2010. július 16., péntek

Tárkonyos-paradicsomos gombaragu

Nem is tudtam, milyen finom a tárkonyos gombamártás, amíg meg nem kóstoltam Alíznál. És, hogy finom volt, nemcsak én állítom, Edó is tanúsíthatja! Sőt, eszembe nem jutott volna tárkonnyal ízesíteni! De isteni! Ennek hatására dobtam össze tegnap én is a magam gombaraguját. Az adag kb. kétszemélyes, de ha éhesebb emberről van szó, egynek is elég.:D

Tárkonyos-paradicsomos gombaragu

Hozzávalók: 6-7 db közepes gomba, 1 hagyma, 1 paradicsom, 1 teáskanálnyi apróra vágott ecetes tárkony, fél csokor petrezselyemzöld, pici olaj, só, bors.

Elkészítése: A hagymát meghámozzuk, felaprítjuk és az olajon üvegesre dinszteljük. Rádobjuk az apróra vágott gombát is, megsózzuk, és néha kavargatva, ezt is megpároljuk (kb. 10 perc). A paradicsomot meghámozzuk, apró kockákra vágjuk és rádobjuk a gombára. Addig pároljuk együtt, amíg elfő a paradicsomnak is a leve (ez is pár perc), ekkor pedig rádobjuk a tárkonyt és az aprított petrezselyemzöldet, kettőt-hármat kavarunk még rajta més már el is zárjuk alatta a tüzet. Megszórjuk borssal, ha még kell sóval is, és ha netalántán túl savanyú lenne, egy fél teáskanálnyi cukorral korrigálhatjuk. Pirítóssal reggelire-vacsorára kitűnő, de rizzsel vagy valamilyen krumplikörettel akár főételnek is finom lehet.

EK - 2012/8

4 megjegyzés:

Bianka írta...

Hű ez igen nagyon finom lehet. Igazán guszta

Ottis írta...

Nagyon szépen tálaltad!

iri írta...

Ebbol napraforgo lett!

Alíz írta...

Igen, csatlakozom Ottishoz: valóban nagyon szép lett a tálalás. És érdekesnek találom az izkombinációt is: tárkony és paradicsom. Ki kell próbálnom...

Related Posts with Thumbnails