2009. november 24., kedd

Tormás-céklás tésztasaláta

Erre a salátára is nyugodt szívvel ráragasztanám a villámgyors jelzőt, sőt, ha lehetne fokozni, a villámgyorsabbal (a rizssalátához képest) is megvádolnám, hiszen a tészta még hamarabb megfő, mint a rizs. És bár picivel több munka van vele, mint tegnapi társával, bőven belefér a tészta fővési idejébe.

Hozzávalók:
20 dkg spirál alakú tészta (orsótészta), egy kis fej cékla, egy kisebb murok (sárgarépa - de el is maradhat), egy karcsú szál torma vagy reszelt ecetes torma, 1 tk. köménymag vagy késhegynyi őrölt kömény, só, citromlé, olívaolaj;

Elkészítés:
Vizet forralunk, majd kifőzzük a tésztát, ki-ki ízlése szerint olaszosabban vagy puhábbra. Ezalatt meghámozzuk a céklát, a murkot és a tormát és a kislyukú reszelőn lereszeljük. A tésztát leszűrjük, miközben hideg vízzel leöblítjük, hozzáadjuk a reszelt zöldségekhez, sózzuk, rászórjuk a köményt (azért ne domináljon túlságosan), meglocsoljuk citomlével és olívaolajjal, jól összekavarjuk és már ehetjük is. Szétválasztó diétákban kitűnő tésztanapi saláta. Ezenkívül köretként is funkcionálhat valamilyen hús mellett.
Az ízesítése teljesen olyan, mint a hagyományos céklasalátának, amit errefelé készíteni szoktak, csak ahhoz meg kell főznia céklát.

EK - 2010/2

5 megjegyzés:

duende írta...

De gyönyörű! :) És nagyon szeretem én is!

Belinkeltelek a lucskoshoz, köszi hogy szóltál! :)

Wise Lady írta...

Nagyon szép színe lett!

sedith írta...

Duende, én még éppen így sosem készítettem, de tésztanapom volt és céklát is szerettem volna enni. Méghozzá gyorsan. Ez sült ki belőle. :)

Wise Lady, a színe, igen. Minden anynira szeretek, amiben cékla van, és az egyik ok a sok közül a színe is. :) Valahogy pont jókor jön ez a zöldség, megszínesíti a színtelen téli napokat!:)

Kati írta...

Finom lehet. Nálunk a céklát kizárólag savanyúságként/salátaként fogyasztják.

sedith írta...

Igen, Kati, itt is. Ezért próbálok tenni ellene valamit!:)

Related Posts with Thumbnails