom, apróra reszeltem és a tojásba szórtam. Ebbe is tettem a maradék fűszerekből egy keveset. Egy másik tálcára prézlit (zsemlemorzsát) és szezámmagot tettem. A húsokat lisztbe, a sajtos tojásba, majd a szezámos morzsába forgattam és forró olajban, lassan kisütöttem. Ami jól átsült, isteni lett, ami pedig nem, azt úgy „gyógyítottam meg”, hogy leszedtem a bundáját, kissé felnyitottam, ahol nyers volt, és újból lisztbe, tojásba, morzsába mártva, kisütöttem ismét.

Ez van, a kaland sosem ér véget! ;) :)

Így nézett ki. Hű, de megenném most is!


2009. január 19., hétfő

Gyümölcsös zselatintorta

Bejegyezte: sedith dátum: 14:39 3 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek

Mint írtam, ez a torta nagy sikernek örvend családunkban, úgyhogy időnként muszáj valakinek elkészítenie egy-egy különleges alkalomra. Az a “különlegessége”, hogy Istvánom is nagyon szereti, holott tortánt inkább csak muszájból eszik, hogy ne bántsa meg a házigazdát. Vagy engem. Ezért én általában az ő szülinapjára szoktam megcsinálni, a többi alkalomkor igyekszem valami mást, újat összehozni. Igaz, hogy nehogy megunjam, már ezt is sokféleképpen variáltam, készítettem vaníliás, csokis, epres vagy málnás pudinggal, készítettem csak sima keményítővel és így habfehér lett, készítettem narancsosan-ananászosan-kivisen vagy csak valamelyikkel a gyümölcsök közül és mindenképpen finom volt. Az alaprecept végülis az, amit leírok, de ki-ki variálhatja ízlése szerint. Ez az Anyu vasárnapi kreációja:


Hozzávalók: - 8 tojás
- 6 dl tej
- 20-25 dkg cukor
- 1 csomag bármilyen ízű pudingpor + 1 ek. liszt
- 3 csomag vaníliás cukor
- 40 g zselatinpor (én a Dr. Oetker port használom- nagyon jó)
- 2 banán, 2-3 narancs, 1 doboz ananászbefőtt (darabos) vagy 2 banán és 2 doboz ananászbefőtt (csakis befőttet szabad használni, a friss ananász nem jó!!!)
- 0,5 l tejszín (ha nem édesített, ízlés szerint édesítjük.)

Elkészítés: A zselatint beáztatjuk 2 dl langyos vízbe. Az ananászbefőttet leszűrjük. (a zselatináztatáshoz ezt a levet is lehet használni, de én inkább meg szoktam inni), a többi gyümölcsöt meghámozzuk.
A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét kemény habbá verjük 25 dkg cukorral és a vaníliás cukorral. A 8 sárgáját simára elkavarjuk a maradék 25 dkg cukorral, a pudingporral és a liszttel, majd a 6 dl tejjel együtt sűrű pépet főzünk belőle. Levesszük a tűzről, 1-2 percig kavargatva hűtjük, majd hozzákeverjük a feloldott zselatint. (Nem kell megijedni, ha ez a massza folyóssá válik, majd úgyis megdermed.) Ha jól elkevertük benne a zselatint, finoman beleforgatjuk a tojások habját is, míg a massza egyneművé nem válik.
Ezután egy kb. 3-4 literes tortaformát vékonyan kikenünk margarinnal (ha gyűrűs tortaforma, akkor elég cask hideg vízzel kiöblíteni), majd az alját kirakjuk banánkarikákkal.


Ezek között maradjanak kis hézagok. A banánra töltjük a zselatinos massza egyharmadát. Ezt megszórjuk darabokra vágott naranccsal, majd újra maszzát öntünk rá. Végül ráterítjük az ananászkockákat és bevonjuk a maradék masszával. (Mostanában úgy szoktam, hogy csak ananászt használok és a leszűrt kockákat egyszerűen belekavarom a masszába, így nem kell rétegezni.) Folpackkal letakarjuk és 5-6 órát hagyjuk a hűtőben dermedni. Én általában este szoktam elkészíteni, és reggelig hagyom a hűtőben.

Ha megdermedt, egy vékony késsel a szélét elválasztjuk az edény falától, majd a formát (vagy lábast) pár másodpercre forró vízbe merítjük és gyorsan kiborítjuk a tálcára. Ha gyűrűs a forma, akkor nem muszáj, miután ráfordítottuk a tálcára, csak óvatosan megbontjuk és levesszük. Ugyancsak óvatosan távolítjuk el a tetejéről a forma alját: egy kés segítségével elkezdjük felemelni és nagyon lassan húzzúk felfele. A késsel néha segíthetünk a tortának a leválásnál.
A tejszínt keményre verjük, azzal vonjuk be a tortát, a tetejét pedig maradék vagy bármilyen más gyümölccsel tetszés szerint díszítjük.
Jó étvágyat mindenkinek!

