2010. szeptember 5., vasárnap

Gombás töltött tök - VKF.37.

Tény, hogy ezt az ételt nem én készítettem, de azért ezt-azt segédkeztem az előkészületeknél! Amiért mégis nevezem a VKF-re, amelynek most Alíz a háziasszonya, az az, hogy kár lenne ezt a finomságot nem megismertetni a nagyközönséggel.

Hogy mégis ki készítette? Elárulom: Málnási András gombaszakértőnek, azaz a marosvásárhelyi Málnássy László Gombászegyesület elnökének a műve. Akkor készítette, amikor meginterjúvoltam az augusztusi Erdélyi konyha számára.

Amíg készült a finom fogás, illetve még előtte is jó másfél órát beszélgettünk, rengeteg hasznos információval gazdagodtam, amit végül megosztottam az EK olvasóival. Nagyon sok tévhitet sikerült eloszlatnia, mint pl. azt, hogy egyik gomba megmérgezi a másikat, ha egymás szomszédságában nőnek, illetve nagyon sok olyasmit mondott el, amit gombát szedőknek, fogyasztóknak érdemes tudni, mint pl. hogy vannak gombák, amik nyersen mérgezőek, de kellő idejű főzés után ízletes finomfalatokká válnak, vagy egyes gombákból készült ételek után egy ideig nem tanácsos alkoholt fogyasztani, mert épp az alkohol hatására válnak mérgezőekké.
E beszélgetés után én, mindenesetre, kicsit másképp nézem, látom a gombák világát. No, de ennyi bevezető után jöjjön az a bizonyos gombával töltött tök, ami első hallásra talán furcsának tűnhet, de az első falat után bizony, rabul ejt. Legalábbis engem rabul ejtett!

Gombás töltött tök

Hozzávalók 2 személyre: 1 közepes méretű, zsenge tök, 10-15 dkg csiperke- vagy más gomba, fél maréknyi szárított vargánya, 1 kis hagyma, 1 tojás, kevés zsemlemorzsa, só, bors, 1 csokor petrezselyemzöld, olaj, 1 kis kaporág, 5 dkg reszelt sajt; a körethez: két kifli, 1 evőkanál vaj, pici só, bors; a tálaláshoz: tejföl.

Elkészítése:
A tököt, ha kell, meghámozzuk, kerekebbik végét levágjuk, majd kikaparjuk a belsejét és kívül-belül besózzuk. A hagymát felaprítjuk és az olajon megdinszteljük. Rádobjuk a szintén apróra vágott gombát, az előzőleg vízbe áztatott, felaprított vargányát, megsózzuk és addig pároljuk, amíg zsírjára sül. Ezután félrevesszük, ráütjük a tojást, beletesszük az apróra vágott petrezselyemzöldet, borsozzuk és 1-2 evőkanál zsemlemorzsával jól eldolgozzuk. A masszát betöltjük a kikapart tökbe, a levágott kalapját pedig visszaillesztjük a végére és néhány fogpiszkálóval rögzítjük. A megtöltött tököt tűzálló tálba tesszük, öntünk alá egy-két ujjnyi vizet, beledobjuk a kaporágat, meglocsoljuk kevés olajjal, és alufóliával lefedve, forró sütőbe tesszük. Kb. 20 perc után a tököt óvatosan megfordítjuk, hogy egyenletesen puhuljon. További negyedóra múlva a fóliát levesszük, a tököt megszórjuk reszelt sajttal és zsemlemorzsával, majd 5-10 percre visszetesszük a sütőbe, hogy kissé megpiruljon.
Amíg a tök elkészül, megcsináljuk a köretet is: a kiflit felkockázzuk és a felolvasztott vajon szép aranysárgára pirítjuk. Végül megszórjuk kevés sóval és borssal. A tököt a pirított kiflivel, tejföllel meglocsolva tálaljuk.

EK - 2010/8

6 megjegyzés:

Ildy írta...

Ez állati guszta! És milyen cukik a tányér mögött sorakozó gombácskák:)

4Gyerek írta...

Jajj, Andris bácsi keze közül bármi is kerül ki, az mind csodás. Jól ismerem, ezért behunyt szemmel hiszem, hogy tényleg finom ez az étel (egyébként saját kútfőből nem kezdtem volna ilyen kombinációba).
kössz, hogy megosztottad.

sedith írta...

Ildy, egy gombaszakértő házában természetes, hoyg cuki kis díszgombák vannak, nem? Tényleg aranyosak voltak, direkt azért fényképeztem úgy, hoyg rajta legyenek a fotón!:)

4gyerek, ismered Andris bácsit? Jó neked (is). Én csak most ismertem meg, az interjú kapcsán, de nagyon örülök is neki. Feleségével együtt remek emberek!:) Különben én is meglepődtem a recept nevén, de nem csalódtam véül benne!:)

Dia írta...

De jó!! És azok a figurák :-)

Bianka írta...

Nagyon finom lehet és azok a gombás figurák, nagyon édesek a képen :)

trendo írta...

Érdekes ételkombináció. Egy pillanatra meglepő de valójában nagyon is logikus az összetvők jól megtámogatják egymást a tálon.

Related Posts with Thumbnails