2010. január 17., vasárnap

Én is megjártam


Néhány nappal ezelőtt olvastam Gasztro kibicnél, hogy becsapták a nagyáruházakban: a polcon kisebb árat tüntettek fel, mint ami a kasszánál szerepelt. (És most kapcsolok, hogy le is fotózhattam volna!)

Olajat akartam vásárolni és már reflexből tettem a zöldkupakosat (itteniek tudják, melyikről van szó), hiszen mindig az szokott az olcsóbb lenni, amikor látom, hogy a piroskupakos most majdnam 80 banival kevesebb. Bevallom, már ekkor gyanús volt a dolog, de azt mondtam, biztos akció van, ezért olcsóbb: hát kicseréltem a rekeszt. Még egyszer arrafelé vetődtünk a vásárlás során, férjemnek is mutattam a dolgot. Megnéztük az árcímkéket: semmi különbség a kettő között; leellenőriztük a kódszámokat: megegyeztek mind egy szálig. Mondom (azuramnak, Tibi:D) a férjemnek, éppen a nemrég olvasottakra hivatkozva, hogy Magyarországon az a törvény, hogy a kisebbik árat vagy köteles kifizetni, úgyhogy, biztos itt is van ilyesmi, csak a vásárlók nem tudják és nem is élnek vele.

A kasszához érve, már előrebocsátottam a hölgynek: szeretném tudni, mennyi az ára egy l olajnak. És természetesen, ez volt a drágább. Szóvá is tettem, hogy ez azért hogy van, de ő nem tehetett mást. Javasolta, hogy reklamáljak, de nem állt szándékomban az időt pazarolni. Aztán, amíg a férjem leragadt a telefonos boltoknál, mégiscsak az információs pulthoz mentem. Egy kérdést azért megér a dolog, gondoltam. Bosszankodott is a férjem, aki közben utolért, hogy mégiscsak vesztegetem az időt, de ez nem olyan dolog mégsem, hogy szó nélkül lehessen hagyni, legalábbis én nem tehetem. És láss csodát, a hölgy rögtön felhívott valakit, aki elment a polcokhoz, konstatálta, hogy valóban igazam volt és visszatelefonált. Némi bürökratikus eljárás után, kb. 5 perc múlva már a kezemben tartottam a különbözetet, ami 4 lej és 60 bani volt, tehát 18 bani híján egy újabb liter olaj árát tette volna ki.

Szóval, tanulság legyen ez mindenknek, aki olvassa: ha nem egyeznek a polcnál meg a kasszánál lévő árak, nem szabad annyiban hagyni a dolgot, nem szabad sajnálni rá azt a pár percnyi időt! Végülis egy nagyáruházban is emberek dolgoznak, akik természetesen, tévedhetnek, de nem lehetünk állandóan mi az áldozatok! Becsületükre legyen, hogy a problémát tényleg megfelelő hozzáállással és gyorsan megoldották. Kérdés csak, hogy eddig hányan csapódtak be a dolog miatt?!

11 megjegyzés:

szepyke írta...

Szerintem nálam olvastad. Itt:http://szepsegtar.blogspot.com/2010/01/egy-termek-harom-ar-legy-resen.html

Jelen esetben nem csaptak be, mert figyeltem, de a kommentekben írtam, hogy 2 vaj helyett 22 vajat blokkoltak és csak a parkolóban vettem észre...
Ilyenkor egyébként simán elő lehet velük szedetni a kamera felvételét, mert azért van, hogy figyeljen. Nekem a kistököm tele van, már bocsánat, hogy nem tudok úgy bemenni egy multiba, hogy ne vágjanak át. Vagy blokkoláskor, vagy azzal, hogy mást írnak ki... Én részemről nagyon unom.

sedith írta...

Hú, Szepy, sajnálom. Egyszer ilyesmi velünk is előfordult, de észrevettük még ott a kasszánál, mert túl nagyot ugrott a végösszeg.
Ezek szerint nem nálad olvastam, mert valami magas kakaótartalmú csokiról volt szó a bejegyzésben.

mandy tarragon írta...

az a bosszantó a legtöbb multiban, hogy simán arra játszanak, hogy ha veszel 50 dolgot (heti nagybevásárlás, simán előfordulhat), akkor talán nem tűnik fel az a pár forint...
Persze, visszaadják, mert jogos, de már én is nagyon unom...
Vajon mennyi hasznuk van abból, hogy egy csomó ember meg se nézi, mert nem ugrik nagyot a végösszeg, és csak otthon tűnik fel nekik... Visszamenni pár száz forint miatt nem biztos, hogy visszafognak.

trinity írta...

Jesszus, ez ennyire gyakori??? Nagyon kell figyelni....Szerintem biztos én is megjártam már, csak nem mindig vesszük észre:(((

Wise Lady írta...

