2009. július 15., szerda

Mini palacsintatorta meggyszósszal, csokoládéöntettel

Előszöris a csokiöntetet oda kell képzelni mellé, de az enyém megégett a felolvastáskor, úgyhogy használhatatlan volt.

Másodszor: jó, ha négy kéz dolgozik összesen, én kölcsönvettem a húgom mancsait a munkához. De persze, egyedül is el lehet végezni. :)

Amíg én bekavartam a palacsintatésztát, A. kimagolta a meggyet. Utána cseréltünk, ő sütötte a minipalacsintákat, én készítettem a meggyszószt. Ha egyedül csinálnám, először kimagolnám a meggyet, majd elkészíteném a masszát. Amíg állna, megcsinálnám a szószt, és amíg az langyosra hűlne, megsütném a palacsintát. Egyszerű.

Meggyszósz: kb. 40 dkg kimagolt meggyet botmixerrel pépesítettem, hozzákevertem 5-6 kanál cukrot (ízlés szerint lehet többet vagy kevesebbet is), 1 tasak tejszínízű pudingport (bánom, hogy nem vaníliásat) és állandóan kavargatva odatettem főni. Egy csészében vizet készítettem elő, hogy ha túl sűrű lesz a szósz, akkor azzal hígítsam. Használtam is belőle kb. 1 dl-t, de persze, ki-ki a kívánt sűrűségűre engedheti a szószát. Néha megkeverve hagyjuk langyosra hűlni.

A palacsintához 2 tojásból, lisztből, tejből és vízből csipet sóval a szokásosnál picivel sűrűbb tésztát kevertem. És a szokásostól még annyiban tértem el, hogy belekevertem egy fél tk. sütőport is. Állni hagytam egy kicsit. Nagyméretű serpenyőben sütöttük úgy, hogy azt néha zsírral megkentük és egy-egy fél merőkanál masszát csurgattunk egy helyre. A tészta kellőképpen elfolyt és kb. 8-10 cm-es átmérőjű minipalacsinták születtek. Egyszerre 3-4 darabot tudtunk sütni. Végül mindenkinek egy-egy tortácskát raktunk össze úgy, hogy egy-egy kanál meggyszósszal ragasztottuk össze a "lapokat". Csokiöntettel lett volna leöntve, de, mint írtam, ezt képzeljétek oda. Illetve, ha elkészítitek, tegyétek is oda.:) A Lányoknak külön-külön megkentünk egy-egy lapot és úgy ették. Kisebbikünknek - nem kell megijedni - nem vertük be a fejét, csupán a palacsintevés nyomai látszanak rajta! :D

FÉL ÓRA - 2010.

11 megjegyzés:

szepyke írta...

Hát ez a kép! :DDDD

Budai Evódia írta...

na, igen! ez a kép mindent megér:D még a palacsintareceptet is elfelejted, ha meglátod ezt itt a végén!:)

sedith írta...

Szepyke, :D:D:D

Evódia, no majd eszedbe jut! :D Én azért nem írtam receptet, mert tulajdonképpen ssem recept szerint készítem. teszek két tojást, amjd lisztet, amjd tejet és vizet és lehet megint lisztet, mindaddig, míg a kívánt sűrűséget-mennyiséget elérem. De szerintem ezzel sokan így vannak. :)

duende írta...

Istenem, de édes! :)
Szenzációs kép! :)

sedith írta...

Duende!!! Azt hittem elvesztél!:D De tudom... én csak két napig nem voltam itthon, mégis alig értem utol magam! te pedig még lekvároztál is azóta!:)
Puszi

Névtelen írta...

Nagyon édike:)

Wise Lady írta...

Édes Cukorfalat ez a picur! Jó volt az a palacsinta, látom!

Kati írta...

Édes Boró! Nem csak fincsi lehetett a palacsinta, hanem jóóóó nagy adag is, amint látom. ;-)
Biztosan kipróbálom. Csokiöntettel. :-D

sedith írta...

Fruzska, Wise Lady, nektek is köszi a dicséretet!;):)

Kati, normális adag volt, kb 2-3 db-nyi feltekert vagy hajtogatott palacsintának felelt meg. Késsel-villával lehet csak enni! Igen, ne feledd a csokit!:D

Kata írta...

Szenzációs a fénykép, nagyon édes a picilány:)

(Nem tűntem el, csak "blokkokban" olvasok és kevés kommentet írok mostanság. Jóval kisebb időt töltök a gép mellett...)

sedith írta...

Kata, köszi neked is. Nem is szemrehányás volt! Megértelek, szerintem mostanában mindenki kevesebbet ül gép előtt, ami természetes is!:)

Related Posts with Thumbnails