Régebbi torták:


Anyu születésnapja

Bejegyezte: sedith dátum: 0:31 1 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek

Klasszikus ételekkel várt bennünket Anyu múlt vasárnap, de ennél finomabbak nem is lehettek volna!

A húslevest finom, nagyon vékony házi laskával (cérnametélttel) tálalta. És, bár én nem vagyok túlságosan leveses, sőt, a húsleves valahol a sor végén van, ha rangsorolnám mégis őket, de ezúttal én is kétszer vettem belőle. Egyszerűen: finom volt.



Főfogásnak pulykasült és bécsi szelet volt, körítve egy isteni, házi tarhonyával. Melléje pikáns sarvalt káposztát ettünk.




Tarhonya
Anyu a tarhonyát mindig saját maga készíti és megsúgom, amíg meg nem kóstoltam a házi készítésűt, az üzletivel is elégedett voltam. Most már tudom, ez utóbbi vizet sem vihet az elsőnek. Tulajdonképpen nagyon egyszerű az elkészítése, de mégis nehéz. Csak tojás és liszt kell hozzá. A tojásokhoz annyi lisztet gyúrunk, amíg egy nagyon, de nagyon kemény tésztát kapunk. És ez a nehéz benne, mert eléggé hosszas és kézizmokat megdolgoztató felaldat. Bevallom, egyszer nagy buzgóságomban nekifogtam én is csinálni, de nem volt türelmem és erőm véghezvinni. Én már nagyon keménynek éreztem a tésztát, mégis, amikor elkezdtem reszelni, lehetetlen volt. Végül nokedliféle lett belőle.
Elkalandoztam, dehát ilyenszerű konyhai kalandok is adódnak ám!!!
Na szóval, megvan a kőkemény tésztánk és csak egyszerűen fogjuk és a nagylyukú reszelőn lereszeljük. Közben szétszórjuk, nem hagyjuk egy kupacban. Szétterítve hagyjuk szikkadni, majd teljesen kiszárítjuk. El lehet készíteni előre egy nagyobb adagot.
Elkészíteni Anyu úgy szokta (ha jól tudom), hogy legelőször egy száraz serpenyőben, mindennemű zsiradék nélkül egy kicsit megpirítja a tarhonyát. Ezután, egy másik edényben hagymát pirít olajon, házi készítésű, darált paprikakrémet ad hozzá és felönti vízzel. Amikor felforrt, akkor beleteszi a megpirított tarhonyát is és felönti annyi vízzel, hogy ellepje. Lassú tűzön főzi puhára, és ha esetleg elfő-beivódik az összes víz, akkor kicsinként pótolja. Mert tulajdonképpen ennek nem kell szaftosnak lennie! Ételízesítővel, sóval, borssal és apróra vágott petrezselyemzölddel ízesíti.



Desszertként a családunkban már hagyományosnak számító zselatintortát készítette el, de azt már csak a következő bejegyzésben írom le.

2009. január 18., vasárnap

„GOMBA”

Bejegyezte: sedith dátum: 11:11 5 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek

Boróka tortája

Sokáig gondolkodtam, de mégis pár hónappal ezelőtt már kitaláltam, hogy Borókának „gombát” fogok sütni szülinapjára. Az ötletet jónak tartottam, meg is lett, de ahogy közeledett a sütés napja, mindinkább elbizonytalanodtam. Attól féltem, ugyanis, hogy a „kalap” szélei lelógnak majd és hogy így eltörik az egész tortám. Végül valóban „kucsmagomba” lett, de nem állt fenn a törés veszélye, mert jól alápockoltam babapiskóta darabokkal.

Hozzávalók:
A piskótához: 9 tojás, 9 ek. hideg víz, 18 ek. cukor, 1 cs. sütőpor, 18 ek. liszt, narancshéj, narancsaroma;
A krémhez: 75 dkg túró, 50 dkg mascarpone, 20 dkg cukor, 1 l növényi tejszínhab, narancsaroma;
Ezenkívül: olaj/vaj és liszt a tepsi kikenéséhez, kb. 40-50 db. babapiskóta, narancsaromás szirup a locsoláshoz, piros színű + néhány színes M&M cukorka a díszítéshez, egy 22 és egy 30 cm-es átmérőjű tortaforma vagy lábos.

