2009. február 26., csütörtök

(Nem éppen) Hamvazószerdai menü

Nem szoktunk böjtölni, sem vallásos sem más okokból. Néha diétázom, általában a 90 napossal, amibe jó lenne hamarosan ismét belevágnom. Ilyenkor a család is nagyjából ugyanazokat eszi, amiket én, talán kissé mdosítva, kiegészítve. És persze, nekik nincs gyümölcsnap. De ennyi a "böjt". Esetleg még az, hogy nagypénteken valóban semmi húsosat és lehetőleg semmi állati eredetűt nem főzünk. Ellenben vannak időszakok, mint pl. múlt héten, hogy úgy jön ki a lépés, hogy nem eszünk húst. És gondolom, jó ez így, mert nekünk jó.

Tegnap egy jó adag paszulylevest főztem, füstölt oldalassal, disznólábszárral (ez nem volt füstös). A babot még este beáztattam, reggel pedig a kuktában elég hamar puhára pároltam. Csak sót és egy fej hagymát tettem a vizébe. A füstölt oldalast jól átmostam forró vízzel és a disznólábszárral együtt (még fagyosan) odatettem főni. Külön főztem meg, mert több idő kellett neki, mint a babnak. Amikor a húsok megpuhultak, a paszulyból beletettem annyit, hogy jó sűrű levest kapjak. 2 ek. lisztből rántást készítettem, majd vízzel hígítva a levesbe öntöttem. Jól kiforraltam. Még sóztam ízlés szerint, illetve tárkonyecettel ízesítettem. A tetejére ecetben, sóban eltett, apróra vágott tárkonyt szórtam. Általában paradicsomlevet is szoktam tenni a levesbe, a rántást azzal szoktam felhígítani, de most úgy döntöttem, nem teszek. Apróra vágott vöröshagymával ettük, amit sózni, icipicit ecetezni és 1-2 ek. olívaolajjal meglocsolni szoktunk.

NÚ - 2019/OKT.

Amíg a levesnek valók főttek, kenyeret is dagasztottam. Ezúttal tiszta fehér kenyér lett. Nagyobb adagot gyúrtam be, így jutott jócskán eltenni is belőle a következő (mai) sütéshez, és „muffinokat” is süthettem. Nos, nem voltak ezek muffinok, csak a muffinsütő formában sütöttem ki a kis gombócokat. Hagytam jól megkelni őket és utána sütöttem ki. Mini-zsemlék lettek, Nagyobbikom viszont ragaszkodott a muffin elnevezéshez. Hát legyen, gondoltam.

Délután Ani kívánta meg a képviselőfánkot, és megkért, hogy készítsünk, legalább megtanulja, hogyan kell csinálni.
Anyósom receptje szerint 22 ek. vizet, 6 dkg zsiradékot (zsír, olaj, vaj vagy margarin) és egy csipet sót felforralunk, ekkor pedig 20 dkg lisztet zuttyantunk bele és gyors mozdulatokkal csomómentesre kavarjuk. Le is vesszük a tűzről és még pár percig kavargatjuk csak úgy, hogy hűljön kissé. Ezután 6 tojást kavarunk hozzá egyenként, addig nem tesszük bele a következőt, amíg az előzőt jól el nem dolgoztuk. A masszából kis halmokat rakunk egy tepsibe, nem túl sűrűn, mert megnőnek, és forró sütőben kb. 20-25 perc alatt aranysárgára sütjük őket. Ezalatt az idő alatt egyszer sem szabad kinyitni a sütő ajtaját.

Mi egy picit spóroltunk tegnap és csak 3 egész tojást raktunk bele, 3-nak pedig csak a sárgáját. A fehérjéket felhasználtuk a krémhez. A krém vaníliás-fehércsokis krém volt, nagyon finomra sikerült. A recept szerint vaníliás pudingot kell főzni, amihez hozzákeverjük a kemény habbá vert tojásfehérjéket. Ugyanígy csináltuk, de mielőtt a habot hozzáadtuk volna, a forró pudingban fehércsokit olvasztottunk fel. Azért előre is fel lehet ezt olvasztani és akkor csak összekeverni kell. Isteni lett az íze. Porcukorral már meg sem szórtuk, mert túl édes lett volna.

3 megjegyzés:

duende írta...

Istenieket készítettél megint! :))
Gyönyörű a kenyered, és a fehércsokis képviselőfánk... Legközelebb én is így csinálom! Köszi a tippet!!!! :))

Jaj, még valami. A megjegyzés küldése linked egy nagyon világos türkizes szín, alig lehet észrevenni. Ne hallgass rám, de én kicserélném sötétebbre, a beállításoknál! :)))
Nem lehet meglátni... Biztos több hozzászólásod lenne! :)
Csak egy tipp. :))

Ottis írta...

Nézz be hozzám :-)

írta...

Nézz be hozzám, és fogadd szeretettel :*

Related Posts with Thumbnails