2009. szeptember 30., szerda

Bundáskenyér édesen

Csak mi voltunk otthon, a csajok. Vészesen közelgett a vacsoraidő és halványlilám nem volt, mit adhassak a lányoknak. Amint benéztem a hűtőbe és nyitogattam a szekrényeket, hátha megszáll az ihlet, a szemembe-kezembe akadt egy fél, eléggé szikkadt bagett. A fogaskerekek máris beindultak: magam előtt láttam Palacsintás királylány hagymalevesét mini-bundáskenyerekkel, majd eszembe jutott, hogy időtlen idők óta készülök bundás kalácsot készíteni, de kalács híján megteszi a bagett is. A vékony veknit ujjnyis szeletekre vágtam, felvertem két tojást és csipet sót, egy ek. cukrot és kb. 1 dl-nyi tejet öntöttem hozzá. Jól elkevertem és a kis veknikarikákat gyorsan megforgatva benne kevés forró olajban mindkét oldalukon megsütöttem. Evéskor még megszórtam egy kevés fahéjas cukorral.

Én évente kb. egyszer készítettem bundás kenyeret eddig, de mivel Kisebbikem vagy 6 (igen, nem túlzok) ilyen karikát megevett, lehet, hogy gyakrabban is fog majd az asztalra kerülni. Ahogy meg magamat ismerem, biztos hogy idővel ennek is megtalálom a variálási módozatait!:P:)

KAL - 2014.

12 megjegyzés:

Wise Lady írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Lilla írta...

nézz be hozzám, vár valami :-)

Jade írta...

En is szoktam ezt gyakran kesziteni. Mi reggelire esszuk, sziruppal, itt francia piritosnak nevezik.

Náncsi írta...

Na ezt kipróbálom.. bár megmondom őszintén egyszer ettem vhol bundás fonottkalácsot és az nagyon izlett.. de azóta se csináltam...

Wise Lady írta...

Bocsika a törlésért, de félreérthető volt, amit írtam. Na mégegyszer:
Na ezt édesen meg nem enném. Az enyémet sósan légyszi. Sajttal :D

Ági írta...

Képzeld Edith, Bulgáriában, a hotelben ettünk ilyet reggelire, és azon gondolkodtam hogy ugyan mi az az egyszerű titok, hogyan lehet elkészíteni édesen..mert az enyémeknek is nagyon ízlett.
Köszönöm, hogy eszembe juttattad és válaszoltál akkor és ott feltett kérdésemre.
Puszil
Ágnes

sedith írta...

Lilla, itt is nagyon köszönöm!:) Rögtön eleget is teszek a továbbításnak!:)

sedith írta...

Judith, sziruppal nem túl édes? Bár mi is megszórtuk még fahéjas cukorral! És még a franciák is ismerik!:O:D

sedith írta...

Náncsi, eredetileg én is kaláccsal olvastam ezt a receptet, és biztos, hogy azzal sokkal finomabb, de így is jó volt! :) Kíváncsi vagyok, ízlik-e majd ez is!:)

sedith írta...

Wise Lady, semmi gond, bár én az előzőt sem értettem félre!:)
Pl. én is láttam anno gyerekeket, akik cukorral szóratták meg a vajas kenyerüket. Még most is émelygek a gondolatától. Pedig a krémekbe cukros vaj kerül, és mégis. Szóval, vannak dolgok, amiket csak úgy egyszerűen nem tudunk elképzelni. De szerintem ez nem baj.

sedith írta...

Ágnes, telepátia? ;):) No látod, nincs új a nap alatt: ismerik a franciák, a bolgárok, mi és most már te is. Remélem, otthon is ugyanolyan szívesen eszik majd a lányok!:)
Puszillak

Jade írta...

Igen, kalaccsal meg finomabb, de mivel a tojaskeverekben nincs cukor, ezt igeny szerint gyumolcs vagy juharsziruppal talaljak. Itt, errefele. Mi nagyon szeretjuk.
Legutobb az almas/mezes kalacsot direkt ugy keszitettem, hogy erre maradjon meg nehany szelet. Ugy is volt, rettento finom lett.

Related Posts with Thumbnails