2011. január 16., vasárnap

Nyuszitorta

Ez volt a lányom kívánsága, a "nuszikatojta".:) Hát miért ne teljesítettem volna?
Gondolkodtam, milyen legyen, és miközben a hercegnőtortát készítettem, felfedeztem a spanyolviaszt: hát gesztenyés lesz. Itthon még úgysem volt soha gesztenyés torta.

A nyusziformát könnyen ki lehet alakítani, csupán két kerek tortára van szükség hozzá: az egyik lesz a feje, a másikból kivágod a két fülét és még masnira/csokornyakkendőre is jut a maradékból. Évekkel ezelőtt készített húgocskám egy ilyen tortát Artúrnak, a második szülinapjára, de a neten kutakodva is a legtöbb nyuszitortát úgy alakították ki. Kiskuktánál is találtam egy nyuszit, és bár az nem fondantos torta volt, jó hasznát vettem a szem-orr-bajusz kialakításánál.

Két-két 2 tojásos kakaós piskótát és egy-egy szintén 2 tojásos sárgát sütöttem 22 cm átmérőjű tortaformában, amit mascarponés gesztenyehabbal töltöttem meg, mint a hercegnőtortánál. Fehér fondanttal vontam be, mindegyik részét külön-külön. És külön büszke vagyok magamra, mert a hegyes füleknél és a homorú masninál sem vágtam a bevonatot, hanem addig igazgattam, amíg csak szépen rásimítottam. A szemeket-bajszot olvasztott csokiból kentem rá ecsettel. Nagyon finom volt.

EK - 2011/6

4 megjegyzés:

4Gyerek írta...

Váó, de gyönyörű borítás. Szép munka volt, büszke lehetsz magadra.
Remélem ünnepelted tetszését is elnyerted.
Kicsilánynak tavaly volt nyuszitortája, épp mellettem volt mikor Kikskukta oldalát nézegettem, s szinte azonnal a nyuszira csapott le a drágám.

Jutka írta...

Nagyon szép lett, én is karácsony előtt sütöttem egy hasonlót :)

Bianka írta...

Nagyon szépséges és bájos torta lett

Kati írta...

Juj, nagyon szép lett!!! Örült a kis ünnepelt? :-)

Related Posts with Thumbnails