2010. március 1., hétfő

Töltött gomba

Ezt sem éppen most ettük.
Gyönyörű, hatalmas csiperkéket kaptam egyszer. Adta magát, hogy megtöltöm valamivel! Hogy éppen ez lett a tölteléke, a pillanatnyi kedvem és alapanyagok eredménye.

Egy hagymát megdinszteltem, rádobtam egy nagylyukú reszelőn lereszelt murkot (sárgarépát), 3 felszeletelt zellerszárat, a felaprított gombaszárat és kavargatva pár percig együtt pirítottam. Ekkor felöntöttem kevés vízzel és hagytam elpárologni. Hozzáadtam kb. 40 dkg darált csirkehúst, sóztam, borsoztam és még 10 percig pároltam. Végül zsírjára sütöttem, megszórtam 1 ek. liszttel, felöntöttem tejszínnel, elkevertem benne egy tojást és kb. 20 dkg reszelt sajtot és beletöltöttem az előzőleg lemosott, kissé besózott gombafejekbe. 20-25 percre a forró sütőbe toltam, amíga gomba is elkészült, a töltelék pedig szép színt kapott a tetején.

10 megjegyzés:

jókaja írta...

Rendszeresen csinálom, de nagyon maradi vagyok: leginkább a juhtúróval töltött változat készül.
Az a baj csak, hogy mióta egy barátom hozott esztenáról, hólyagba varrt bryndzát, a bolti nem ízlik annyira ;-)

Jutka írta...

Nyami, nyami nagyon megkívántam :)
Még sosem csináltam..mentem is a receptet, üdv j.

Gál Edith írta...

Hű, de jól néz ki!!!
Szivesen megkóstolnám...

egycsipet írta...

Hú, tényleg nagyon jól néz ki! Éhes lettem! :)

duende írta...

Imádoma töltött gombafejeket - istenien néz ki Edith!

Anna írta...

Nagyoooon jó! Ügyes vagy te!

Wise Lady írta...

Az a jó a gombában, hogy szinte minden illik hozzá, mehet a töltelékbe. Ahányszor készítem, mindig más, merthogy mi az amit találok itthon. Pont mint nálad.

Kata írta...

Olyan régen nem készítettem, éppen ideje. Nálunk is így készül, hogy ami van. Érdekes, hogy hús eddig még nem volt benne, de majd ezután:)

sedith írta...

Jókaja, én is juhtúróval szoktam. De amikor Alíz meglátogatott csináltam egy zöldséges tölteléket és azóta rájöttem, hoyg millióegyféleképpen variálható, nincs értelme, sőt reális lehetőség sem, hoyg mindig egyforma legyen. De legalább nem unjuk meg!:)

Jutka, majd számolj be, ha kipróbáltad!:)

Edith, rajta, próbáld ki, ha szeretné a család többi része is!:)

Egycsipet, az előző felhívás neked is szól!:)

sedith írta...

Duende, finom is, és nagyon változatosan készíthető!:)

Anna, köszi!:)

WL, pontosan így van!:)

Kata, eddig én sem csináltam húsosan, mert pont az a jó a gombában, hogy kiváltható vele a hús, de éppen volt és éppen ki volt olvasztva a húsgombócleveshez, úgyhogy az is került bele. :)

Related Posts with Thumbnails