2009. június 10., szerda

Grízkocka (levesbetét)

Múlt héten egyik nap karfiollevest főztem. Csak egyszerűen úgy készült, hogy egy murkot (sárgarépát) felkockáztam és 1 ek. olajon pár percig pirítottam, majd beleöntöttem a leveses edénybe, amelyben már forrt a víz. Pár percig így külön főztem, azalatt két zöldhagymát tisztítottam meg és karikáztam fel a zöldjével együtt, illetve a karfiolt mostam jól meg és szedtem apró rózsákra. Kb. 10 perc után ezeket is a levesbe dobtam és sóztam az egészet. Végül, hogy még tartalmasabb legyen, grízkocka-betétet tettem bele. A végleges ízét pedig egy icipici ecettel adtam meg neki.

Grízkocka: 1 tojást jól felverek, megszórom egy csipetnyi sóval és belekavarok 4 csapott evőkanálnyi grízet. 1 ek. olajat felhevítek egy serpenyőben és a tojásos masszát szétterítem benne. Pillanatok alatt megsül az egyik fele, majd átfordítom és a másik oldalát is piros-ropogósra sütöm. Végül, ha kissé kihűlt, nagyon vékony (5-7 mm-es) csíkokra, majd kockákra vágom. Amikor a leves majdnem kész, akkor beledobom és egyet-kettőt hagyom lobbanni. Azért kell jó apróknak lenniük, mert a levesben megduzzadnak úgyis. Édesanyám szokta ezt készíteni, van is egy kimondottan grízkocka-levese. Majd megkérdezem, hogy csinálja!

KT - 2015/10

3 megjegyzés:

Wise Lady írta...

Ez nagyon érdekes számomra, még nem hallottam róla sosem. De elraktározom, biztosan kipróbálom majd.

duende írta...

Ez nekem is nagyon tetszik, Edit, és éns em hallottam még. Lehet hogy ez ízlene. Mert a grízgaluská nem szeretem, ahogy mifelénk készítik.
Tök jó, elmentettem! :)

sedith írta...

Wise Lady, Duende, az az igazság, hogy errefelé sem készítik túl sokan. De olyan jó alternatívája a galuskának (ami nekem 10 esetből 9-ben biztos nem is sikerül)! És érdekes ízt ad a leveseknek. Igaz, én csak úgy sült állapotában is seretem rágcsálgatni.
Édesanyám levese valami zöldégleves, ha jól emlékszem, annak egészen különleges íze lesz ettől a pirított betéttől.
Puszi

Related Posts with Thumbnails