2009. november 4., szerda

Sütőtökkrémleves

Bár már tettem fel egyszer sütőtökkrémlevest, de akkor nem készült fotó róla.

Most is szinte ugyanúgy készítettem, legalábbis a hozzávalók ugyanazok voltak, kivéve a fokhagymát, illetve most pluszban tettem hozzá 1 tk. curryport.

Currys sütőtökkrémleves

Két veres hagymát (lilahagyma) felcsíkoztam és egy kanál olajon megdinszteltem. Rádobtam a darabolt zellert, azt is átforgattam a forró olajos hagymán, megszórtam a curryval, majd felöntöttem vízzel. Kb. 5 percnyi fővés után rádobtam a nagyobb darabokra vágott sütőtököt is és még kb. negyedórát főztem, amíg minden jól megpuhult. A levét egyelőre leöntöttem, a zöldségeket pürésítettem, majd 1 dl tejfölhöz kicsinként kevertem a forró levesből, végül hozzáöntöttem a leveshez. A leöntött lével a kívánt sűrűségűre hígítottam, újraforraltam és megszórtam friss zellerzölddel. A család pirított kenyérkockákat kapott mellé betétként, én néhány szem sózott, pörkölt napraforgómagot szórtam bele. Hmmm, nagyon finom volt. Ma is valami sütőtököset tervezek, de még nem tudom, mit.

EK - 2010/10

90 naposban, pszichowellness-ben zöldségnapi étel.

6 megjegyzés:

Wise Lady írta...

De klassz. Nagyon jók a fotók is!

Virág írta...

Hm. Fől. De még nem tom' mi lesz belőle... :-S :-) Legközelebb a mennyiségeket is ideírod? Csak úgy viszonyítás képp... a gyengébbek kedvéért... :-P Lééccccíííí! Puszi!

sedith írta...

Wise Lady, kösz!:) És a fotók dicsérete részedről külön öröm. Bár, meg sem közelítem a gyengét, én azt jól tudom. De ez van. Egyelőre ennyit tudok fotóból. :)

sedith írta...

Virág, drága, a képen láthatóak a mennyiségek. :D
Két közepes hagyma, két pici fej zeller és egy nagy darab sütőtök. Ez utóbbiból pontosat nem tudok mondani, mert nem mértem. De szerintem ez ízlés és meglévő hozzávaló kérdése is. HA esetleg tudod, hoyg valaki nem szereti annyira a zeller ízét, nem kell sokat tenned. VAgy ha kevesebb a tököd, lehet pótolni krumplival, répával. Szóval, én úgy érzem, egy ilyen ételhez nincs szükség pontos receptre, nálam sem sikerül kétszer ugyanúgy. :) Azért remélem, finom lesz, és elégedett leszel az eredménnyel. És, ne feledd, fotót is kérek majd róla!!!:) Puszi

duende írta...

Csodás, Edith! És a fotók, szuperek! :)

sedith írta...

Duende, nagyon köszönöm! :)

Related Posts with Thumbnails