2010. január 27., szerda

Csörög-e a csöröge?

Nem tudom, hogy mitől lett a csöröge csöröge, de nálunk így hívják, nem is hallottam más megnevezését sok ideig. De bárhogy is hívnánk, egy nagyon gyorsan elkészíthető, nagyon finom farsangi (és nemcsak) édesség.

Jó kiegészítője lehet egy csak (tartalmas) levesből álló ebédnek! Az adag nem túl nagy, úgyhogy én javaslom már eleve megduplázni!

Csöröge - NÚ-2019/Feb.11.

Hozzávalók:
25 dkg liszt, 5 dkg vaj, 2 dkg porcukor, csipetnyi só, 2 tojássárgája, 1,5 dl tejföl, olaj a sütéshez, porcukor a díszítéshez.

Elkészítése:
A liszthez hozzáadjuk a porcukrot és a sót, majd elmorzsoljuk a vajjal. Végül hozzátesszük a tojássárgáját és a tejfölt és először (fa)kanállal, majd kézzel jól összekavarjuk-gyúrjuk. Könnyű, nem lágy és nem kemény állagú tésztát kell kapnunk. Ezután csomagoljuk be és 10-15 percre tegyük hűtőbe. A tésztát vékonyan lisztezett deszkán nyújtsuk kb. 3-4 mm vastagságúra, többé-kevésbé szabályos négyszöggé.

Szabdaljuk kb. 5 centis csíkokra, majd ismét szabdaljuk, rézsútosan, hogy rombuszokat kapjunk.

A közepükbe, hosszában, egy-egy bemetszést csinálunk (a szélén maradt kisebb háromszögekkel is ugyanezt tesszük, a gyerekek nagyon örülnek a mini-csörögéknek),

majd az egyik sarkát áthúzzuk ezen a bevágáson.

Ajánlatos az összeset elkészíteni először, és aztán látni a sütéshez.

Az olajat felforrósítjuk és 4-5 darabot sütünk egyszerre. Mindkét oldalát szép aranybarnára süssük! Még melegen szórjuk meg porcukorral. Én most citromos porcukorral szórtam meg, amit véletlenül készítettem-fedeztem fel.

Citromos porcukor
Lereszeltem egy citrom héját és összekevertem kb. 2 ek. kristálycukorral, hogy majd üvegbe téve legyen süteményízesítésre. De elfeledkeztem róla és az először átnedvesedett kristálycukor kb. 2 nap alatt ismét kiszáradt és megszáradt közötte a citromhéj is. Csak egyszerűen darálóba tettem és porcukorrá finomítottam. Hihetetlen, micsoda illata, íze volt! Féltem, hogy kesernyés lesz, de kár volt aggódni. Nagyszerű lett.

9 megjegyzés:

trinity írta...

Edit,
felénk is így hívják!! Nagyon finom, nemsokára én is újra megsütöm!!!

jókaja írta...

Azt nem tudom, csörög-e - mert Édesanyám is így hívta - de ismerem a forgácsfánk elnevezését is.

Chef Viki írta...

Ííííígy! Mire rájöttem a formázási technikára... Hajjaj :-)

Nálunk is csöröge egyébként!

iri írta...

Csakis a gyerekkori izeket hozod!Ajanlom hogy azt a citromhejas porcukrot minel elobb irasd be a feltalalo irodan,gondolom sajat talalmany!Nem fejeztem ki magam eppen szakszeruen,majd te.....

Tündi Daika írta...

Ugy örülök, hogy feltetted a receptet, mert nem hoztam el a receptjeimet Torontoba, és a multkor már szerettem volna elkésziteni, de már nem emlékeztem az adagokra. Köszi, azt hiszem ma meg is sütöm. Szép napot!

iméon írta...

Ó, ezer éve nem ettem ilyet, nálunk is csörögének nevezik, és nagymamám nagyon finomat tud csinálni. Ő nem tekeri meg, ugyanilyen alakúra vágja és két csíkot vág hosszában középen, és sülés közben magától megtekeri magát. Finom!!! Noémi

sedith írta...

Trin, hajrá, ha szeretitek! Milliószor hamarabb megvan, mint a fánk!:)

Jó kaja, és talán még barát fülének is hívják, vagy az valami más?

Chef Viki, pedig nem is nehéz, ugye? Majd a kapros-túrós is sorra kerül egyszer!:)

Iri, lehet, hogy más is ismeri, csak én vagyok elmaradva. :)

Tündi, örülök, hoygha segíthettem! Megsütötted? Ízlett?

Moémi, az hogy lehet, hoyg megtekeri magát. VAgy az milyen formában történik?:O No, majd még kipróbálom!

Szitya írta...

Edith!
Én is ilyet sütöttem a minap, és sokat bajlódtam a formázással. Az önmagától megtekerős ötlet igen vonzó, de a te megoldásod is egyszerűbbnek tűnik, mint amit az én receptem kért. És mivel nagy sikert arattam a lányok körében, és úgyis farsang közeledik, újta megpróbálom én is!

Puszi,

Szilvi

u.i.: az én receptem azt mondja, hogy vágjak két mélyedést a közepén, majd a végeket dugjam át rajta....hát, az ügyesebbje próbálkozhat, nekem egy lyuk vagy a sima bevagdosás elég lesz....

Emese írta...

SZia!
Amit én ismerek csöregét az tényleg csörög :)
Ugyanez az alaprecept , csak ki kell nyújtani és megkenni forrózsírral, hajtogatni, pihentetni, 2x3 ismételni. Ha csak a rombusz vágásnál maradunk, és forró zsiradékban kisütjük, akkor lemezes, , üreges és ropogós lesz.
nekem ez a gyerekkori csöregém :http://4.bp.blogspot.com/_vpY8VdUb9Ns/SamUEAQIXlI/AAAAAAAAALs/M2Efd-br0sk/s1600-h/111.jpg, ilyen amit én készítek

Related Posts with Thumbnails