2010. január 21., csütörtök

Nevessünk együtt!

Gyerekek írták iskolai dolgozatokban :

**- Zrínyinek csak fél szeme volt, ám ez nagyon zavarta a csatákban.***
**- A katonák életüket és halálukat kockáztatták.***
**- A víz oxigénből és folyadékból áll.*
**- A mocsári vész 1526-ban volt.**
**- A Szent Jobb István király bal keze.**
**- Janus Pannonius 15 éves korában elterjedt Európában.**
**- A föníciaiak kereskedtek és iparkodtak.**
**- A háborúban a nők is megteszik a kötelességüket a férfiakkal együtt, úgy elöl, mint hátul.**
**- Arábiában a vizet cisztercitákban gyűjtik.**
**- Sok régi kőzetben megtalálhatók az őskori halak lábnyomai.**
**- A középkorban a várakat katakombákkal lőtték.**
**- Kanada területe egyenlő Európa lakosságával.**
**- A kenguru kicsinye fészeklakó.**
**- Toldi a csónak felé indult, mikor a cseh vitéz elővette a kardját és majdnem lelőtte Toldi Miklóst, ő azonban észrevette a fondorlatos tervet.**
**- Szulimánt a szigeti ostromnál megölték, ezért egyelőre felhagyott azzal a szándékával, hogy Magyarországot meghódítsa.**
**- Kolombusz háromszor indult útnak, bár a második útján meghalt.**
**- Az őserdő olyan terület, ahova emberi kéz meg nem tette be a lábát.**
**- A végek vitézei többnyire nem éltek haláluk napjáig, mert már korábban elestek.**
**- Lincoln anyja már csecsemő korában meghalt.**
**- Egyiptom őslakói a múmiák.**
**- A Magna Charta Libertatum kimondta, hogy ugyanazért a bűnért senkit nem lehet kétszer megölni..**
**- A Bibliát Guttenberg találta fel.**
**- Anonymus III. Béla névtelen jegyese volt.**
**- A baktériumokról: - Van mikroszkopikus, ami kicsit nagyobb, mint ami mikroszkóppal látható.**
**- A középkorú lovagok a lovagi tornákon mindig egy hölgyet tűztek maguk elé.**
**- A nemzetiségi iskolákba több ajkú diákok járnak.**
**- A görög ábécé kezdete: alfa, béta, céda...**
**- A fecske egy költöző madár olyan, mint a gólya, csak sokkal kisebb és nem hasonlít rá.**
**- Barbarosa seregében kitört a pestis, amely elöl maga a császár is csak álruhában tudott menekülni..**
**- Ady Boncza Bertalant vette feleségül.**
**- Bombay éghajlata olyan egészségtelen, hogy lakosai máshol laknak.**
**- A kőolajat kövekből sajtolták.**
**- Eötvös József többek között Budán született.**
**- Csapadékfajta: lisztharmat..**
**- A cápa jellemzése: - Embert nem eszik, de nem lehet benne bízni.**

7 megjegyzés:

duende írta...

:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

sedith írta...

Duende, Sziranszki, örülök, hogy nektek is szerezhettem néhány kellemes pillanatot! Ezért is tettem közzé, hogy nevessetek egy jót!:)

Szitya írta...

Edith!

Nálunk ezt kirakták a suliban, hogy a gyermekeiket váró szülők (ugyanis nem lehet bemenni az osztályokba)ne unatkozzanak. Már sokszor végigmosolyogtam ezeket az idézeteket, így most régi jó ismerősként vigyorogtak rám vissza!
Puszi,

Szilvi

sedith írta...

Szilvi, én is annyiszor nevetek rajtuk, ahányszor elolvasom. :)

Kati írta...

Én is már olvastam párszor, de mindig jót mosolygok rajta.
(Már én is elhatároztam, hogy lejegyezgetem, miket mondanak a gyerekek felelés közben...) :-D

iméon írta...

És egy saját termés ,a minap írta az egyik tanítványom: "Tartuffe rájött, hogy a bárány, amit a keblén melengetett, valójában kígyó"
Illetve feladtam Voltaire: Candide vagy az optimizmus című művét és megkérdezték, hogy "Noémi néni, most akkor melyiket kell elolvasni, a Candide-ot vagy az optimizmust?"

:) :) :)

Noémi

sedith írta...

Noémi, jujj, de jók!:)
Én emlékszem egyre, amit egy volt osztálytársam mondott: "Ha metsszük a racionális és irracionális számok halmazát, az üres számok halmazát kapjuk".:D

Related Posts with Thumbnails