2010. március 14., vasárnap

Sorsolás és nyertesek

Mint azt néhány napja írtam, már régen eldöntöttem, hogy a 100. olvasómat megajándékozom valamivel. A kéréseknek eleget téve, viszont, 3 "vigaszdíjat" is kisorsoltam pár perccel ezelőtt. Kissé kifutottam az időből a sorsolással, de még most is 14-e van!:)
Egy kis statisztika:
Az ominózus bejegyzéshez 42 hozzászólás született, ebből 4 a sajátom a válaszokkal, ketten kétszer írtak, szintén válaszolva nekem, két bejegyzés pedig Piroskától származik, a 100. olvasómtól, akit sorsolás nélkül is megajándékozok. Ezek után 34 név került a papírcetlikre, onnan meg a Nagyobbikom sapkájába.
Nem cifráztam a dolgot, pedig eredetileg úgy szerettem volna, hogy a Kismancsok húzzák ki a neveket, de nem jött össze. És inkább megejtettem így éjfélhez közeledve, mintsem aztán nagyon elmaradjak vele!
Ha sikerül feltennem, megmutatom a videófelvételt is, addig elégedjetek meg ezzel a fotóval:
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.

:):):)

Azaz: Julia, g.Vivien és iméon. :) Gratulálok mindhármuknak!!!:) Illetve köszönöm szépen mindenkinek a részvételt és ismételten, a gratulációkat!

A nyereményeket, remélhetőleg, úgy tudom postázni, hogy még az ünnep előtt megérkezzenek. Hogy pontosan mit tartalmaznak majd a kis csomagok, nem tudom (persze, elképzeléseim már vannak!;)), végül úgy döntöttem, hogy amolyan "személyre szabott" pakkot állítok össze annak függvényében, hogy kik lesznek a nyertesek. Kérlek benneteket, jelezzétek a postai címeteket az edithreceptjei@gmail.com címen!:)

Még egyszer: köszönöm, hogy olvastok!:)

10 megjegyzés:

Anna írta...

Gratula a "nyerteseknek"! Idézőjelben, mert téged olvasni, minden mellébeszélés nélkül: Nyereség!

Vivien írta...

Jaj, de jó! Köszönöm szépen! :) Még sosem nyertem, és bevallom, nagyon reménykedtem, hogy ezúttal megtörik a jég. :) És IGEN! Már tegnap lestem, sorsoltál e már, és ma reggel is ez volt az első, h megnéztem. Megérte. :)

Mégegyszer köszönöm.

Puszi. Vivien

Natimi írta...

Gratulálok én is a nyerteseknek:)
Annak még pluszban örülök,hogy a háromból ,két emberkét ismerek is és nagyon kedvelek!
Szuper!

Biztosan arról is beszámolsz majd nekünk drága Edit,hogy mivel gyönyörködteted majd a lányokat?!Vagyis milyen személyre szabott finomsággal kényezteted őket:))

Puszi,
Timi

Vivien írta...

És persze én is beszámolok majd a nyereményemről. :)

Kiskukta írta...

Sajnálom, hogy a Noémi név nem engem takar, talán majd máskor...

Néz át légyszíves hozzám.

Kati írta...

Edith!
Azt hiszem, láttam már valamelyik üzletben zöldre festett kókuszlisztet.
Elég gyors voltam?
(Biztos, hogy nekem szántad a kérdést? :-o)

Unknown írta...

Húúú! Ezt a mázlit!
Hiába, a március 14. szerencsés napom, (kisebbik húgom szülinapja)! :-)
Lányocskáim is nagyon lelkesek lettek a hírre, még a vízfestékezést is abbahagyták két teljes percre!
Hát akkor köszönjük, és még párszáz lelkes olvasót!
Juli

iméon írta...

Szia! Írtam már tegnap ide, és most vettem észre, hogy nem jelent meg itt.
Szóval nagyon boldog vagyok, örülök, hogy nyertem. Izgatottan várom a kis meglepit. Puszi mindenkinek: noémi

Kati írta...

A kókuszreszeléket hívják itt kókuszlisztnek, bocs. :-)
(Lisztté őrölt kókuszt még én sem láttam, szerintem nincs is.)

(A zselatint nem hűtöttem ki - fondantos tortánál -, hanem elzártam a gázt és aztán tettem hozzá a mézet, meg a margarint. :-S Azon izgultam, nehogy túlhevítsem, aztán ne kössön meg, s tessék! Elrontom másképp. Megy ez nekem. :-()

Mónika írta...

Gratulálok a nyerteseknek, ha már ebből a körből kimaradtunk!
:)

Related Posts with Thumbnails