2009. június 8., hétfő

Ismét újkrumpli, de most másképp

Valami gyors ebédet akartam tegnapra, hogy ne töltsem a fél napot a konyhában. Úgy döntöttem, leves sem lesz, csak valami gyors, könnyű „második”, amit bedobálok egy tepsibe és a sütő dolgozik vele! Mivel vasárnapi ebéd lesz, legyen valami hús is, gondoltam, úgyhogy elővettem a fagyasztóból egy adag (kb. 60 dkg) disznóhúst is, ami már készen, kockákra vágva várta a végzetét. Amikor nagyobb adag húst veszünk, és porciózom zacskóba, a leeső darabokat vagy amiből amúgysem lenne szelet, mindig felkockázom és úgy teszem el pörköltnek. Ezúttal nem pörkölt lett belőle.

Húskockás sült krumpli
Azért nem ment épp olyan gyorsan az előkészítés, de rosszabb is lehetett volna! Sokkal! Kevés olajat hevítettem és a jól átmosott húskockákat fehéredésig pirítottam rajta. Végül megszórtam sóval és borssal és addig pároltam saját levében, mígnem zsírjára sült. Akkor felöntöttem kb. 2 dl borral és azzal is zsírjára sütöttem. Amíg ez meglett, megtisztítottam vagy 4 darab már fejes újhagymát és kefével dörzsölve jól átmostam kb 1 kiló újkrumplit. A hagymákat 6-7 centis darabokra vágtam, a zöldjét is beleértve, a fejeket kettőbe-négybe hasítottam, melyik, ahogy kívánta és egy tepsibe terítettem. Erre halmoztam a húskockákat, majd szétosztottam a tepsiben a félbe, majd hasábokra vágott krumplikat is. Sóval, borssal szórtam meg őket és kevés olajjal is meglocsoltam. Alufóliával lefedve, kb. 30 perc alatt készre sütöttem.
Legjobban a sült hagyma ízlett nekem belőle, de persze a többi is csúszott! A képen nem kell nézni a hátteret: a szobában, a kezemben készült a fotó.

2 megjegyzés:

duende írta...

Hm.... ez biztosan nagyon finom volt! :))

sedith írta...

Aha!;):D

2009. június 8., hétfő

Ismét újkrumpli, de most másképp

Bejegyezte: sedith dátum: 14:33

2 megjegyzés on "Ismét újkrumpli, de most másképp"

duende on 2009. június 9. 1:26 írta...

Hm.... ez biztosan nagyon finom volt! :))

sedith on 2009. június 9. 8:36 írta...

Aha!;):D

Related Posts with Thumbnails