Elkészítés:
A piskótának valókat egybe is el lehet készíteni, de én inkább külön-külön csináltam, hogy a második piskótának való ne álljon olyan sokat. 3 tojást szétválasztottam, a fehérjét pedig verni kezdtem. Amikor kezdett összeállni, rendre hozzáöntöttem 3 kanál vizet, majd szintén rendre, beleszórtam 6 kanál cukrot. Kemény habbá vertem. Közben narancsaromát is csepegtettem bele. Ezután fakanállal óvatosan belekavartam a tojások sárgáját, a reszelt narancshéjat és 6 kanál lisztet, amibe beleszórtam egy fél kiskanál sütőport is.
A masszát a kikent-kilisztezett kisebbik formába öntöttem és kb.25 perc alatt megsütöttem. Az első 5-7 percben magasabb lángon kell sütni, utána mérsékelni kell egy kicsit. Kb negyedóráig nem is szabad megnyitnia sütő ajtaját. Mielőtt kivennénk, azért érdemes tűpróbát csinálni. (Én fogpiszkálóval szoktam végezni úgy, hogy beleszúrom a tészta közepébe és ha nem ragad rá semmi, akkor megsült.)

Ugyanígy jártam el a nagyobbik piskótával is, csak azt 6 tojásból készítettem. 25-30 perc alatt sült meg. Amiben én ezt sütöttem, nem tortaforma volt, hanem a gázgrillemnek a fedője; azért választottam ezt, mert kissé öblös volt és jobban megfelelt a gomba kalapjának. De végül nyestem még le egy kicsit belőle, hogy gombásabb legyen.

A piskótalapokat kettévágtam és meglocsoltam cukorból, vízből és narancsaromából készült sziruppal. A nagyobbik piskóta alsó felét nem kell túlságosan megöntözni.

A krémhez a túrót kézi mixerrel habosra kevertem a cukorral, majd hozzáadtam a mascarponét és a felvert tejszínhab háromnegyedét. Ebbe is csepegtettem pár csepp narancsaromát.

Ezután kezdtem összellítani:
Legalul jött egy kis piskótakarika, rá krém, majd erre egy réteg babapiskóta, amit szintén meglocsoltam. (Így utólag már tudom, hogy akár bele is mártogathattam volna őket a szirupba, de féltem, hogy nehogy igen elázzanak.) Ezt a réteget is bevontam krémmel, majd jött rá a második piskótalap. Bevontam krémmel a tetejét és az oldalát is, különben később már nem fértem volna hozzá az oldalához. Ráhelyeztem a nagyobbik tortalap alját és alulról, kb. 5 centis távolságokban, megtámasztottam babapiskóta darabkákkal.

Ezután folytattam mindent, mint az alsó szintnél:
Végül a tetejét még meglocsoltam a maradék sziruppal és bevontam a maradék, simán hagyott tejszínhabbal. Így hagytam másnapig, a cukorkákat, azaz a gomba pöttyeit csak akkor tettem rá, de utólagos tapasztalatként azt javasolom, hogy inkább csak felszolgálás előtt rátenni őket, mert a tejszínhab eléggé megolvasztotta a piros mázukat és néhol picit elfolytak. A gomba tövét ki lehet rakni színes (zöld, sárga, kék, piros) cukorkákkal fű és virágok gyanánt.
Szeleteléskor a gomba fejét két széles kés vagy hosszú lapátka segítségével leemeljük (akár kétemberes művelet) és így könnyen szeletelhető. Az egyéves lányom és én:

2009. január 17., szombat

További receptek...2

Bejegyezte: sedith dátum: 20:50 0 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek

Kolbászos csavart hús


Disznócombból 3 naaaagy szeletet vágtam, kipotyoltam (klopfoltam) és sóztam-borsoztam. Előzőleg keményre főztem 5 tojást, majd apróra daraboltam. Egy piros húsú paprikát nagyon apró kockákra vágtam és egy csokor petrezselyemzöldet is felaprítottam. Az egészet összekevertem és egy evőkanálnyi tejföl segítségével jó pépesre kavartam. Sót, borsot, szerecsendiót tettem bele. Megmostam 3 szál nagyon vékony kolbászt.
Egy lapítóra (vágódeszka) egy darab alufóliát terítettem, ráfektettem a hússzeleteket, rákentem a tojásos massza 1/3-át, az egyik végébe ráhelyeztem egy szál kolbászt, majd a fólia segítségével elkezdtem jó szorosan feltekerni. Végül megcsavartam a fóliát a két végén, hogy teljesen leszorítsam, és a tekercset egy tepsibe raktam. Ugyanígy jártam el a másik két szelet hússal és a többi hozzávalóval. A tepsibe ujjnyi vizet öntöttem és kb 40-50 perc alatt megsütöttem. Hagytam kihűlni a fóliában és utána rézsútosan szeleteltem.

