2009. október 22., csütörtök

Báránysült hercegnőburgonyával

Ezt is régen ettük már. Egy vasárnapra készítettem egy keleties ízesítésű bableves utáni főfogásnak. (A levesről ezután.)

A fagyasztóban még árválkodott egy báránylapocka tavasz óta, úgy gondoltam, itt az ideje, hogy megkönyörüljünk rajta. Kiolvasztottam, majd bedörzsöltem sóval és borssal. Tepsibe helyeztem a három darabot (így kaptam, már darabolva), öntöttem alá egy kis vizet, majd két fej fokhagymát jól megmostam és keresztbe kettémetszettem. Vágott felükkel lefelé a húsokra helyeztem őket. Alufóliával lefedtema tepsit és néha-néha ellenőrizve, megforgatva kb. másfél óra alatt nagyon puhára pároltam. Az utolsó 10-15 percben fólia nélkül pirítottam.

Közben krumplit főztem pürének, de rájöttem, hogy nincs tejem. Ekkor jutott eszembe a hercegnőburgonya (hű, de furcsa nekem burgonyának nevezni a krumplit:D), amit már sokszor elhatároztam, hogy kipróbálok, de időm még sosem volt rá. Megnéztema neten több receptet, végül nagyjából az Andicié szerint készítettem, bár, bevallom, nem méricskéltem. A főtt krumplit még forrón összetörtem, kikavartam egy jó kanál disznózsírral, sóztam, majd belekevertem 4 kis tojás sárgáját, illetve azok keményre vert habját. Csillagcsöves nyomózsák híján (de azóta már van csillagcsövem 6 méretben, csak megfelelő zsákot kell találnom/varratnom hozzá) kiskanállal halmokat tettem egy sütőpapírral bélelt tepsire és 15-20 perc alatt megsütöttem őket. Friss salátával ettük.

6 megjegyzés:

ilgya írta...

Ne ezt a férjecskémnek nem mutatom meg:)

Ági írta...

Edith! Tegnap moziban voltam. A két nő egy recept (eredeti címén Julie and Julia http://www.julieandjulia.com/) című filmet láttam és folyton rád gondoltam. Ha lesz egy szabad estéd, nézd meg. Azt hiszem el fogsz olvadni közben! Gasztro-bloggereknek kötelező program!
Puszillak,
Ágnes

Alíz írta...

Egy ilyen sült báránycomb hercegnőburgonya nélkül is megállja a helyét jó sok salátával, vagy éppen a kedvenc savanyúsággal. :) Egyébként megint elkészitettem az isteni gombócodat és meg is emlitettelek az utóbbi bejegyzésemben. http://fakanalforgato.blogspot.com/2009/10/kicsi-leany-nagy-hatizsak-unnep.html

sedith írta...

Ilgya, akkor nem is kívánta meg, igaz?;):P:)
Puszi

sedith írta...

Ágnes, már hallottam a filmről, gasztro-s berkekben is sokan reklámozták. Nagyon be vagyok indulva, hoyg megnézem, ha vetítik valahol!:)
Puszi és köszi, hoyg szóltál!:)

sedith írta...

Alíz, tudom, hoyg meglett volna nélküle is, de hogy mindannyian jóllakjunk, kicsit kevés lett volna. De amikor akkora adagot készítek valamiből, hoyg bőven elég, akkor nem is szoktam csinálni semmit mellé. Tegnap is a pisztrángot csak úgy ettük. Még kenyérrel sem.
Szerencsére, megtehetem, mert a férjem sem igazán igényli a köretet, úgyhogy ezért remélem, hoyg sikeres lesz az "akció", amit tervezek/zünk.;):)
Puszillak

Related Posts with Thumbnails