Egyetértek, az érdekeinket érvényesíteni kell! Velem nem gyakran fordul elő, hogy át akarnak verni, gyanítom, hogy a legtöbb nem is szándékos. Nálunk a multiban nagyon rendes és kedves pénztárosok vannak, az összesben, ahová járok. A kisboltokban meg pláne. A Tescoban alig alkalmaznak valakit, gyanítom, hogy sok a munkájuk, tévedhetnek is. Vonalkódleolvasó használata és blokkellenőrzés tételesen ott a pénztárnál alap nálam.

annaborzasi@yahoo.com írta...

Hát, nem semmi!!! Tényleg oda kell figyelni. Már sokszor elhatároztam pedig, hogy amkor gyerekekkel megyunk, nyomjak a két nagyobbik kezébe számológépet vagy papírblokkot plusz ceruzát és adják szépen össze nekem mire a kasszához érünk. ezek szerint jó volna megkezdeni.
Én "Unicarmban" jártam meg, akciós túrót vettem de arra a polcnál kellett volna külön vonalkódot kérni. Persze sehol senki, és nem írják se kis se nagy betűkkel, hogy kérj segítséget az akciós termékekhez. Fizetés után én is kivancsian, na mennyit fizettem... persze vagy tíz percbe került mire került egy orrhuzogatós "manager" hogy meghallgasson mit is akarok. Azóta is ha meglát a boltban úgy néz mintha... brrrrr

Alíz írta...

Szerintem ezek direkt erre gyúrnak és hatalmas bevételeik származnak abból, hogy átverik a vásárlókat. Az emberek többsége még az üzlet ajtajáig sem tartja meg a kasszabont - noha ezt törvény is szabályozza -, mert nem is gondol arra, hogy a számitógép vezérlésű számlázásnál is lehet csalni. Ezért nem vásárolok soha nagy bevásárló központban, pedig már nálunk is kettő lett egy év alatt. Amig vannak a kis sarki boltok, inkább adok pár lejjel többet az áruért, hadd éljen a kiskereskedő is, minthogy egy multit gazdagitsak, aki még át is vág mindenek tetejében.

Kati írta...

Ügyes voltál! Azt hiszem - csak hiszem :-p - hogy én is reklamáltam volna, de Tomi biztosan.
Én a multikban ha ezer félét is veszek, mindig a "kritikusakat" teszem fel utoljára és figyelem, amikor a kasszához ér, és kivétel nélkül rákérdezek, hogy tényleg annyi-e. Meg tudják ugyanis nézni anélkül, hogy hogy rögtön blokkolnák.

sedith írta...

Mandy T, valóban, megtörténhet, hogy észre sem veszed! Sőt, nálam annál inkább, hogy havonta egyszer nagybevásárolok. De szerencsére eddig nem történt meg, hogy behúztak volna, illetvehogy ha bármi van, ne vegyük észre.

Trinity, ezek szerint igen, mert egyre másra hallom másoktól is.

Wise Lady, én is használom a leolvasót (de itt épp nem volt a közelben, pedig minden polcsoron kellene lennie, tudtommal), sőt, amikor a budzsé nagyon meghatározott, akkor még fel is írom az árakat.

andi írta...

Kedves edith,a blogomban van neked egy kis kedvesség.-ha már megkaptad,akkor elnézést! :)
www.csakiskedvtelesbol.com

sedith írta...

Anna, nézzenek csak, kit érdekel?! Tényleg sokminden megtörténhet!

Alíz, nem kell félteni a sarki boltost sem, ő is megkapja a fizetésem egy részét! De amikor 3 lejbe adja a feketeretket, holott a "nagyban" megveszem 1-ért, vagy szinte 3 lej a kiló liszt, és a S-ban megveszem 1,70-ért, akkor már elgondolkodik az ember. Én bizony, a havi bevaásárlásnál nem vagyok hajlandó annyival többet fizetni. Maradhat az nyugodtan az én zsebemben is. Persze, ha kell egy élesztő, egy tejföl, egy ez, egy az, a sarkon állok meg. Azért még az elején, amikor itt nyitottak, nem ritka volt, hoyg rosszul adtak vissza. Azóta már ismernek, és nem is történt baki, de én még mindig utánaszámolok rendesen a dolgoknak, biztos, ami biztos.

Kati, Férjecském játssza iylen esetekben a nagystílűt, én meg utálom, ha átverik az embert.

Andi, már jártam nálad, de azért itt is KÖSZÖNÖM SZÉPEN!:):):)

2010. január 17., vasárnap

Én is megjártam

Bejegyezte: sedith dátum: 7:33

Néhány nappal ezelőtt olvastam Gasztro kibicnél, hogy becsapták a nagyáruházakban: a polcon kisebb árat tüntettek fel, mint ami a kasszánál szerepelt. (És most kapcsolok, hogy le is fotózhattam volna!)