Voltam olyan ügyes, hogy a készítése alatt készült fotókat (és azokat amiket rögtön az elkészülése után csináltam) egy gombnyomással letöröltem a fényképezőgép memóriakártyájáról, úgyhogy későbbi felvételem van róla. De ami kell, az úgyis látszik!

EK- 2010/1




Sült pisztráng „mamakrumplival”

Ez a halacska az utolsó előtti adag volt abból, amit István még az ősszel fogott Vármezőn. Annyira vártuk, hogy megehessük, nem ronthattam el. Szokásomtól eltérően ezúttal a halat is előző nap délutánján olvasztottam ki és a hűtőben pácolódott sütésig. Jól átmostam őket, megtörölgettem papírkendővel és beirdaltam, kb. ujjnyi távolságot hagyva a bemetszések között. A pisztráng amúgy nem túl szálkás hal, ezért nem kellett sűrűbben irdalni. Sót, borsot és egy kevés fokhagymaport összevegyítettem és a keverékkel kívül-belül jól bedörzsöltem a halakat. Lefóliáztam és másnapig a hűtőbe tettem.
Egy serpenyőben kisujjnyi olajat forrósítottam, a halakat lisztben jól megforgattam és mindkét oldalukon pirosra-ropogósra sütöttem.

Amíg sültek, nagylyukú reszelőn lereszeltem az előzőleg megfőtt és kihűlt krumplit és picit megsóztam. Egy másik serpenyőben pici olajat hevítettem, rádobtam egy kiskanálnyi pirospaprikát és rögtön öntöttem rá kb. féldecinyi vizet, hogy nehogy megégjen. Ezután beleborítottam a reszelt krumplit és állandóan kavargatva, jól átforrósítottam. Még sóztam egy picit és megszórtam egy kevés borssal is. Végül, két kanál segítségével galuskákat formázva belőle, a hal mellé tettem a tányérra. Citrommal és némi friss zöldséggel díszítettem még a tányért.




Melinda diós-meggyes-mazsolás tortája

Pontos receptet nem tudok (még), de el akarom kérni, hiszen angyon finom volt a torta. Igaz, a cukorból majd megvonok belőle, hiszen nekünk túl édes volt, de ettől függetlenül, az íze remek volt. Csak nagyjából tudom hogyan készült, az adagokat viszont nem. Talán egy gyakorlottabb sütőfőzőnek ennyi is elég, én, mindenesetre, biztos belevágnék így is a sütésébe.

Kellett hozzá két négyszögletű sárga, azaz natúr piskótalap, amiket kettőbe vágott és megöntözött sziruppal. (Sajnos, a leszűrt meggynek a szirupját használta, ami méginkább édesítette.) A krémhez pedig cukorból és vízből szirupot főzött, beletette a darált diót, majd a leszűrt meggyet és a beáztatott majd szintén leszűrt mazsolát. Amikor kihűlt, hozzáadott még habosra kavart margarint és megtöltötte vele a tortalapokat. A tetejét és oldalát növényi tejszínhabbal vonta be, a meglévő gyümölcsökkel pedig én díszítettem ilyenre:

Ha jóllaktál hússal...

Bejegyezte: sedith dátum: 8:55 1 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek


... egyél gyümölcsöt!!!!!
Így tettünk mi is karácsony másodnapján este, amikor semmi másra nem fájt a fogunk. Egy friss ananász, néhány kivi és pár narancs elég is volt hozzá. Néhány szem epret csak a látvány kedvéért kaptam elő a fagyasztóból.
Ez nem is annyira gyümölcssaláta, mint inkább gyümölcstál, de azért én teljesen letisztítottam a hozzávalókat, hoyg a lányok is nyugodtan ehessék.

2009. január 16., péntek

További receptek...

Bejegyezte: sedith dátum: 15:52 0 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek
Nem megy olyan gyorsan ez a receptírás, mint ahogyan szeretném, de rendíthetetlen vagyok!!! Igaz, sajnálom, hogy eléggé kimaradoznak az aktuális főztök, amik általában csak gyorsak, egyszerűek, de igyekszem finom és tápláló ételeket főzni. No meg a lehető legegészségesebbeket, a repertoárhoz, pénztárcához, évszakhoz és tudásomhoz képest.

Mst már gyorsabban fogok haladni ezekkel az ünnepkor készített dolgokkal. Van, amit nem is kell leírnom.

