2009. október 30., péntek

Mézesmázas csirke sütőtöksalátával

Gondolom, más is úgy van vele, hogy amikor egy receptet elolvas tudja, hogy ízlene vagy meg sem kóstolná. Esetleg birizgálja a fantáziáját, hogy amit olvasott, mégis, milyen lehet. Így jártam én is (persze, nemegyszer), amikor elolvastam Duende mézesmázas csirkéjét és tudtam, hogy alkalomadtán ki fogom próbálni. Nos, az alkalom adta magát és ma sor került rá. Csak egyszerű ebéd lett belőle, de rengeteg dicséretet kaptam érte. Duende, ha gondolod, áttestálok neked is néhányat belőlük. :) A legnagyobb dicséret viszont az volt, hogy Kisebbikem kétpofára gyúrta magába a finom ropogós-omlós husikat. Alig kapott levegőt, úgy ette. :D
Bevallom, tartottam tőle, hogy túl édes lesz a máz miatt és Férjecském elzavar kínai húsostól együtt, de amikor az első adagból megkóstolt egy darabot, már az arckifejezésén láttam, hogy az összeset "bemázolhatom".

Picit módosítottam a fűszerezésen, de alapjában ugyanaz maradt azért. Végülis csak ennyi módosítást végeztem, mert a bundánál, a sütésnél és a máznál semmit sem változtattam. Azért beírom ide is Duende receptjét.

A húshoz:
1 csirkemell

A páchoz:
só,
1/2 mokkáskanál frissen tört koriandermag , ehelyett én 1 mk. ötfűszerkeveréket tettem,
1/2 mokkáskanál cukor,
1 teáskanál fehérbor,
1 teáskanál szezámolaj (én olívaolajat használtam) és még pluszban tettem
1 mk. őrölt borsot.

A bundához:
1/2 csésze liszt,
1/4 csésze étkezési keményítő,
1 csapott teáskanál sütőpor (na, ezt kifelejtettem belőle, de nem vettem észre, hogy baj lett volna),
2 evőkanál olaj,
2/3 csésze víz,
kevés só.

A mézes páchoz:
1/8 csésze méz,
1/4 csésze kristálycukor,
1/8 csésze ketchup,
1 evőkanál fehérborecet (én sima ecetet tettem helyette)

A húst kb. 1x3 cm-es csíkokra vágtam, az összes fűszert összekevertem és a húsra szórtam, illetve rálocsoltam a bort és az olívaolajat. Kézzel jól átforgattam az egészet és lefedve a hűtőbe tettem néhány órára (reggeltől ebédig).
Egy kisebb serpenyőbe olajat tettem és hagytam lassan forrósodni. Aztán elkészítettem a mázat: a hozzávalókat egy edénybe tettem és felforrósítottam. Én már eleve tettem egy kis vizet is hozzá, ahogy Duende javasolja. Utána megcsináltam a bundamasszát. A lisztet elkevertem a keményítővel, az olajjal, sóval és nagyon hideg vízzel. A húst beleborítottam a masszába, kavartam néhányat rajta, hogy mindenhol bevonja a massza és a csíkokat egyenként a forró olajba engedtem. Közben egy favillával igazgattam őket, hogy ne ragadjanak össze. Szép, ropogós pirosra sütöttem őket (kb. 5-6 perc), majd itatóspapírra szedtem és egyből bele is forgattam a mázba. Onnan egy másik tányérra raktam és megszórtam szezámmaggal. Langyosan ettük behűtött sütőtöksalátával.

FÉL ÓRA - 2010.

Sütőtöksaláta:
Kb. negyedkiló sütőtököt lereszeltem (nyersen), megszórtam valamilyen kínai fűszerkeverékkel (üzletből vettem), fél tk. cukorral, pici sóval és rálocsoltam egy fél citrom levét. Került még rá 2-3 ek-nyi olívaolaj is. Jól összekevertem és a hűtőbe tettem. Evés előtt kb. egy órával elkészítettem, hogy picit puhuljon a sütőtök, mire esszük.
Ilyen salátát még sosem ettem-készítettem, hirtelen ötlettől vezérelve született. de nem bántam meg, finom, keleties ízű volt, pompásan kiegészítette az édeskés húst. És nem utolsó sorban: húsnapi ételként is szerepelhet.

14 megjegyzés:

iri írta...

ma en is eloben felideztem a gyerekkori izeket,meglett a torttejes puliszka ,magammodjara.

trinity írta...

Ez a kínai husi nagy kedvencünk! Tényleg isteni!!

duende írta...

Edith, annyira örülök hogy ízlett! :)
Láttam magam előtt a picilányt... :)

És nagyon szépen köszönöm a díjat is!

És láttam ám, milyen jókat főztél-sütöttél! A muzsdéjaidat elmentettem! :)

Azt hiszem, nálatok sem egyszeri étel lesz ez a mézemázas... Mi is nagyon-nagyon szeretjük!

Wise Lady írta...

Hasonlót szoktam én is sütni, de oldalasból. Duende receptje nálam is a várólistán van.
Nagyon szép lett!

sedith írta...

Iri, és finom volt, ugye? :) Örülök, hogy sikerült elkészíteni!:)

sedith írta...

Trin, akkor szólhattál volna már régebb, hogy hé, te, ezt is próbáld ki!:D:D:D

sedith írta...

Duende, biztos vagyok benne, hogy készül még!:) Köszi a dicséretet:) És szívesen a díjat!

sedith írta...

Wise Lady, oldalasból? És az is így édeskésen? Picit meglepő, de már megszoktam, hogy ne ítéljek mindig elsőre! Kipróbálnám!:)

szepyke írta...

