2010. október 17., vasárnap

Borókás báránysült

Kifőztük. Egy magazin. Egy sejtelmes név, ami egyből besorolja "viselőjét" a gasztrolapok kategóriájába, ugyanakkor arra az "összeesküvésre" is utal, amit hónapról hónapra "elkövetünk" a kedves olvasók ellen, és amelynek eredménye a havonta megjelenő virtuális kiadvány.
Akik rendszeresen látogatják blogomat, már ismerik, hallottak róla, de biztos akad egy-két idetévedt új ember is, akiknek kedvéért elmondom, hogy a Kifőztük Magyarország (és a körülötte lévő térség) első és eddig egyetlen online gasztromagazinja, ami havonta letölthető a http://www.kifoztuk.hu/ oldalról ingyenesen, csupán regisztráció, illetve belépés szükséges hozzá. A 8. száma október első napjaiban jelent meg, ezt letölthetik ITT.

A 8. számba két különleges fogással készültem, egy húsos főfogással és egy ősz színeiben pompázó levessel.

Borókás báránysült

A borókafenyő termése, a borókabogyó, nagyon finom aromájú, különleges fűszer. Eddig nem volt alkalmam kipróbálni, de nemrég kaptam ajándékba egy tasakkal. Némi gondolkodás után jócskán módosított jerk fűszerkeverékbe tettem bele, és báránycomb ízesítéséhez használtam fel.

Hozzávalók 4 személyre: 1 báránycomb (kb. 1,5-2 kg), só; a páchoz: 1 dl olaj, 3 evőkanál szójaszósz, 2 evőkanál balzsamecet, 1 evőkanál citromlé, 1 evőkanál (barna) cukor, 1 teáskanál só, 1 kis (salotta)hagyma (meghámozva), 2-3 gerezd fokhagyma (meghámozva), 1 teáskanál szemes bors, 10-15 szem borókabogyó, 1-1 szem szegfűszeg és szegfűbors, 1 teáskanál aprított kakukkfű

Elkészítése:
A pác hozzávalóit magas falú, keskeny edénybe tesszük, és 1-2 perc alatt botmixerrel péppé dolgozzuk. A báránycombot megmossuk, papírtörlővel megtörölgetjük, a nagyobb faggyúdarabokat és a hártyákat levagdossuk róla. Enyhén megszórjuk sóval, majd ecset segítségével rákenjük a pácot. Lehetőség szerint 12-24 órát hagyjuk pácolódni. Sütéskor tűzálló edénybe fektetjük, aláöntünk kétujjnyi vizet, alufóliával lefedjük, és lassú tűzön (maximum 150 fokon) nagyjából 2 órán át pároljuk. Közben néha levehetjük a fóliát és meglocsolhatjuk a szaftjával, illetve ha elpárolgott volna a lé, további forró vízzel pótoljuk. Végül 10-15 percre fólia nélkül visszatesszük a forró sütőbe, hogy a teteje szép pirosra süljön. Bármivel tálalható, én nokedlit készítettem mellé.

Tipp: ha nem fogy el az összes pác, jól lefedve, hűtőszekrényben 2-3 hétig tárolható.

5 megjegyzés:

Bianka írta...

Nagyon finom lehet, bár nagyon ritkán eszünk bárányt

Ami írta...

Ez aztán nagyon finom lehetett! :)
Imádom a bárányt!

Edó írta...

Guszta nagyon és szép a tálalás!Nálam is van még 2 csomag borókabogyód:P

VH írta...

Azt szeretném kérdezni,hol lehet kapni a kifőztük havi folyóíratot?

Én szoktam venni az Erdélyi konyhát,de a másikat még nem láttam.

Puszi

sedith írta...

Hajni, a Kifőztük egy virtuális lap! Rámész a megadott linkre (fenn vagy háromszor linkeltem:)), regisztrálsz vagy belépsz és ingyenesen letöltheted az eddig megjelent 8 számot.
Remélem, sikerül!:)

Related Posts with Thumbnails