2009. május 6., szerda

Gabonapelyhes bécsi szelet

Ismét újítottam egy kicsit a hagyományos rántott húson (csak mi sosem hívjuk így), ezúttal lisztbe, felvert tojásba és gabonapelyhes keverékbe forgattam és úgy sütöttem ki. Még csináltam ilyet, de akkor csak pótoltam a prézlit a zabpehellyel, ezúttal viszont ez volt a lényeg. Némi lenmagot és kevés prézlit csak a szín és a jobb tapadás kedvéért tettem bele, különben felhasználtam vagy 25-30 dkg vegyes gabonapelyhet. Annyira tartalmas lett a hús tőle, hogy akkor sem kellett volna mellé valami más, ha éppen nem is diétázik valaki. De mi már megszoktuk: a húst csak simán, friss salátákkal, savanyúsággal esszük.

Gabonapelyhes rántott hús

Hozzávalók 4 személyre: 8 szép szelet disznó- vagy borjúhús, só, bors, fokhagymapor, pirospaprika, 25-30 dkg vegyes gabonapehely (pl. búza, zab, árpa), 3-4 evőkanál lenmag, 3-4 ek zsemlemorzsa, 2-3 tojás, liszt, olaj.

Elkészítése: A hússzeleteket vékonyra klopfoljuk, és megszórjuk az ízlés szerint használt fűszerekkel. A gabonapelyhet összevegyítjük a lenmaggal és a zsemlemorzsával, a tojást felverjük és megfűszerezzük. A hússzeleteket megforgatjuk lisztben, majd felvert tojásban, végül pedig a gabonapelyhes keverékben, és forró olajban mindkét oldalukon aranybarnára sütjük. Papírtörlőre szedjük, hogy a fölösleges olajat felitassuk. Bármilyen körettel fogyasztható, de annyira tartalmas, hogy akár csak egy friss salátával vagy savanyúsággal is eléggé laktató.  

NÚ - 2019/máj.

6 megjegyzés:

Cicolány írta...

Jó ötlet!
Még tartod a 90 napost?

sedith írta...

Szia, Cicó! Örülök, hogy benéztél és írtál! :) És köszönöm is!:)
Még tartom a diétát, de nem túl szigorúan. Az utóbbi hetekben, amikor ünnep, szülinapok, látogatások voltak napirenden sokszor felborultak a napjaim. Azért igyekeztem tartani, de szinte sosem volt lehetséges. Mindegy, nem haladok túl gyorsan, sőt, hetek óta ugyanannyi kilón állomásozok, de nem adom fel. Lassan két hónapja csinálom "papíron", de úgy tervezem, hoyg nem állok meg 3 hónap után, hanem amolyan életmódképpen folytatom és tartom, persze, amikor tudom. Te mivel fogyózol, mert láttam, hoyg fogytál, de annyira nem mentem vissza a blogodban, hyog lássam, mivel sikerült?!
Különben nagyon sok mindennel, amit írtál, írsz, egyetértek, és sok minden, amiről írtál foglalkoztat. Megtudhatnám melyik városban laksz?
Üdv, Edith

Cicolány írta...

Szia!
2 étkezés között ittam sok vizet,hogy eszembe se jusson nassolni,de most a sok ünnep meg itthon ülés miatt már én sem tartottam be,sajnos elég sok sütemény meg hasonlók lecsúsztak.
Azért bele kell húzzak,mert jön a nyár!
Amúgy nagyváradi vagyok.

sedith írta...

Cicó, ennyi az egész? Ezenkívül azt eszel amit akarsz? Úgy tűnik, hogy nagyon könnyű, bár biztos mégsem az! Mondjuk, a nassolással nálam nincs probléma.
Köszi, hogy leírtad, hová valósi vagy!

Cicolány írta...

Hát nyilván ha sok vizet iszok,elveszi az óriási étvágyat,ettől függetlenül kell akaraterő,hogy kis adagokat egyen az ember lánya és ha lehet elhagyja a kenyeret.Van aki nagyon kenyeres,én nem.
Ettől függetlenül igen,nehéz ez az egész fogyi...

sedith írta...

Hát igen, mi sem vagyunk nagy kenyeresek, de azért vannak ételek, amit csak kenyérrel lehet megenni. Én úgy gondolom, hogy tartom az egyensúlyt, és nem eszem belőle túl sokat. Bár persze, ez is relatív, mint minden.

Nem tudom, meddig diétázom még, mert mostanában néha szédülök és homályosan látok. Talán vérnyomás, de tegnap teljesen normális volt ilyenkor. Nem tudom, hoyg lehet-e ez a diétától vagy sem, de ki fogom tapasztalni.

Related Posts with Thumbnails