El kell, hogy meséljem, tegnap életemben először ettem sütőtököt!
És nagyon finom volt!
És ez milyen finom lehet, amit feltöltöttél! Imádom a mézet főzéshez,sütéshez pedig magában meg nem enném!:)

sedith írta...

Szepy, nyersen etted vagy sülve, főve? Mert nyersen én is tegnap ettem először!:D
A husik pedig isteniek voltak, próbáld csak ki. Én másképp is szeretema mézet!:P

szepyke írta...

Sülva, pépesítve, húsba töltve!
Isteni volt! Komolyan mondom, Isteni. Ilyenkor adok magamnak egy pofont, hogy csomó mindent meg sem kostólok...
Ezt megérte! :)

sedith írta...

Hűha, ilyenre nem is gondoltam még! Pedig milyen jó lehet! Te készítetted? mert ha igen, remélem, nem fosztasz meg a recepttől! Bár én a kettőt mostanában nem igazán ehetem együtt, de azért megkóstolnám! Mármint a sült tököt hússal.
Én mindjárt megyek sütőtökkrémlevest főzni.

szepyke írta...

Nem, nem én csináltam, étteremben ettem. Nekem eszem ágában nem lett volna ilyet kérni a Zuram ette, és azt kostóltam meg. Hát, olyan pazar volt, hogy azt nem tudom elmondani. Szerintem meg fogom csinálni, mert kész voltam tőle!
Lehet, hogy csak azért ájultam el tőle, mert még soha nem ettem, de a Zuram szerint is iszonyat finom volt.

sedith írta...

No, készítsd csak el! Lehet, hoyg én is megcsinálom valamiféleképpen, mert beindult a fantáziám rendesen!:) De nagyon várom a te változatodat, mert bizony én nem kóstoltam az éttermit, nem tudhatom, miylen fűszerezéssel készült!:)

2009. október 30., péntek

Mézesmázas csirke sütőtöksalátával

Bejegyezte: sedith dátum: 17:24

14 megjegyzés on "Mézesmázas csirke sütőtöksalátával"

iri on 2009. október 30. 19:21 írta...

ma en is eloben felideztem a gyerekkori izeket,meglett a torttejes puliszka ,magammodjara.

trinity on 2009. október 30. 19:56 írta...

Ez a kínai husi nagy kedvencünk! Tényleg isteni!!

duende on 2009. október 30. 20:15 írta...

Edith, annyira örülök hogy ízlett! :)
Láttam magam előtt a picilányt... :)

És nagyon szépen köszönöm a díjat is!

És láttam ám, milyen jókat főztél-sütöttél! A muzsdéjaidat elmentettem! :)

Azt hiszem, nálatok sem egyszeri étel lesz ez a mézemázas... Mi is nagyon-nagyon szeretjük!

Wise Lady on 2009. október 30. 20:42 írta...

Hasonlót szoktam én is sütni, de oldalasból. Duende receptje nálam is a várólistán van.
Nagyon szép lett!

sedith on 2009. október 30. 20:43 írta...

Iri, és finom volt, ugye? :) Örülök, hogy sikerült elkészíteni!:)

sedith on 2009. október 30. 22:26 írta...

Trin, akkor szólhattál volna már régebb, hogy hé, te, ezt is próbáld ki!:D:D:D

sedith on 2009. október 30. 22:27 írta...

Duende, biztos vagyok benne, hogy készül még!:) Köszi a dicséretet:) És szívesen a díjat!

sedith on 2009. október 30. 22:29 írta...

Wise Lady, oldalasból? És az is így édeskésen? Picit meglepő, de már megszoktam, hogy ne ítéljek mindig elsőre! Kipróbálnám!:)

szepyke on 2009. október 31. 11:18 írta...

El kell, hogy meséljem, tegnap életemben először ettem sütőtököt!
És nagyon finom volt!
És ez milyen finom lehet, amit feltöltöttél! Imádom a mézet főzéshez,sütéshez pedig magában meg nem enném!:)

sedith on 2009. október 31. 11:52 írta...

Szepy, nyersen etted vagy sülve, főve? Mert nyersen én is tegnap ettem először!:D
A husik pedig isteniek voltak, próbáld csak ki. Én másképp is szeretema mézet!:P

szepyke on 2009. október 31. 11:54 írta...

Sülva, pépesítve, húsba töltve!
Isteni volt! Komolyan mondom, Isteni. Ilyenkor adok magamnak egy pofont, hogy csomó mindent meg sem kostólok...
Ezt megérte! :)

sedith on 2009. október 31. 11:57 írta...

Hűha, ilyenre nem is gondoltam még! Pedig milyen jó lehet! Te készítetted? mert ha igen, remélem, nem fosztasz meg a recepttől! Bár én a kettőt mostanában nem igazán ehetem együtt, de azért megkóstolnám! Mármint a sült tököt hússal.
Én mindjárt megyek sütőtökkrémlevest főzni.

szepyke on 2009. október 31. 12:00 írta...

Nem, nem én csináltam, étteremben ettem. Nekem eszem ágában nem lett volna ilyet kérni a Zuram ette, és azt kostóltam meg. Hát, olyan pazar volt, hogy azt nem tudom elmondani. Szerintem meg fogom csinálni, mert kész voltam tőle!
Lehet, hogy csak azért ájultam el tőle, mert még soha nem ettem, de a Zuram szerint is iszonyat finom volt.

sedith on 2009. október 31. 12:05 írta...

No, készítsd csak el! Lehet, hoyg én is megcsinálom valamiféleképpen, mert beindult a fantáziám rendesen!:) De nagyon várom a te változatodat, mert bizony én nem kóstoltam az éttermit, nem tudhatom, miylen fűszerezéssel készült!:)

Related Posts with Thumbnails