2010. december 23., csütörtök

Grillezett pisztráng Waldorf salátával

A recept a Kifőztük (Magyarország és a térség legelső ingyenes virtuális gasztromagazinja) adománygyűjtő különszámában, a Kifőztük Karácsonyban jelent meg, fogadjátok tőlem szeretettel.

Grillezett pisztráng Waldorf salátával

A halétel hagyományos fogás a karácsonyi asztalon, a háziasszonyok általában halászlét és rántott halszeleteket készítenek. A baconszeletekbe tekert grillezett pisztráng kitűnő alternatívája a már említett ételeknek, előnye pedig, hogy kevés munka van vele és hamar elkészül. A mellé tálalt salátával együtt könnyű és finom fogás lehet szentestén.

Hozzávalók személyenként
1 konyhakész pisztráng (fejével együtt), 5 szelet bacon, 1 gerezd fokhagyma, só, bors

a salátához:
1 savanykás alma, 10 dkg zeller vagy 2 angolzeller-szár, 2-3 dkg darabolt, pörkölt dió, 2 evőkanál majonéz, 1 evőkanál tejföl, só, citromlé

a tálaláshoz:
citromszeletek, petrezselyemzöld, pörkölt dió

Elkészítése
A pisztrángot megszórjuk sóval és borssal, belsejébe tesszük a feldarabolt fokhagymagerezdet, majd jól záródó dobozban, a hűtőben tároljuk néhány órán át. Végül beletekerjük a baconszeletekbe és forró rácson, oldalanként 10-15 percig szép pirosra sütjük. Ha grillserpenyőben készül, a sütési idő rövidebb lesz.

A salátához a zellert és az almát meghámozzuk, vékonyan felszeleteljük, majd gyufaszál vastagságú csíkokra vágjuk. Meglocsoljuk citromlével, hogy ne barnuljanak meg, ízlés szerint sózzuk, beletesszük a diót, majd összekeverjük a majonézzel és a tejföllel. Fogyasztás előtt jól behűtjük. Tálaláskor a pisztráng mellé halmozzuk a salátát, megszórjuk pörkölt diódarabokkal, a tányérra pedig citromkarikákat fektetünk. Néhány petrezselyemlevélkével díszítjük.

Tipp: A halakat előző nap is bepácolhatjuk, a salátát pedig érdemes elkészíteni 2-3 órával a fogyasztása előtt, hogy az ízek összeérjenek.

9 megjegyzés:

Bianka írta...

Fenséges és mutatós

Ditta tortái írta...

Gyönyörű!:-)

Békés,Boldog karácsonyt kívánok!

Wise Lady írta...

Boldog Karácsonyt az egész családnak!

Cakeni írta...

Boldog Békés Karácsonyt kívánok:)

Kiskukta írta...

Békés, Boldog Karácsonyt!

egycsipet írta...

Nagyon boldog, békés karácsonyt kívánok neked és szeretteidnek!

Mónika írta...

Békés, Boldog karácsonyt!

...............¨♥*✫♥,
.........,•✯´.........´*✫
.......♥*................ __/\__
.......*♥............… ..*-:¦:-*
...¸.•✫.............……/.•*•.\
...~`,`~.................. |
¸....✫................... *•*
´¸...*♥..´¸...........*♥♫♥*
´¸¸♥*................✯•♫•♥•*
´¸.•✫ .............. *♥•♫•♫♥*
~`,`~............. ✯♥•♦♫♥•♥*.
`.✫`.............. *♥☺♥•♥•☺♥*.
●/................✯♥•♥♠♫♥#♥•♥*..
/▌................*♥♫•♥♫•♥♫♥•♫♥*
/ \....................... ╬╬╬╬.

sedith írta...

Köszönöm mindenkinek a kedvességet, hogy még külön is írtatok nekem! :) Boldog, meghitt, nyugodt Karácsonyt kívánok én is mindenkinek!:)
Még nem vagyok leülve, ezután jön a vacsora, most csak épp idejöttem egy pillanatra szusszanni. Ma legelőször.:P

Nea írta...

Békés, boldog, szeretetteljes, szép karácsonyt kívánok!

Related Posts with Thumbnails