Húsleves
A kicsontozott kacsa csontvázából, a levágott szárnyakból, nyakból illetve némi zsiradékából főztem. A szokásos módon, zöldségekkel. A recept megvan a blogom elején. Ha megtanulok linkelni, már sokkal könnyebb dolgom lesz. És az olvasónak is. :)

Báránysült
Bár a bárány nem hagyományosan karácsonyi hús, eléggé különlegesnek tartottam a sok majorság (baromfi) és disznóhús között, ígyhát, amikor Tündi meglepett egy bárány elsőcombbal, egyből tudtam, hogy ez lesz az egyik karácsonyi sültünk.
Még hétfőn bepácoltam és egy kerek napot töltött a pácban, hűtőben. A páchoz átnyomtam vagy 5-6 cikk nagy fokhagymát és elkevertem kevés sóval, egy-egy evőkanálnyi mustárral és mézzel, vagy 3 evőkanálnyi szójaszósszal és pár kanál olajjal.
A húst jól bedörzsöltem sóval és borssal, csak ezután forgattam bele a pácba. A nap folyamán többször megrázogattam, megforgattam, hogy mindenütt egyformán vegye át az ízeket. Másnap tepsibe raktam, a megmaradt pácot elkentem a tetején és csak egyszerűen vizet öntöttem alá. Alufóliával letakarva vajpuhára pároltam, majd szép pirosra sütöttem. Mondanom kell, hogy milyen isteni volt?

Kókuszos és szezámmagos bécsi szelet
A húsokat szintén előre felszeleteltem, kipotyoltam (klopfoltam) és befűszereztem (csak só és bors), hogy az ünnepen ne kelljen szétszednem a konyhát teljesen. Egy napig a hűtőben érleltem a húst, majd a fagyasztóba tettem, hogy nehogy valami baja legyen! Sütés előtt csak simán lisztbe, felvert tojásba és zsemlemorzsába mártottam és forró bő olajban kisütöttem. De ezúttal kétfelé tettem a zsemlemorzsát és az egyikbe egy tasak (kb 10 deka) kókuszreszeléket, a másikba pedig kb. ugyanannyi szezámmagot kevertem. Nagy sikere volt az utóbbinak, a kókuszost kissé különleges ízűnek találta a társaság, de szerintem nagyon finom volt. Picit hagyományos, de azért egzotikus is azzal a diszkréten édeskés ízével. Biztos, hogy fogom még készíteni. Sajnos, fotókat nem készítettem.
Folytatás következik...


2009. január 14., szerda

Majonézes-zöldséges krumplisaláta

Bejegyezte: sedith dátum: 23:47 1 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek

Végre elkezdem leírni az elmaradt recepteket. Kezdem máris a szentestére készített dolgokkal. Illetve egyedül a krumplisalátát kell leírnom,

mert a töltött kacsát meg lehet találni néhány bejegyzéssel lejjebb,

a füstölt kolbászt és az oldalast sógornőm csak egyszerűen megpárolta,

az Anyu-féle töltött káposzta pedig szintén megtalálható a naplómban azzal a különbséggel, hogy savanyú káposztából készítve nem kell rá paradicsomlé.


Húslevesből – ugye – mifelénk salade de boeuf-öt, azaz „magyarul” böfföt szokás készíteni, de már fiatal feleségként azt tapasztaltam, hogy az uram nem esik hasra előtte. Túl töménynek mondta. Ki kellett találni valami mást. Így született meg aztán ez a majonézes-zöldséges krumplisalátám, ami kicsit böff is, kicsit egyszerű majonézes krumpli is, mégis valami új, enyhébb ízű saláta. Azt is gyorsan hozzáteszem, hogy nincs meghatározott receptem hozzá, pontos hozzávalókkal és mennyiségekkel, ezért akárhányszor készítem, kicsit mindig másképp sikerül.

Kell hozzá: - héjában főtt krumpli, személyek számától függően több vagy kevesebb.
- savanyú uborka (nem szabad frisset tenni, mert elrontja az ízét; saját
tapasztalat! )
- majonéz 1-2 tojásból (ehhez 1-2 tojássárgája, mustár, só, 1,5-2,5 dl olaj)
- ízlés szerint tejföl
- porcukor, fehérbors, citromlé, só
Mehet bele: murok (sárgarépa), petrezselyemgyökér, zeller, zöldborsó, kukorica, ecetes paprika, friss paprika, paradicsom (csak a húsa, de mehet héjastól), fekete olajbogyó, mindezek ízlés szerint, no meg aszerint, hogy mi van otthon és miből mennyi van.

