2009. április 2., csütörtök

Currys rizs, színesen

„étteremalakítás”

Egy serpenyőben felhevítettem 2 ek-nyi olajat, majd beleszórtam két csészényi rizset. Kissé pirítottam, amíg kezdtek a rizsszemek fehéredni, majd felöntöttem 4 csésze vízzel és sóztam. Amikor majdnem elfőtt róla a víz, megszórtam 1 púpozott teáskanál curryporral és jól elkevertem.
Külön edényekben megfőztem még két marék zöldborsót és szintén kétmaréknyi csíkokra vágott (de kockára jobb) piros húsú paprikát. (Ez nekem a fagyasztóban volt eltéve tavaly óta, télen főleg levesekbe használom.) Amikor megfőttek, leszűrtem őket és a rizshez adtam. Ízlés szerint sóztam még az egészet. Borsozni is lehet, de vigyázat, emrt a currypornak már van egy kis pikáns íze, így inkább csak kóstolás után kell megszórni borssal. Én is csak a magam részét borsoztam, miután a lányokét kivettem belőle. Jó étvágyat!

NÚ - 2019/márc.

2 megjegyzés:

Cukroskata írta...

Nagyon szeretem az ilyen rizst, látszik, hogy nincs kiszárítva :-)

sedith írta...

Nem, valóban nem száraz, meghagytam rajta a "saját levét", így kissé olyan rizottószerű lett, de mégis esett szét. Szoktam hasonlót csinálni úgy is, hogy friss zöldségeket, paradicsomot, uborkát, hagymát vágok bele és jó sok friss petrezselyemzöldet.:)

Related Posts with Thumbnails