2010. augusztus 25., szerda

Vaníliás barackkrémleves

Gyorsan, nagyon gyorsan elkészült, ugyanis az éppen hiányzó barackot baracklekvárral helyettesítettem. A baracklekvár kb. két hete készült, úgyhogy még egészen friss.

Egyszerűen fehér mártást készítettem vajból, lisztből és tejből, majd szintén tejjel hígítottam, illetve belekevertem kb. 1 dl tejszínt is. Csipetnyi sóval, vaníliás cukorral és 1 evőkanál vaníliakivonattal ízesítettem, beletettem majdnem két kis üveg lekvárt és jól összekavartam. Ha friss gyümölcsből készült volna, ekkor kellett volna turmixolni és összekavarni a tejes-tejszínes híg mártással. És ekkor valamivel több cukor is kellhet. Végül 1 dl (maradék) tejszínt 1 evőkanál vaníliás cukorral kemény habbá vertem és ezzel tálaltam a levest.
Langyosan ettük, de hidegen sokkal finomabb. Mire a férjem hazaérkezett, jól behűtöttem és már inkább puding-, mint levesszerű volt. Még a lábost is kinyalta és máskorra is engedélyt adott a készítéséhez!:D

P.S.: Közben emlékeztetnélek benneteket arra is, hogy a Szerkesszük együtt az Erdélyi Konyha Kalendáriumát kiírási határidejének lejártáig alig néhány nap maradt hátra. Ha erdélyi vagy, illetve Erdélyhez bármilyen szállal kötődsz, itt az ideje, hogy megfontold az ajánlatunkat és akkor év végén Te is meglepheted szeretteidet egy olyan kalendáriummal, amiben a Te receptjeid is benne vannak. További részleteket itt olvashatsz.

9 megjegyzés:

Chef Viki írta...

Ez valami fantasztikus!!!

Nem csoda, hogy a lábas tisztára lett "subickolva" :-)))

Ami írta...

Milyen finom lehetett! :)

Bianka írta...

Mennyei lehet

trendo írta...

Milyen rendes ember! Remélem, túl sokáig nem kellett kérlelned, hogy ismét készítsél ilyet! :)))))

trendo írta...

Nagyszerű a fotó! Lehet mondani, hogy még az ízt is érzékelteti...

Kati írta...

Jajj, ez is milyen gusztaaaaa!!!!!!!!
(Fogyóznék, és mindenki merényletet követ el ellenem. :-((((((()

sedith írta...

Köszi mindenkinek! Tényleg finom volt.:)
Trendo, rendes vagy, de ennél jobb fotót lehet és talán tudnék is készíteni róla. Csakhát van, amikor ennyire sikerül!:P

Kati, látod, miylen rosszak vagyunk?

Zsiri írta...

Nagyon-nagyon guszta!

sedith írta...

Zsiri, próbáld ki te is!:)

Related Posts with Thumbnails