Olajat akartam vásárolni és már reflexből tettem a zöldkupakosat (itteniek tudják, melyikről van szó), hiszen mindig az szokott az olcsóbb lenni, amikor látom, hogy a piroskupakos most majdnam 80 banival kevesebb. Bevallom, már ekkor gyanús volt a dolog, de azt mondtam, biztos akció van, ezért olcsóbb: hát kicseréltem a rekeszt. Még egyszer arrafelé vetődtünk a vásárlás során, férjemnek is mutattam a dolgot. Megnéztük az árcímkéket: semmi különbség a kettő között; leellenőriztük a kódszámokat: megegyeztek mind egy szálig. Mondom (azuramnak, Tibi:D) a férjemnek, éppen a nemrég olvasottakra hivatkozva, hogy Magyarországon az a törvény, hogy a kisebbik árat vagy köteles kifizetni, úgyhogy, biztos itt is van ilyesmi, csak a vásárlók nem tudják és nem is élnek vele.

A kasszához érve, már előrebocsátottam a hölgynek: szeretném tudni, mennyi az ára egy l olajnak. És természetesen, ez volt a drágább. Szóvá is tettem, hogy ez azért hogy van, de ő nem tehetett mást. Javasolta, hogy reklamáljak, de nem állt szándékomban az időt pazarolni. Aztán, amíg a férjem leragadt a telefonos boltoknál, mégiscsak az információs pulthoz mentem. Egy kérdést azért megér a dolog, gondoltam. Bosszankodott is a férjem, aki közben utolért, hogy mégiscsak vesztegetem az időt, de ez nem olyan dolog mégsem, hogy szó nélkül lehessen hagyni, legalábbis én nem tehetem. És láss csodát, a hölgy rögtön felhívott valakit, aki elment a polcokhoz, konstatálta, hogy valóban igazam volt és visszatelefonált. Némi bürökratikus eljárás után, kb. 5 perc múlva már a kezemben tartottam a különbözetet, ami 4 lej és 60 bani volt, tehát 18 bani híján egy újabb liter olaj árát tette volna ki.

Szóval, tanulság legyen ez mindenknek, aki olvassa: ha nem egyeznek a polcnál meg a kasszánál lévő árak, nem szabad annyiban hagyni a dolgot, nem szabad sajnálni rá azt a pár percnyi időt! Végülis egy nagyáruházban is emberek dolgoznak, akik természetesen, tévedhetnek, de nem lehetünk állandóan mi az áldozatok! Becsületükre legyen, hogy a problémát tényleg megfelelő hozzáállással és gyorsan megoldották. Kérdés csak, hogy eddig hányan csapódtak be a dolog miatt?!

11 megjegyzés on "Én is megjártam"

szepyke on 2010. január 17. 11:34 írta...

Szerintem nálam olvastad. Itt:http://szepsegtar.blogspot.com/2010/01/egy-termek-harom-ar-legy-resen.html

Jelen esetben nem csaptak be, mert figyeltem, de a kommentekben írtam, hogy 2 vaj helyett 22 vajat blokkoltak és csak a parkolóban vettem észre...
Ilyenkor egyébként simán elő lehet velük szedetni a kamera felvételét, mert azért van, hogy figyeljen. Nekem a kistököm tele van, már bocsánat, hogy nem tudok úgy bemenni egy multiba, hogy ne vágjanak át. Vagy blokkoláskor, vagy azzal, hogy mást írnak ki... Én részemről nagyon unom.

sedith on 2010. január 17. 12:10 írta...

Hú, Szepy, sajnálom. Egyszer ilyesmi velünk is előfordult, de észrevettük még ott a kasszánál, mert túl nagyot ugrott a végösszeg.
Ezek szerint nem nálad olvastam, mert valami magas kakaótartalmú csokiról volt szó a bejegyzésben.

mandy tarragon on 2010. január 17. 16:23 írta...

az a bosszantó a legtöbb multiban, hogy simán arra játszanak, hogy ha veszel 50 dolgot (heti nagybevásárlás, simán előfordulhat), akkor talán nem tűnik fel az a pár forint...
Persze, visszaadják, mert jogos, de már én is nagyon unom...
Vajon mennyi hasznuk van abból, hogy egy csomó ember meg se nézi, mert nem ugrik nagyot a végösszeg, és csak otthon tűnik fel nekik... Visszamenni pár száz forint miatt nem biztos, hogy visszafognak.

trinity on 2010. január 17. 16:54 írta...

Jesszus, ez ennyire gyakori??? Nagyon kell figyelni....Szerintem biztos én is megjártam már, csak nem mindig vesszük észre:(((

Wise Lady on 2010. január 17. 19:43 írta...

