2010. november 3., szerda

Sütőtökös "pityókásrántotta"

A pityókásrántotta, ahogy mifelénk hívjuk a krumplifasírtot (tócsnit, lepcsánkát, rösztit stb.), egyik kedvenc ételem. De nagyon ritkán készítem, mert ezt Édesanyám tudja igazából oylanra csinálni, ahogyan szeretem. Ez a finom, laktató fogás gyermekkorom egyik meghatározó eledele, mint már írtam is egy bejegyzésben. Még most is oylan jólesik, ha édesanyám küld vagy hoz egy-egy lepénykét annak ellenére, hoyg amúgy pikk-pakk elkészíthető.

Nem is tagadhatom, hogy a sütőtökös változat ötletét tulajdonképpen Gizinek köszönhetem, mert nála láttam aznap a zelleres-almás röszti fotóját. És este, amikor kapartam ki a sütőtök belét, hogy a többit odategyem sülni, leesett a tantusz: mi lenne, ha pityókásrántottát sütnék vacsorára és sütőtököt is reszelnék bele. No, de van szárzellerem, úgyhogy az is mehetne nyugodtan! Az almát ezúttal kihagyom- gondoltam - elég lesz egyszerre egy (két) új dolog benne! Így aztán egy jókora darabot megmentettem a lerben (sütőben) sülés elől. Mondhatom: nagyon ízletes fasírtocskák születtek, mert végül inkább mini adagokban sütöttem meg a masszát, a lepényszerűt meghagyom Édesanyámnak. :)

Sütőtökös-zelleres "pityókásrántotta"

Hozzávalók: 1 jókora szelet sütőtök, 2 zellerszár, 3-4 közepes krumpli, 2 hagyma, 2 cikk fokhagyma, 2 tojás, 2 evőkanál prézli (én réteslisztet használtam, mert nem volt morzsám), só, bors, zellerzöld vagy petrezselyemzöld; olaj a sütéshez
Elkészítése:
A zöldségeket meghámozzuk, megmossuk, és a zellerszár kivételével, amit vékonyan felszeletelünk, mindent lereszelünk az aprólyukú reszelőn. Hozzáütjük a tojásokat, fűszerezzük ízlés szerint, hozzáadjuk a vágott zöldfűszert és a zsemlemorzsát és jól összedolgozzuk. Olajat forrósítunk, a masszából korongokat formázunk és mindkét oldalukat szép pirosra sütjük. Végül konyhatörlőre szedjük, hogy a fölösleges olajat beigya. Kenyérrel, tejföllel, muzsdéjjal, ketchuppal, de savanyúsággal is finom. Citromos tea is jól illik hozzá.

KAL - 2014.

Update: És mégsem most fedeztem fel a spanyolviaszt: tavaly is készítettem már ilyet: http://edithreceptjei.blogspot.com/2009/11/sutotokos-krumplifasirt.html

3 megjegyzés:

Ildy írta...

Csúcs! Jó ez mindennel:)

Bianka írta...

Nagyon finom lehet

4Gyerek írta...

na, ebből most max a síma mezei sütőtököt. megsütve sütőben.
ilyen bélzettel ami most van nekem, s amelyik a főtt rizsen kívül nem igazán fogad be más ételt, azt se minden nap....(ezért is vagyok elnémulva saját házam tájékán)

Related Posts with Thumbnails