2009. július 23., csütörtök

Zöldséges rakottas, avagy lecsó – kicsit másképp

Annak ellenére, hogy az utóbbi hetekben rengeteg könnyű, zöldséges nyári ételt, salátát ettünk, a naplóm nem igazán tükrözi. És főleg az időhiány miatt. Még most is vannak olyan fotóim, amiket legalább két hete készítettem, de ha jól körülnézek, biztos, hogy még régebbieket is találok. Hiába minden igyekezetem, a sok teendőm és az újabbnál újabb adódó témák miatt sok minden elmaradt. És ha belegondolok, hogy vasánap elutazunk (ma már pakolgatok, holnap vásárlás, szombaton intenzív sütés-főzés-pakolás és vasárnap reggel indulás) már most stresszes vagyok, és azt hiszem, a napló lesz az utolsó a teendők fontossági sorrendjében. Éppen azért, most, amíg még nem nőttek a fejemre a tennivalók, illetve a Lányok is hagynak két percet szusszanni, pótolok legalább egy valamit.

Sosem hittem volna, hogy egy lecsószerű étel egyszercsak telitalálat lesz a Férjemnél. Pedig ez történt. A lecsó nálunk rizzsel szokott készülni, és emiatt, én bármennyire is szeretem, egy nyáron max. két alkalommal, ha főztem. Ezenkívül pedig ott van a tök és a padlizsán, két olyan zöldség, amit errefelé nem sokféleképpen szoktak elkészíteni és én állandóan azon vagyok, hogy megszűntessem a padlizsánkrém (amit ettől függetlenül imádok) és a rántott tök egyeduralmát. Édesanyám friss zöldségeket küldött vasárnap, köztük egy jókora, zsenge tököt is, vettem mellé egy padlizsánt is és a többi itthon található zöldséggel együtt egy nagyon klassz fogást rittyentettem. Igaz, inspirációul szolgált Gabojsza pár nappal azelőtti L’ecsója, de azért én ezt-azt másképp csináltam benne. És ez pl. olyan étel volt, amivel kissé izgulva vártam Férjecskémet, nem tudván, hogyan fogadja majd.
Eredeti elképzelésem az volt, hogy krumplipürével fogjuk enni, de végül, főleg az időhiány miatt, inkább a krumplit is a rakottasba tettem bele.

Hozzávalók:
Egy ügyes tök, 1 padlizsán, 3 fej hagyma (lila és vörös egyaránt), 2 krumpli, 1 zöldpaprika (én csak felet használtam), 3 paradicsom, ½ l paradicsomlé, olaj, só, bors, zsemlemorzsa, sajt vagy juhtúró (opcionális).

Elkészítés:
A padlizsánt jól megmostam, vékony karikákra vágtam és besóztam majd állni hagytam. Felhasználás előtt jól lemostam őket és szűrőbe téve lecsepegtettem. A többi zöldséget is megmostam, ha kellett, meghámoztam (pl. krumpli), szárakat levágtam, csumákat kiszedtem, majd mindent felkarikáztam. A krumplit és a hagymát lehetőleg nagyon vékonyra, 1-2 mm-es karikákra kell vágni, a tök, paradicsom, paprika, padlizsán mehet kb. félcentisre is. Egy tepsit kikentem olajjal és megszórtam prézlivel, majd a zöldségeket váltakozva belerakosgattam. 3 „oszlopom” lett belőlük. Végül megsóztam, borsoztam az egészet, meglocsoltam kevés olajjal és ráöntöttem a paradicsomlevet. Alufóliával letakarva 45 percig pároltam a sütőben, mérsékelt lángon. Ekkor levettem a fóliát és további 15-20 percig anélkül párolódott, hogy a levét jól elfője. Amikor úgy gondoltam, hogy a krumpli és a hagyma is megpuhult, kivettem a sütőből és felére juhtúrót morzsoltam. Azért csak felére, mert nem tudtam, milyen lesz így. (Kár volt aggódnom, mert ez a része jobban ízlett végül.) Még 1-2 percre visszatettem a sütőbe, amíg a túró jól ráolvadt.