A főtt krumplit meghámozom, négybe hasítom, majd felszeletelem. Megsózom és jól összekavarom. Több edénykében vizet forralok és megfőzöm a borsót, a kukoricát és a leveszöldséget. Persze, a gyökereseket a borsóval-kukoricával nagyjából azonos méretűre kockázom. Általában külön főzöm őket, de a gyökereseket akár együtt is lehet. Ha megfőttek, leszűröm és hagyom őket kihűlni. Ezalatt elkészítem a majonézt úgy, hogy a tojások sárgájához sót és mustárt keverek, majd addig adom hozzá az olajat, miközben kézi mixerrel kavarom, amíg a kívánt mennyiségű majonézt megkapom. Ha túl sűrű már és kavarhatatlan, néhány csepp citromlével lehet lazítani. Vagy akár pár csepp nagyon hideg vízzel is. Azért a végeredmény kemény legyen, hisz a tejföl úgyis lazítja! Ha kész a majonéz, ízesítem kevés porcukorral, fehérborssal és tejfölt kavarok bele. Nem szoktam túl sok tejfölt tenni, csak annyit, hogy éppen tartár sűrűségű mártás legyen belőle. Ha még kell, akkor direkt a salátába is lehet tenni. Felkockázom a paradicsomot, a paprikát és a savanyú uborkát, majd az olajbogyót is összevágom és mindent a krumpli mellé teszek. Ráöntöm a tartárt és jól összekavarom. Ha még kell, akkor ízesítem, és ha esetleg mégis túl száraz lenne, akkor tejföllel „áztatom” tovább.

Tálaláskor nem szeretem bevonni külön erre a célra félretett majonézzel, mert kár a színkavalkádért! De bármi mással lehet díszíteni, ki-ki fantáziája szerint teheti.
Nagyon jó fogás szerintem, én főleg azért szeretem, mert időben el lehet készíteni, nem kell melegíteni és nem kell mellé semmilyen más savanyúság sem. Pár nappal karácsony után ugyanezt készítettem kicsi kincsem szülinapjakor, csak sima párolt-sült csirkecombot adtam melléje, és mondhatom, nagy sikere volt.
Jó étvágyat hozzá!

2009. január 13., kedd

Mit olvastam?

Bejegyezte: sedith dátum: 0:25 3 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek
Úgy éreztem magam Duende (http://szellemafazekban.blogspot.com/2009/01/duende-olvas-mg-mindig-s-mr-megint.html ) megjegyzése olvasása közben, mint az a diák, aki éppen az adott órára nem tanult semmit, de a tanár éppen az ő nevét szólította. Miért? Mert kedves blogíró társam arról érdeklődik, hogy én mit olvastam a tavalyi év folyamán. Aminek nagyon, de nagyon örülök, sőt megtiszteltetésnek veszem, hogy éppen az én olvasmányaim felől érdeklődik, de még jobban örültem volna, ha nem öt könyvet tudnék felsorolni, hanem megszámlálhatatlant, úgy ahogy az jellemző lenne rám. Mert nagyon szeretek olvasni; nem egy éjszakát töltöttem olvasással alvás helyett, nem egy tanulással töltendő óra helyett választottam inkább az olvasást; és még sorolhatnám. Csak sajnos, mindez nem tavaly történt.

Amióta gyerekeim vannak már nem úgy tudom az időmet beosztani, mint annakelőtte. De persze, tisztességtelen lenne, ha kizárólag őket okolnám ezért, úgyhogy maradjunk inkább annyiban, hogy a gyerekek és mellettük sok más tevékenységem meggátol abban, hogy ugyanúgy, mint eddig, rendszeresen olvassak.

Nehezen bár, de sikerült „összeszednem” azt az 5 könyvet. Kezdem mindjárt a legvégével.

