2009. június 10., szerda

Hétpecsétes „titkok”

Wise Lady kíváncsi néhány olyan dologra, amit nem sokan tudnak rólam. Most már akkor ti is megtudjátok....

1.Szeretem a csendet, a magányt és az esőt. Mindig szerettem éjszaka tanulni, a bentlakásban nem is tudtam máskor. Egyedül lakni is jó volt... a délelőtti gyerekzsivaj után megváltás volt hazamenni és egyedül lenni. Szeretem a nyári záporokat, amikor fellélegzik a természet, a sok felgyülemlett por eltűnik. Nyár végén szokott egy esős időszak lenni, amikor két hétig csak esik és esik monotonul.... Olyankor imádom a lakásban a meleg vasalásszagot, szeretek egy takaróba burkolózva olvasni, forró kávét vagy teát kortyolni...

2. Nyári estéken a férjemmel „kiülünk” a konyhaablakba, és egy pohárka bor vagy sör mellett beszélgetünk és figyeljük az „alvó” ablakokat, hallgatjuk az éjszaka neszeit. Egyedül is szeretem ugyanezt tenni, csak akkor éppen nem iszom. Vagy nem alkoholt!:P

3. Ha már italokról van szó... Nem szeretem a bort semmivel sem vegyíteni. Apósom, férjem legtöbbször ásványvízzel keveri fröccsnek, de én amúgyis csak néhány kortyot iszom, és akkor inkább tisztán. A kávét is feketén szeretem, nagyon ritkán kívánok bele tejet.

4. Nagyon szeretek játszani. Társasjátékokat, gyerekjátékokat, bármit. Nagyon sokféle kártyajátékot ismerek, amolyan igazán férfiaknak valót is, mint pl. a filkó. A számítógépes stratégiajátékokat is nagyon kedveltem, a Warcraft, Age of Empires, Delta Force, Commandos, Line of Sight, csak néhány a sok közül, amit valaha játszottam. Persze, lehet nevetni, azóta biztos ezek elavult játékok, de én már évek óta nem foglalkoztam ilyesmivel.

5. Megtanultam hegedülni. Ha tehetséggel is párosult volna a zenehallásom-hangom-ritmusérzékem (mert ezek mind nagyon jók), még sokra is vihettem volna. Így elértem a tőlem telhető legmagasabb szintet és megálltam. De még így is rengeteget nyertem a dologgal, mert a hegedű által jutottam el Franciaországba 16 évesen az iskolai zenekarral, illetve utána 6 éven át elég sok pénzt is kerestem esküvőkön, bálokban, ilyen-olyan összejöveteleken.

6. Én vagyok a család ételdíszítője. (Bár mostanában a húgom is erősen ügyeskedik!) Sógornőm sokszor megsüti a tortát, de megvár engem, hogy én díszítsem ki. Igaz, legtöbbször a fejemben (vagy inkább lelki szemeim előtt) sokkal szebb dolgok születnek, mint a valóságban, de szégyent általában nem vallok a munkámmal!

7. Energikus és nagyszájú vagyok általában, szépen vagy erősebben fogalmazva, szinte mindig megmondom a magamét, ha kell, mégis, ha váratlanul szóbeli támadás, esetleg (igazságtalan) vád ér annyira meglepődöm, hogy köpni-nyelni nem tudok. Utólag aztán jönnek a jobbnál-jobb gondolatok, replikák, de sokszor túl későn.

Nos, ennyi lenne az a hétpecsétes héttitok magamról. Én nagyon kíváncsi lennék Duende, Kata(konyha), Kati, Trinity, BeckZsu, Bodza és (az elveszett bárányka) féltve őrzött titkaira. :D

5 megjegyzés:

írta...

Jujj, köszi szépen, hogy gondoltál rám. :)

BeckZsu írta...

Én is nagyon köszönöm, hogy eszedbe jutottam :)

szepyke írta...

Hát, azt hiszem, hogy veled is vannak családi kötelékeim. Csomó minden olyan, mintha magamat olvastam volna. Az eső... Én attól sem riadok vissza, hogy álljak, és elázzak, mert még az illatát is szeretem. :) (A nagyszájúságot nem is említem...)

duende írta...

Köszönöm! :)

Irigylem a hegedülni tudást, irigylem azokat, akik értenek a zenéhez... :)

A nagyszájú rám is igaz! :)

Névtelen írta...

Kedves Edit!
Köszönöm szépen, hogy gondoltál rám, csak most jutottam el oda, hogy írjak a blogomba, csak gondoltam előbb beköszönök ide!

Üdvözlettel
Bea
Bodza-konyha

Related Posts with Thumbnails