FÉL ÓRA - 2010.

Férjecském első reakciója az volt, hogy húzta az orrát, amikor meglátta. Kóstolás után viszont egyre jobban nyakalta, végül pedig kijelentette: na ez finom, sokkal jobb, mint a rizses „máklávájsz”, ilyet majd a kiránduláson is összedobhattok egyet!:) Csak amúgy kuncogtam magamban az örömtől. :) Köszönöm, Gabojsza! :)

Az biztos, hogy még fog készülni, de kisebb módosításokkal. Azt hiszem, legközelebb a krumplit előre megfőzöm és úgy használom. A hagymát pedig kevés olajban kicsit megdinsztelem és utána halmozom rá a többi zöldségre. Így lerövidülne a sütőben eltöltött idő. Jaj, és a legfontosabb módosítás majd az lenne, hogy a tetejét teljesen beborítanám baconszeletekkel. Most nem volt és venni sem tudtam éppen, de ami késik, ...

14 megjegyzés:

szepyke írta...

Túróval? Huha...:)

Gabojsza írta...

Edith, ezt a juhtúrós ötletet ellopom, ha megengeded! Hogy ez miért nem jutott eszembe...:-)))
zseniális! Eredetileg én is tettem volna bele krumplit, csak épp nem volt itthon, de majd legközelebb!

sedith írta...

Szepyke, túróval, bizony! :) Úgy voltam vele, hoyg én úgyis megeszem, bármilyen legyen, a láynok is valószínű, de ha mégsem, akkor is levehetjük. Viszont nagyon finom volt vele. Kissé "testesített" a légies zöldségharmónián!:D És azért nem egy nagyon erős, csípős juhtúróra kell gondolni!:) Eredetileg sajttal volt, de mivel arra nem volt pénzem, ez pedig ott volt a hűtőben, hát kipróbáltam!:)

sedith írta...

Gabojsza, csak nyugodtan! Itt lopkodjuk egymástól az ötleteet!;):)

Ági, aki főz írta...

Szép is és ötletes is, biztos finom is.

Edit (Esc) írta...

Ezzel a recepttel en is szemeztem, csakhat most annyira meleg van nalunk, hogy nem volt kedvem beinditani a sutot.
Ritkan irok neked, de minden nap belatogatok hozzad. Olyan jokat tudsz improvizalni, azt bele fozni mindig ami otthon van. En is igy szeretem ezt csinalni...

sedith írta...

Ági, köszönöm, valóban finom volt! :)

sedith írta...

Pedig megéri, Edit, hidd el! De talán majd egy esősebb, hűvösebb napon!:)

Köszönöm soraidat, jólesik, amit írtál! És igen, hát sokszor úgy van, hoyg szeretnék valamit, de nagyon, viszont nincs meg abban a pillanatban az "alapom" hozzá. Ez nem riaszt vissza azért szinte semmitől, mert megcsinálom abból, amim van. De általában olyasmikat próbálok főzni, amihez megvan a hozzávalóm, illetve a meglévő dolgokból kreálni valamit. A fantázia és a szükség nagyon sokszor tud jó dolgokat kihozni az emberből!:)

trinity írta...

Nagyon szép a látvány, finom lehet!!!

iri írta...

Nagy bajban vagyok!!
Ujabb adag perecet kell sussek...s kitudja meg hanyat mig itt lesznek.
Igy kell nekem ha ujat akarok!

sedith írta...

Köszi, Trinity!:)

sedith írta...

Iri, :) , Ennél nagyobb bajok sose adódjanak, ugye?!!!
Akkor van mit tortázni is a következő 1-2 hétben!:)
Puszillak

duende írta...

Nagyon jól néz ki Edit! :) Imádom az ilyen stílusú ételeket! :)

Kati írta...

De jól néz ki! :-)

Related Posts with Thumbnails