2011. január 29., szombat

Csukasült tormás-diós mártással

Ez volt a legnagyobbik csuka. Elfogyott. A férjem imádta. Melegen és hidegen is nagyon finom volt. Még van egy kisebb a fagyasztóban és azzal teljesen elfogy. Talán idén is lesz ilyen. Jó lenne...

Csukasült tormás-diós mártással

Hozzávalók: egy kb. 1,5 kg-os konyhakész csuka, só, bors, halfűszer, 7-8 nagyobb gerezd fokhagyma, 1 citrom, kevés olaj; a mártáshoz: 2 szelet barna kenyér, 1 dl tej, 2 dl sűrű tejföl, 1 maréknyi dióbél, 1-2 evőkanál ecetes torma, 1teáskanál mustár, só, citromlé

Elkészítése:
A csukát megmossuk, felitatjuk róla a vizet, majd kb. félcentiméterenként rézsútosan bevagdossuk, azaz beirdaljuk mindkét oldalát. Megszórjuk sóval, borssal és halfűszerrel, és 1-2 órát hűvös helyen hagyjuk állni. A fokhagymát megtisztítjuk, a gerezdeket két-három darabba hasítjuk, a citromot vékony karikákra vágjuk. Egy tepsit vagy tűzálló edényt kibélelünk sütőpapírral, belehelyezzük a csukát (az esztétikum kedvéért lehetőleg a hasi része kerüljön alul), a fokhagymadarabokat beleszurkáljuk a résekbe, a citromkarikákat pedig végigterítjük a hal gerincén. Meglocsoljuk kevés olajjal, a tepsit lefedjük és kb. 1 órán át forró sütőben sütjük. A mártáshoz a kenyérszeleteket beáztatjuk a tejbe, majd hozzáadva a tejfölt, a diót és a tormát, botmixerrel simára dolgozzuk. Ízesítjük a mustárral, sóval és ízlés szerint citromlével. A halhúsból ügyes szeleteket szedünk egy villa és egy kanál segítségével, melléteszünk néhány evőkanálnyi szószt és citromkarikával díszítjük. Zöld saláta is jól illik mellé.

(A színes tojások nem véletlenül kerültek mellé. Húsvétra "gondolkodtam" vele.:)) 

TAV. BŐS. - 2011.

7 megjegyzés:

családi tűzhely írta...

Jöhet ebédre:)

Bianka írta...

Ez nagyon kedvemre való lenne

Ditta tortái írta...

Edit ez valami fenséges lehet,habár még nem ettem csukát,de szívesen megkóstolnám:-)

Edó írta...

Nagyon guszta!Látom dolgozol a projekten:)

sedith írta...

Köszönöm, lányok! Örülök, hogy ízlene!:)

Ditta, kicsit elkéstél, már csak 1 csukánk van nekünk is. :)

Edó, pláne Elődnek guszta, ugye? :D
Ja, projektelek, bizony, bár ez csak úgy véletlenül készült, és amikor fotóztam, gondoltam, "dobjak oda" két pirostojást is. :)

Kata írta...

Edith, és nem volt száraz a csuka húsa? én évekkel ezelőtt diszkvalifikáltam eme fajta szegény halat, mert 2x is száraz lett, olyan nyögvenyelős..

sedith írta...

Kata, nem, egyáltalán, sőt, mondta a férjem, hogy milyen finom! Ő másnap is evett belőle és hidegen meg újramelegítve is ízlett neki.
Mondjuk, tény, hogy nem volt egy széteső, nyálkás húsa, de száraz, nyögvenyelős sem.:)

Related Posts with Thumbnails