2009. december 29., kedd

Csirke és saláta - egy klasszikus páros

Ezt a csirkét nagyon könnyű és egyszerű elkészíteni, tulajdonképpen tízpercnyi munka, ha van vele! Na jó, mondjuk, tizenöt, ha azt is beleszámítjuk, hogy a csirkét át kell nézni, nem maradtak-e tokok a bőrében, oda nem "illő" dolgok a belsejében. Azonkívül pedig a sütő végzi a dolgát.

Citromos-almás csirke

Elkészítése: Teljesen egyszerűen fűszereztem, most semmi különlegeset nem használtam hozzá, csupán sót és borsot. Ezek keverékével kívül-belül bedörzsöltem a megszárítgatott csirkét, még a melle bőrét is megemelgettem és ott is jól bedörzsöltem. Aztán megtisztítottam két cikk fokhagymát, meghámoztam és négybe vágtam egy kisebb hagymát, kicsumáztam és négybe hasítottam két almát és egy citromot is cikkekre daraboltam. Mindezeket beletuszkoltam a csirkébe úgy, hogy minél több férjen belőlük. Aztán egy-egy vékonyabb szeletke citromot és hagymát a combok és a törzs közé is szorítottam, fogpiszkálóval megtűztem, majd egy spárgával össze is kötöttem őket. Meglocsoltam kevés olajjal és így állt pár órát a hűtőben, majd befóliázva a fagyasztóba tettem. Karácsony másodnapján vettem elő, sütőzacskóba tettem és pici vizet öntve alá forró sütőbe toltam és kb. Két órán át lassú tűznél hagytam elkészülni. Végül kibontottam a zacskót és a bőrét kissé megpirítottam (már amennyire akarta a sütőm). Nagyon finom, omlós lett a hús, a hagyma-citrom-fokhagyma-alma-négyes pedig hihetetlen ízkombinációt eredményezett. Mindannyiunknak nagyon ízlett. Friss zöldségekből készült salátával ettük.

Téli saláta – újra

Hozzávalók:
1 közepes fekete retek, 1 kisebb jégcsapretek, 1 közepes cékla, 1 szál sárgarépa, 2-3 db. szárzeller, 2 alma, ½ hagyma, só, citromlé, olívaolaj.

Elkészítés: Amit szükséges, meghámozunk, majd a retkeket, a céklát, a répát és az almát lereszeljük a nagylyukú reszelőn. Meglocsoljuk citromlével. A hagymát és a szárzellert vékonyan felszeleteljük. Mindent jól összekavarunk, sózzuk és savanyítjuk ha még kell, végül pedig meglocsoljuk olívaolajjal. Vigyázat, ebből elég nagy adag lesz, 4-5 felnőttnek simán elég.

EK - 2010/2

Sajnos az ünnepen elég keveset ételfotóztam, így csak az előkészületeket örökítettem meg … félvállról.

4 megjegyzés:

szepyke írta...

Jaj, hogy öleli a citromot!:)))

Wise Lady írta...

Szia Edith!
Nagyon köszönöm a jókívánságaid. Remélem jól sikerült a karácsony, és édesapád is jól van. Nagyon boldog, egészségben, vidámságban és biztonságban eljövő új évet kívánok egész családodnak!

4Gyerek írta...

ne tudd meg egyik bejegyzésed alján ehhez a recepthez mutató kis kép alapján mit láttam....sehogy sem passzolt a címmel.

sedith írta...

Mit, Éva? :O:O:O Esetleg írd meg mailben...

Related Posts with Thumbnails