2009. március 24., kedd

Gyors pizza

"étteremalakítás"

Nem terveztem ma pizzát enni, de mire eljött az ebédidő, mégsem fűlt a fogam a laskához (tésztaféléhez). Már késő volt, hogy dagasztani kezdjek, az üzletben pedig nem kaptam kész pizzalapot. De sebaj, megoldottam én, méghozzá nagyon gyorsan és ... finoman!

Graham kenyeret vettem éppen, így abból készült. A legkisebb tepsimet kikentem vékonyan olajjal és a kenyérszeleteket jó szorosan egymás mellé raktam bele. Ahol kellett, el is vágtam őket, hogy szinte semmi rés ne maradjon közöttük. Egy kis üveg házi ketchupot rákentem a szeletekre, majd az ősszel eltett lecsóból is tettem rájuk. Végül 3 közepes méretű gombát szeleteltem fel és osztottam szét a pizzán. Kb. 10 percre tettem a nagyon forró sütőbe, ezalatt a kenyérszeletek alja szépen megpirult, az egész jól átforrósodott, a gomba pedig megpuhult. Mivel nem sóztam, nem engedett levet; nem is szabad sózni, csak miután kivesszük. A legvégén kb. 2 deka reszelt sajttal szórtam meg. Természetesen, lehet tenni többet is rá, sőt más hozzávalókat is, de én csak olyasmit használtam, amit a diétám megenged. A sajt úgyis „bűnözés” volt, de egy-egy ilyen kis kihágás még nem a világ!

NŰ - 2019/márc.11.

4 megjegyzés:

duende írta...

Milyen jó ötlet! :))

Ottis írta...

Nálunk is volt a héten hasonló, milyen érdekes.A kicsi fiam imádja a pizzát, így amikor nincs idő dagasztásra akkor kenyeres megoldással járok a kedvébe:-)

sedith írta...

Ottis, mi nagyon régen, amikor még nagyérdekesség volt errefelé a pizza, akkor csináltuk sima kenyérből, és azt hiszem most sem jutott volna eszembe, ha nem szorított volna az idő. De végülis így is finom, alig van különbség közöttük. (Bár azért van egy kicsi...)

Ági írta...

Ezt megjegyeztem. Köszi,hogy felhívtad rá a figyelmemet! Ennél expresszebb pizza aligha létezik.

Ági

Related Posts with Thumbnails