2009. december 9., szerda

Fonott muffinzsemle töltve



Yasmine rukkolt elő nemrég egy szemet (és gondolom, pocakot) gyönyörködtető kreációval, a fonott muffinzsemlékkel. Már akkor beléjük estem, de eddig nem tudtam elkészíteni őket. Aztán, amikor pizzát sütöttem a család többi részének, jó alkalom nyílt a muffinzsemle kipróbálására is. Tehát nem az eredeti recept szerint készült, hanem a saját pizzatésztámból, de nagyon finom lett. Kicsit gondban voltam a nyújtással-fonással, de végül - bár nem olyan szépen - megoldottam. A töltelék házi májas (még a nyári disznóvágás óta) és sajt volt. Isteniek lettek. melegen, illetve langyosan érvényesül igazán az ízük, hidegen, a dermedt sajt miatt már nem túlságosan élvezhetőek.

A tésztához: 30 dkg liszt, 2 ek. krumplipehely, 2 dkg élesztő, 1 tk. cukor, 1 tk só, 1,5-2 dl langyos víz, 2 ek olaj.
A töltelékhez: házi májas, sajtokockák
Ezenkívül: pár ek. tej, szezámmag
Elkészítés:
A cukrot feloldom kevés vízben, majd felfuttatom benne az élesztőt. A lisztet, krumplipelyhet és sót egy tálba teszem, összekavarom, hozzáöntöm a felfuttatott élesztőt, az olajat és még annyi langyos vizet, hogy se lágy, se kemény tésztát kapjak. 10-15 percig dagasztom, majd langyos helyen kelni hagyom, kb. egy órát.
A megkelt tésztát átgyúrom, hengerré formázom és 12 felé osztom. mindegyik golyót kb. 10x10 centis négyszöggé nyújtom és 8 csíkra vágom. Összefonom őket a képen látható módon:

Ráteszek egy kanál májast, rá egy kb. 2x2 cm-es sajtkockát (volt, hogy először a sajtot tettem, majd rá a májast)

a végeket összefogom és papírkapszli híján egy kb. 12x12 centis sütőpapír-darabra helyezem.

Így teszem bele a muffinformákba, majd hagyom kelni még kb. félórát.

Ekkor lekenem őket tejjel, megszórom szezámmaggal és a forró, de már mérsékelt lángú sütőben megsütöm.
Nyammm...........:)

13 megjegyzés:

Yasmine írta...

Örülök, hogy tetszik a design. Ügyes az egész úgy ahogy van, májastól, sajtostól! Isteni lehet! :))

Chef Viki írta...

Jesszus, de szuper!

Gyönyörűek lettek, és most az ízét is elképzeltem magamban :-))

Szitya írta...

Edith!
Ez nagyon guszta!!!!! Végre valami másra is használhatnám a muffin-sütőmet, mint csokis muffin, csokis muffin, csokis muffin és...csokis muffin.

És gratula az Erdélyi Konyhához utólag is!!!! Csak így tovább!!!!

Puszi,

Szilvi

Kiskukta írta...

Gyönyörűek lettek!

Ottis írta...

Tényleg guszták, szerintem én is kipróbálom!

Andi/cuki írta...

Nagyon jól néz ki, nálam is lesz!:-))

iri írta...

Hat ez ujbol jol nez ki!

sedith írta...

Köszönöm mindenkinek, aranyosak vagytok! Az igazi dicséret viszont Yasmine-t illeti, hiszen én csak "lekoppintottam" őt!:)

Judith írta...

Nagyon jo otlet volt a sutopapir hasznalata kapszlik helyett, olyan mutatos igy!
A suti otleten pedig most is - ujra - elamultam. Nagyon szepek!

sedith írta...

Judith, az a baj, hogy itt még soha sehol nem sikerült papírkapszlit találnom. Pedig biztos van, csak én nem keresem jó helyen, úgy látszik. :) Kikenni meg annyira unom a muffinsütőt! Már sokszor akartam muffinhoz is sütőpapírt használni, de azzal nem biztos, hoyg működik, hiszen lágy a masszája.

Wise Lady írta...

Ezek is milyen mutatósak lettek.

Kati írta...

"Fordítva" jövök - a zebra-sütik felől ;-) -, de a szám egyre nagyobbra tátom. :-O
Te aztán ügyes vagy!!! ... meg türelmes, meg sokszabadidejű... :-P

sedith írta...

Kati, :P:P:P:P:P:P:P Ez a szabadidőnek szólt!
Olyankor csinálom, amikor úgyis kellene valamit főznöm. Vagy éppen elhanyagolok valami mást. Lehetőleg bevonom a csajokat is, amikor csak lehet. Máskor éppen csendben (vagy néha egymásnak esve) játszanak, szóval kerítek időt a hobbimra. :)

2009. december 9., szerda

Fonott muffinzsemle töltve

Bejegyezte: sedith dátum: 11:26


Yasmine rukkolt elő nemrég egy szemet (és gondolom, pocakot) gyönyörködtető kreációval, a fonott muffinzsemlékkel. Már akkor beléjük estem, de eddig nem tudtam elkészíteni őket. Aztán, amikor pizzát sütöttem a család többi részének, jó alkalom nyílt a muffinzsemle kipróbálására is. Tehát nem az eredeti recept szerint készült, hanem a saját pizzatésztámból, de nagyon finom lett. Kicsit gondban voltam a nyújtással-fonással, de végül - bár nem olyan szépen - megoldottam. A töltelék házi májas (még a nyári disznóvágás óta) és sajt volt. Isteniek lettek. melegen, illetve langyosan érvényesül igazán az ízük, hidegen, a dermedt sajt miatt már nem túlságosan élvezhetőek.

