2009. január 25., vasárnap

VKF! XXII. – Karfiolos-húsgombócos "mindentbele"

Nem szándékoztam részt venni a vkf-en, ugyanis egytálételként csak a gulyás jutott eszembe, amikor elolvastam a kiírást. Aztán még eszembe jutott valamikor a kolozsvári káposzta, de a káposztás ételekkel a férjecském nincs túl nagy barátságban. Lemondtam teljesen a részvételről. .. Ahhoz, hogy a mai sok-sok VKF!-es mű olvasása közben rádöbbenjek: hiszen egytálételt készítettem ma!

Az utóbbi időben, naponta legalább egyszer, amolyan megadtam a módját-ételeket főztem, úgyhogy már vágytam egy kis összedobós, sütőben sült étekre. Elég gyakran szoktam készíteni valami felfújtszerűséget, általában mindig másképp attól függően, hogy mi van a hűtőben-kamrában. Mára is hasonlót terveztem annyi kiegészítéssel, hogy fasírtot adok mellé. Végül meggondoltam magam, és újítottam egy kicsit. No, de lássuk a receptet.

Hozzávalók:
- 1 kis fej karfiol
- 1 nagy lilahagyma
- 1 piros húsú paprika
- 8 közepes méretű gomba
- 1 marék spenótlevél
- jó fél kg darálthús
- 2 szelet áztatott kenyér
- 3 cikk fokhagyma
- 4 tojás
- 2,5 dl tejszín
- kb. 3 dl joghurt
- kb. 5 dl tej
- só, bors, őrölt kömény, fokhagymapor, szárított petrezselyemzöld
- olaj, zsemlemorzsa

Elkészítés:
A párolóedényembe vizet öntöttem és főni tettem. Ráhelyeztem a szűrőjét, majd beledobtam a jól megmosott, rózsákra szedett karfiolt. Megsóztam és félpuhára pároltam. Amíg ez készült, meghámoztam a hagymát, megmostam és kicsumáztam a paprikát és folyó víz alatt gyorsan átmostam a gombákat. Serpenyőben nagyon kevés olívaolajat forrósítottam, beledobtam a félbe, majd ujjnyi vastag szeletekre vágott hagymát, a szintén ujjnyi vastagságúra darabolt paprikát és a negyedelt gombákat. Erős tűzön pár percig pirítottam őket, állandóan rázogatva az edényt. Nem kell megpuhulniuk, csak éppen egy picit összeesniük. Amikor lezártam alatta a gázt, akkor rádobtam a jól megmosott, lecsepegtetett spenótleveleket, kissé összeráztam és lefedtem, hogy az is összeessen kissé. A húsból, áztatott kenyérből, áttört fokhagymából és 1 tojásból fasírtmasszát készítettem, amit sóval, borssal, csipetnyi őrölt köménynel és szárított petrezselyemzölddel ízesítettem. Ping-ponglabda nagyságú gombócokat készítettem belőle.
Egy nagyobb tepsit kikentem olajjal és jól megszórtam morzsával. Szétosztottam benne a húsgombócokat, majd a karfiolrózsákat, utána pedig a spenótleveleket, a paprikadarabokat, a gombát és a hagymát és megszórtam sóval. Egy tálba feltörtem a másik 3 tojást (aha, csak az egyiket én, a másik kettőt a nagyobbik csajszim ügyeskedte bele!), jól felvertem, sót, borsot, fokhagymaport és szárított petrezselyemzöldet tettem bele, majd folyamatosan kavargatva hozzáöntöttem a tejszínt, a joghurtot és a tejet. (Tejből lehet kevesebb is elég, mindenesetre, a zöldségeket majdnem el kell lepnie ennek a tojásos kutyuléknak.) Óvatosan ráöntöttem a zöldségekre-gombócokra és kb. 40-50 percre a forró sütőbe tettem. Addig kell sütni, míga tojásos-tejes lé megszilárdul. Meg lehet szórni reszelt sajttal is mielőtt kivennénk, de én most nem tettem. Így is nagyszerű volt. Mellé már csak egy egyszerű spenót-radicchio salátát ettünk, sajátkészítésű öntettel.

Saláta: a spenót és radicchio-leveleket megmostam, majd apróra tépkedtem. Két paradicsomot felszeleteltem és kézzel, az egészet lazán összekavartam.

Öntet: egy befőttesüvegbe sót, borsot, cukrot, citromlevet, 1 ek. mustárt és fokhagymaport teszek és félig felengedem hideg vízzel. Rácsavarom a fedelét és addig rázom erőteljesen, amíg feloldódik a cukor, só. Megkóstolom és az eredménytől függően teszek bele még ezt vagy azt. Ha már jó, akkor beleöntök még kb. féldecinyi olívaolajat, összerázom és... kész. Nagyon finom, ha pirított szezámmagot is teszünk bele, de most nem tettem. Ha marad, jól lefedve, hűtőben még tárolható pár napig.

EK - 2010/4

Lépésről-lépésre:

2 megjegyzés:

Gelvia írta...

Szió!
Hú, ez annyira gusztusos, éhes vagyok!!! :)
Ki kell próbálnom!

Kati írta...

Jujj, ez nagyon guszta!!!
(Már a múltkor is akartam kérdezni, hogy hová teszed a csemetéidet addig, amíg alkotsz? :o ;) Én ha nincs itthon a férjem, hogy vigyázzon rájuk, neki nem merek fogni főzni. :s)Kati

Related Posts with Thumbnails