Egyetértek, az érdekeinket érvényesíteni kell! Velem nem gyakran fordul elő, hogy át akarnak verni, gyanítom, hogy a legtöbb nem is szándékos. Nálunk a multiban nagyon rendes és kedves pénztárosok vannak, az összesben, ahová járok. A kisboltokban meg pláne. A Tescoban alig alkalmaznak valakit, gyanítom, hogy sok a munkájuk, tévedhetnek is. Vonalkódleolvasó használata és blokkellenőrzés tételesen ott a pénztárnál alap nálam.

annaborzasi@yahoo.com on 2010. január 17. 20:18 írta...

Hát, nem semmi!!! Tényleg oda kell figyelni. Már sokszor elhatároztam pedig, hogy amkor gyerekekkel megyunk, nyomjak a két nagyobbik kezébe számológépet vagy papírblokkot plusz ceruzát és adják szépen össze nekem mire a kasszához érünk. ezek szerint jó volna megkezdeni.
Én "Unicarmban" jártam meg, akciós túrót vettem de arra a polcnál kellett volna külön vonalkódot kérni. Persze sehol senki, és nem írják se kis se nagy betűkkel, hogy kérj segítséget az akciós termékekhez. Fizetés után én is kivancsian, na mennyit fizettem... persze vagy tíz percbe került mire került egy orrhuzogatós "manager" hogy meghallgasson mit is akarok. Azóta is ha meglát a boltban úgy néz mintha... brrrrr

Alíz on 2010. január 17. 22:20 írta...

Szerintem ezek direkt erre gyúrnak és hatalmas bevételeik származnak abból, hogy átverik a vásárlókat. Az emberek többsége még az üzlet ajtajáig sem tartja meg a kasszabont - noha ezt törvény is szabályozza -, mert nem is gondol arra, hogy a számitógép vezérlésű számlázásnál is lehet csalni. Ezért nem vásárolok soha nagy bevásárló központban, pedig már nálunk is kettő lett egy év alatt. Amig vannak a kis sarki boltok, inkább adok pár lejjel többet az áruért, hadd éljen a kiskereskedő is, minthogy egy multit gazdagitsak, aki még át is vág mindenek tetejében.

Kati on 2010. január 17. 23:43 írta...

Ügyes voltál! Azt hiszem - csak hiszem :-p - hogy én is reklamáltam volna, de Tomi biztosan.
Én a multikban ha ezer félét is veszek, mindig a "kritikusakat" teszem fel utoljára és figyelem, amikor a kasszához ér, és kivétel nélkül rákérdezek, hogy tényleg annyi-e. Meg tudják ugyanis nézni anélkül, hogy hogy rögtön blokkolnák.

sedith on 2010. január 18. 6:46 írta...

Mandy T, valóban, megtörténhet, hogy észre sem veszed! Sőt, nálam annál inkább, hogy havonta egyszer nagybevásárolok. De szerencsére eddig nem történt meg, hogy behúztak volna, illetvehogy ha bármi van, ne vegyük észre.

Trinity, ezek szerint igen, mert egyre másra hallom másoktól is.

Wise Lady, én is használom a leolvasót (de itt épp nem volt a közelben, pedig minden polcsoron kellene lennie, tudtommal), sőt, amikor a budzsé nagyon meghatározott, akkor még fel is írom az árakat.

andi on 2010. január 18. 10:32 írta...

Kedves edith,a blogomban van neked egy kis kedvesség.-ha már megkaptad,akkor elnézést! :)
www.csakiskedvtelesbol.com

sedith on 2010. január 20. 9:55 írta...

Anna, nézzenek csak, kit érdekel?! Tényleg sokminden megtörténhet!

Alíz, nem kell félteni a sarki boltost sem, ő is megkapja a fizetésem egy részét! De amikor 3 lejbe adja a feketeretket, holott a "nagyban" megveszem 1-ért, vagy szinte 3 lej a kiló liszt, és a S-ban megveszem 1,70-ért, akkor már elgondolkodik az ember. Én bizony, a havi bevaásárlásnál nem vagyok hajlandó annyival többet fizetni. Maradhat az nyugodtan az én zsebemben is. Persze, ha kell egy élesztő, egy tejföl, egy ez, egy az, a sarkon állok meg. Azért még az elején, amikor itt nyitottak, nem ritka volt, hoyg rosszul adtak vissza. Azóta már ismernek, és nem is történt baki, de én még mindig utánaszámolok rendesen a dolgoknak, biztos, ami biztos.

Kati, Férjecském játssza iylen esetekben a nagystílűt, én meg utálom, ha átverik az embert.

Andi, már jártam nálad, de azért itt is KÖSZÖNÖM SZÉPEN!:):):)

Related Posts with Thumbnails