1. December 29-én hozta a postás. Nagyon vártam. Nemhiába. Még aznap (éjjel) elolvastam. Azóta megvátozott az életünk: kisebbik lányom átalussza az éjszakákat. A könyvnek köszönhetően. Írta Anette Kast-Zahn és dr. Hartmut Morgenroth. A címe: Minden gyerek megtanul aludni. Borókám is megtanult. Ha valaki ilyen gonddal küszködik, bátran vegye a kezébe!
2. A nyáron hoztam Anitól három könyvet. Kettőt kiolvastam szinte egyszuszra, a harmadikhoz végül nem volt kedvem. Auschwitzról szólt volna. A másik kettő két regény. Az elsőnek a címe: A cukor íze. Szerzője: Tóth Mária.
A második világháború utáni Erdélybe, pontosabban Aradra kalauzol bennünket a könyv, ahol a cukorgyár a legtöbb ottélőnek, közvetlenül vagy közvetetten, de meghatározza az életét. Zajlik az államosítás, mindennapos dolog, hogy az aljanép közül valaki vezető funkcióba kerül. Míg általános képet kapunk az akkori kommunista viszonyokról, közelről tanúi lehetünk Gyula apa kettős örlődésének: vállalja-e el a felajánlott igazgatói funkciót a cukorgyárban és hogy merjen-e viszonyt kezdeni megözvegyült, de fiatal és szép menyével, Krisztával. Míg az első kérdésben a körülmények kényszerítő hatással vannak rá, tehát elvállalja a posztot, magánéletükről ők maguk döntenek. Hogy hogyan döntöttek, megtudjátok, ha elolvassátok!
3. Ghyczy-Dráveczky Zsuzsa Asszony a fáraók trónján című regénye az egyiptomi fáraónő, Hatsepszut uralkodásának idejéről ír. Igazi regény, sok-sok szereplővel, szerteágazó cselekménnyel, reális és kitalált epizódokkal, jóval és rosszal, büntetésekkel és méltán megérdemelt jutalmakkal, szerencsével, keresztyén (persze, nem így nevezve, hiszen hol volt a keresztyénség az ókori Egyiptomban?) és pogány eszmékkel, politikával, szerelemmel és még nagyon sok mindennel. Mindenesetre, magával ragadó írás, nehezen lehet letenni a könyvet, ha egyszer nekifogtál. Én legalábbis így jártam.
4. Negyedik könyvem teljesen ellentettje az előzőnek. Sokszor olyan mérges voltam olvasása közben, hogy legszívesebben hagytam volna a fenébe, de aztán mégis győzött a kíváncsiság. Ottlik Géza: Iskola a határon. A húgom készült belőle az érettségire és én is kedvet kaptam hozzá. Eddig soha nem hallottam róla (szégyen ez?) és csodálkoztam, hogy nekik mégis érettségianyag. Örülök, végül, hogy elolvastam, bár mondom, nehéz volt. Nehéz volt olvasni az igazságtalanságokról, büntetés nélküli gaztettekről, visszaélésekről, csúnya, trágár beszédről, ami a határmenti katonaiskolában mindennapos és megszokott, sőt, mondhatni, elvárt volt. Önkéntelenül is állandóan arra gondoltam, hogy csak gonosztevők beszélnek így, mégis mindez 10-14 éves gyerekekkel történt. El nem tudnám képzelni mindezt egy mai iskolában, mégha katonai pályára is készítenék fel a fiúkat.
5. Utolsóként említett könyvem egy újraolvasott könyv, Wass Albertnek a Halálos köd Holtember partján című regénye. Véletlenül került kezembe a könyv, belelapozatm és ismét kiolvastam. Érdekes volt. Érdekes volt egy másik, de mégis ugyanazt a Wass Albertet olvasni. Mert kétségtelenül más volt; olyan volt az egész cselekmény, mintha egy amerikai filmet néznék, amit viszont itthoni tájakon, itthoni színészekkel forgattak volna. És ezért volt ugyanaz a Wass Albert. Mert hiába változtatott a formán, hiába lazította egy kicsit a stílus nyakkendőjét, mégsem tagadta meg önmagát, származását, népét és annak értékeit. Az interneten ezt találtam néhány könyvismertetőben, és szerintem valóban jól jellemzi a regényt: „Bűnügyi történet, korrajz a bevándorlók Amerikájáról és egyszerre történelmi oknyomozás is a klasszikus író e kései, emigrációban írt regénye. Halálos játék és műfaji megújulás. Attila kardját keressük a szereplőkkel és a szerzővel együtt Erdély havasaitól a Floridai lápvilág iszapos rejtekéig. A mű a szerző egyfajta válasza is a román Securitate őellene irányuló többszöri gyilkossági kísérleteire.”

Hát, én ezeket olvastam. Nem ki tudja mi, de legalább olvastam és ez örömmel tölt el. A stafétabotot is továbbadnám, mert sok mindenkinek az olvasmányaira lennék kíváncsi. De ha jól tudom, két emberkét kell megemlíteni, így hát legyen az első Szilvi, a négy lány anyukája, a második pedig Kata, "a Csombó-Vargák között az egyedüli Nagy".
Több blogban láttam, azonban, hogy 5 embernek adták tovább a stafétabotot, így én is kiegészítem a listámat még hárommal. Kíváncsi vagyok, hogy Timinek mennyi ideje jut olvasásra az ikrek mellett, hogy milyen fajta könyveket olvas Andici, aki boszorkánykonyhát üzemeltet, és, ha könyvekről van szó, mit vesz a kezébe Gabojsza, aki olyan istenieket főz!
 

