2009. október 27., kedd

Gyerekkori ízek 6. - Törttej puliszkával

A törttejet mamám nagyon gyakran készítette régen. Nagyon finom volt és nekünk olcsó, hisz mindig tartottak tehenet a háznál. Ma már, ha meg kell venni a tejet, tejfölt, egyáltalán nem zsebkímélő étel. Mi sem úgy ettük most, hogy magam készítettem, hanem húgocskám anyósa jóvoltából került az asztalunkra. Mármint M. néni felpakolta a fiatalokat, ők pedig megosztották velünk. Hogy én milyen jót ettem belőle! Hideg törttej, forró, híg puliszka! Hmmm, tényleg gyereknek éreztem magam!

Azért szerencsére, emlékszem még, hogy mama hogyan készítette, ezért megosztom mindenkivel. Legelőször túrót készített, amihez a tejet meleg helyen hagyta megalvadni. Hogy mennyi tejet "tett le aludni", az mindig attól függött, hogy mennyi maradt a család számára, de kb. félkiló túró lesz két l tejből. A túrókészítés menetét egyszer már leírtam itt.
Még azt is tudni kell a dologhoz, hogy annakidején, mivel állandóan volt tej a háznál, állandóan volt friss aludttej is. A tejfölt, pedig ami feljött a tej tetejére, mama mindig külön leszedte és azt használtuk ételekbe, süteményekbe, bárhová kellett. Üzleti tejfölt nem is kóstoltam én jóideig!
A törttej éppen ilyen tejfölből készült és egy előző adag aludttejből kinyert túróból. És hát azért kapta meg a tört- jelzőt a tej, merthogy a túrót jól szétmorzsolták, azaz "összetörték" és úgy kavarták össze a tejföllel. Igaz, ha volt olyan alkalom, amikor esetleg nem volt éppen sok a tejföl, akkor nyugodtan belekavartak néhány merőkanál aludttejet is, így készült - ahogy ma hívnánk - a lightos változat.
Jól be kell hűteni, és forró puliszkával kell enni. Nálunk az ilyesmit főleg "reggelire" ettük, kb. délelőtt 10-11 óra körül, amikor a férfinép befejezte a reggeli teendőit az udvaron és végre ráért reggelizni.

Még annyit, hogy manapság az üzletekben is lehet kapni egy "vert tej" (tükörfordítás románból) nevű készítményt, de az hozzá sem szagol az eredeti, otthon készített ízletes tejtermékhez. Ez egy savanyú lötty ahhoz képest!

14 megjegyzés:

Virág írta...

Nyamííí! Hogy most én milyen jól jártam!! A házi túró, tejföl és puliszka receptje egy helyen!!! :-) De mi is az a murok???

Alíz írta...

Ez tényleg finom, és még van a "kokós tej", amit abból a tejből készitenek, amit borjúzás után először fejnek. Ez sokkal zsirosabb, mint máskor a tej, édes és jó nagy túródarabkák vannak benne. Igazából nem tudom, hogy készitik, mert én mindig a készből ettem, de tudom, hogy ebbe van, aki vaniliát is tesz.

iri írta...

Bizony bennem is felkeltetted a gyerekkori izeket!Meg napkozben is torttej jart az eszemben.Mar a nevet is elfeledtem.

sedith írta...

Virág, na ugye, néha ide is érdemes benézni!;):P Hát sárgarépa a murok!:D Na, de most már mégis ráveszem magam egy szótár-bejegyzés megírására!:)
Puszi

sedith írta...

Alíz hallottam róla én is, de mi nem szoktuk csinálni, vagy legalábbis nem emlékszem. Nálunk az első tejet, a "fecstejet" mindig a kisborjú szokta megkapni:)
Amúgy olyasmi lehet az, mint amikor a tej, ami már nem éppen friss, de nem is romlott, forraláskor "összemegy", és akkor ízesítik. Ha az ilyen tejet hűlés után leszűröd, házi ordát kapsz, vagy az indiaiak panírnak szokták hívni, de ők előtte rásegítenek egy kis ecettel vagy citromlével. :)

sedith írta...

Iri, ugye, hoyg mennyi étl feledésbe merült a nagy modernizáció következtében? És sajnos ott tartunk, hogy ami régen természetes volt, hoyg van, sőt, bőven volt, most rengeteg pénzbe kerül. Egy ilyen adag törttej, amint mondjuk félkiló túróból és 1 l tejfölből készítünk, ha jól meggondoljuk, többe kerül mint egy kg csirkecomb körettel savanyúsággal együtt. :(

szepyke írta...

Puliszkát sem ettem még soha...:)

iri írta...

Igazad van ,Edith tenylegesen eleg draga,de megeri.De en megtudom ezt oldani maskepp,leteszem a jo hazitejet(elottem fejik ) aludni(ismered nem a kifejezest)s ez is nagyon finom lesz ,persze nem olyan gazdag allomany,de koleszterin szegeny.Oh maris kiprobalom.

sedith írta...

Szyepyke, pedig ez aztán az igazán olcsó kategória: víz, kukoricadara és egy pici só kell bele. Sok mindennel lehet enni: tejjel, tejtermékekkel, túrósan, különféle mártásokkal, pörkölttel, stb. Ha érdekel, nálam találsz néhány variációt ilyesmire, sőt, most jön a mártásos változat!:)

sedith írta...

Iri, hát akkor az aludttejbe keverj egy kis túrót, az is majdnem olyan finom. Tulajdonképpen csak anynia különbség, hogy aludttejjel nem annyira krémes.

Wise Lady írta...

Ez számomra teljesen új étel, de biztosan nagyon finom, és mivel mire hazajöttem lett egy frissenfejt házitej automata a boltunkban, ki fogom próbálni. Kíváncsi vagyok a kisfiam mit mond rá, úgy sejtem szeretni fogja.

sedith írta...

Hajrá, Wise Lady, remélem, tényleg ízleni fog neki! És Nektek, többieknek is!:)

Névtelen írta...

A vert tej (lapte batut),az aludt tej

sedith írta...

Kedves Névtelen, az a helyzet, hogy a bolti és a házi tejtermékeket nehezen lehet összevetni. Van, amelyikben a bolti a finom, és van, amiben a házi a verhetetlen. De az biztos, hogy a bolti "vert tej" nem aludttej. Talán a kefir hasonlít a leginkább hozzá, de mégsem. Inkább ott van a kefir és a joghurt között valahol félúton. :)
Az aludttej a "lapte prins", és azt csak házi nyers tejből lehet készíteni.
De persze, manapság már sok minden összemosódott, sokan csak boltból ismernek bizonyos termékeket, és nem is tudják, milyen finom a házi, az igazi.
Az én bejegyzésem is több, mint 14 évvel ezelőtt született, azóta már mi sem eszünk vagy csak nagyon ritkán házi tejet és tejterméket, azóta kénytelenek voltunk áttérni a laktózmentes és növényi tejre... Minden jót kívánok. :)

Related Posts with Thumbnails