A tésztához: 30 dkg liszt, 2 ek. krumplipehely, 2 dkg élesztő, 1 tk. cukor, 1 tk só, 1,5-2 dl langyos víz, 2 ek olaj.
A töltelékhez: házi májas, sajtokockák
Ezenkívül: pár ek. tej, szezámmag
Elkészítés:
A cukrot feloldom kevés vízben, majd felfuttatom benne az élesztőt. A lisztet, krumplipelyhet és sót egy tálba teszem, összekavarom, hozzáöntöm a felfuttatott élesztőt, az olajat és még annyi langyos vizet, hogy se lágy, se kemény tésztát kapjak. 10-15 percig dagasztom, majd langyos helyen kelni hagyom, kb. egy órát.
A megkelt tésztát átgyúrom, hengerré formázom és 12 felé osztom. mindegyik golyót kb. 10x10 centis négyszöggé nyújtom és 8 csíkra vágom. Összefonom őket a képen látható módon:

Ráteszek egy kanál májast, rá egy kb. 2x2 cm-es sajtkockát (volt, hogy először a sajtot tettem, majd rá a májast)

a végeket összefogom és papírkapszli híján egy kb. 12x12 centis sütőpapír-darabra helyezem.

Így teszem bele a muffinformákba, majd hagyom kelni még kb. félórát.

Ekkor lekenem őket tejjel, megszórom szezámmaggal és a forró, de már mérsékelt lángú sütőben megsütöm.
Nyammm...........:)

13 megjegyzés on "Fonott muffinzsemle töltve"

Yasmine on 2009. december 9. 14:51 írta...

Örülök, hogy tetszik a design. Ügyes az egész úgy ahogy van, májastól, sajtostól! Isteni lehet! :))

Chef Viki on 2009. december 9. 15:10 írta...

Jesszus, de szuper!

Gyönyörűek lettek, és most az ízét is elképzeltem magamban :-))

Szitya on 2009. december 9. 15:22 írta...

Edith!
Ez nagyon guszta!!!!! Végre valami másra is használhatnám a muffin-sütőmet, mint csokis muffin, csokis muffin, csokis muffin és...csokis muffin.

És gratula az Erdélyi Konyhához utólag is!!!! Csak így tovább!!!!

Puszi,

Szilvi

Kiskukta on 2009. december 9. 17:38 írta...

Gyönyörűek lettek!

Ottis on 2009. december 9. 18:23 írta...

Tényleg guszták, szerintem én is kipróbálom!

Andi/cuki on 2009. december 9. 20:24 írta...

Nagyon jól néz ki, nálam is lesz!:-))

iri on 2009. december 9. 21:04 írta...

Hat ez ujbol jol nez ki!

sedith on 2009. december 9. 23:19 írta...

Köszönöm mindenkinek, aranyosak vagytok! Az igazi dicséret viszont Yasmine-t illeti, hiszen én csak "lekoppintottam" őt!:)

Judith on 2009. december 10. 6:01 írta...

Nagyon jo otlet volt a sutopapir hasznalata kapszlik helyett, olyan mutatos igy!
A suti otleten pedig most is - ujra - elamultam. Nagyon szepek!

sedith on 2009. december 10. 9:41 írta...

Judith, az a baj, hogy itt még soha sehol nem sikerült papírkapszlit találnom. Pedig biztos van, csak én nem keresem jó helyen, úgy látszik. :) Kikenni meg annyira unom a muffinsütőt! Már sokszor akartam muffinhoz is sütőpapírt használni, de azzal nem biztos, hoyg működik, hiszen lágy a masszája.

Wise Lady on 2009. december 10. 17:49 írta...

Ezek is milyen mutatósak lettek.

Kati on 2009. december 12. 22:54 írta...

"Fordítva" jövök - a zebra-sütik felől ;-) -, de a szám egyre nagyobbra tátom. :-O
Te aztán ügyes vagy!!! ... meg türelmes, meg sokszabadidejű... :-P

sedith on 2009. december 13. 8:13 írta...

Kati, :P:P:P:P:P:P:P Ez a szabadidőnek szólt!
Olyankor csinálom, amikor úgyis kellene valamit főznöm. Vagy éppen elhanyagolok valami mást. Lehetőleg bevonom a csajokat is, amikor csak lehet. Máskor éppen csendben (vagy néha egymásnak esve) játszanak, szóval kerítek időt a hobbimra. :)

Related Posts with Thumbnails