2009. január 9., péntek

Elmaradások

Bejegyezte: sedith dátum: 14:28 1 megjegyzés A bejegyzésre mutató linkek

Sok mindennel elmaradtam, nem is tudom, mikor érem utol magam vagy hogy egyáltalán sikerül is mindent leírnom. Nálunk ez az elmúlt időszak nemcsak a karácsony és az újév miatt volt tele étellel-itallal, hanem az ezeket követő családi események miatt is. Éppen ez (is) az oka annak, hogy mindeddig semmit sem tudtam írni ebbe a naplóba és receptekkel még most sem jövök.

Azért kezdeném szép sorjában, hogy miket ettünk az ünnepeken. Legalább a felsorolással legyek meg, emlékeztetőül magamnak is, aztán hátha a recepteket is tudom pótolni.

Karácsony első napján Melindáéknál böfföt (salade de boeuf), maradék majonézes krumpli-zöldségsalátát ettünk, majd csigalaskás (csigatésztás) húslevest. Másodikot itt nem ettünk, hogy ehessünk Édesanyáméknál, de végül mégis csak otthon ettük meg, amit Édesanyám bepakolt. Különben Ani nagyon finom egybensült disznókarajjal várt, ami mellé egy még finomabb vadasmártást készített. Ezenkívül végigkóstoltuk a süteményeket, amiket szintén Ani ügyeskedett ki. (Az egyiket, a háztetőt, innen a gasztro-ról lestük el, bár inkább csak az összeállítását, mint az egészen pontos receptet. Elnézést kérek, de már nem tudom, kinek a blogjában láttam.) Hát igen, Édesanyám életében már eljött az az idő, amikor a lánya kizavarja néha a konyhából. Szerencséjére mindketten szeretünk sütni-főzni, kár, hogy nem igazán volt alkalmunk együtt csinálni mindezt a szülői házban!
Karácsony másodnapján Ani és Csaba jött hozzánk Istvánt köszönteni. Húsleves, krumplipüré, fokhagymás báránysült, kókuszos és szezámmagos bécsiszelet volt az ebéd. Este pedig hmmm, egy nagyon finom gyümölcssalátát vacsoráztunk, mert már kezdtünk megcsömörleni a húst hússal való evéstől.
Harmadnapon már nem emlékszem pontosan, de ha jól tudom, ettük az összes maradékot: bécsi szeletet, töltött kacsát, bárányt, meg ami még volt.

Szilveszter napján du. 3-kor még nem tudtam, hogy mit eszünk majd az ünnepen, csak vagy 3 adag hús volt kiolvadva. Nem vagyok babonás, de a sorsot nem akarom kihívni magam ellen (valamivel viszont úgyis sikerült, mert a hét elején elromlott a mosógépem), ezért ezúttal eltekintettem mindennemű szárnyastól. Mivel a Szilvesztert nem itthon töltöttük és ételt sem kellett vinnünk (étteremben voltunk, ahol István dolgozott, azaz zenélt), csak az újévre kellett főznöm. Az egyik adag disznóhúsból, ami karaj volt bécsi való szeleteket vágtam, potyoltam és fűszereztem, másnapig pedig a hűtőben érleltem, majd lefagyasztottam. A másik adag disznóból kolbásszal töltött csavart húst készítettem, amit aztán többnyire hidegen ettünk. Az újévi ebéd a sült pisztráng volt, ami mellé „mamakrumplit” csináltam, azaz paprikás olajon megforgatott reszelt főtt krumplit. És persze, az elmaradhatatlan citrommal tálaltam. Ennek a fotóját azért idebiggyesztem, mert egyfelől nagyon jól nézett ki szerintem, és istenien finom volt, másfelől pedig a bejegyzés is szebb lesz egy ilyen fotóval!
KAL - 2013.



Ezek után újév másodnapján már Melindáéknál ettünk-ittunk-tortáztunk Beni szülinapja alkalmából, a szombat eltelt vásárlással, a szombat éjszaka fele tortakészítéssel, a vasárnap délelőtt főzzéssel-takarítással, majd a délután ünnepléssel. Kicsi Borókámnak ünnepeltük az egyéves születésnapját!!! Erről a napról, a tortáról, természetesen, külön is beszámolok. Következő vasárnapunk is „gyasztroélményekben” gazdag lesz, ugyanis Anyunak üljük a születésnapját, ami szintén ezen a héten volt.
Úgyhogy minálunk ilyen zsúfolt az évkezdet, emellett kedden felfordítottuk a lakásunkat, festés, bútorkiegészítés céljából, nem is csoda, hogy így el vagyok maradva blogügyileg. De lesznek még csendesebb időszakok nálunk is, na! Legalábbis nagyon remélem.

Related Posts with Thumbnails