2011. február 1., kedd

Betiltani a gyógynövények és természetes készítmények forgalmazását??????

Alíznál olvastam, és úgy gondolom, ez minél többünkhez el kell, hogy jusson. Kisgyermekes anyaként el nem tudnám képzelni, hogy minden apróság miatt valamilyen gyógyszert, antibiotikumot gyúrjak a gyerekembe. Mert bizony sokszor van, hogy nincs ilyesmire szükség! Aki hasonlóan gondolja, olvassa el az alábbi levelet, majd írja alá a petíciót EZEN A LINKEN!!!!

Agresszív búcsú a gyógynövényektől

Nem újkeletű a hír, különösen azok körében, akik használják a természetes gyógykészítményeket, vagy valamilyen szinten kapcsolatban vannak a természetgyógyászattal, hogy rossz napok következnek a gyógynövényekre alapozott készítmények forgalmazóira. Uniós törvény, egyetemes megszorítás, maffia ez, ami nem kerüli el a természetgyógyászatot, mint a gyógyszeripar legnagyobb ellenségét.

Régóta harcban áll a Big Pharma szervezet (melyhez a legnagyobb gyógyszeripari vállalatok is tartoznak) a naturista gyógyszerek forgalmazóival. És ez a harc lassan a vége felé közeledik, írja az egyik nemzetközi neves szakhonlap. Lassan nyilvános lesz, hogy alig több mint két hónapjuk van hátra a gyógynövényalapú termékeket forgalmazóknak, hiszen április elsejével betilthatja ezeket az Európai Unió. A honlap értesülései szerint a Big Pharma és az Agribusiness rövidesen egészségügyi és élelmezési monopolhatalmat szerez. Ugyanolyan törvények alapján tiltják be a természetgyógyászatban használt gyógynövény alapú szereket, mint amilyen törvények alapján megszabták, hogy milyen szereket kell tartalmazniuk különböző élelmiszereknek, mint például a kenyérnek, a konzerveknek és általában az élelmiszereknek, ahhoz, hogy az üzletek polcaira kerülhessenek.

Egyszerű törvényekről van szó, a Tradicionális Növényi Gyógyszer Direktíva, a Növényi Gyógyszer Bizottság (HMPC) új szabályozásairól, melyek szerint minden naturista termék gyógyszernek számít, ezért ugyanolyan szabályok szerint lesz forgalmazható, mint egy gyógyszer.Teljesen mindegy az, hogy a gyógynövénnyel őseink több száz évestapasztalattal gyógyítottak, most drognak számít majd. Az már csak hab a tortán, hogy az engedélyezési eljárások hatalmas költségeit a kistermelőknek lehetetlen lesz megfizetni. A történet innentől kezdve már nagyon egyszerű lesz: ha lenne is hajlandóság némely orvosban, hogy homeopátiás kezelésre biztassa betegeit, akkor sem írhat fel natúr gyógykészítményeket, mert nem lesznek ezek forgalomban. Hiába a több évezredes tapasztalat, a hatékonyság mellett tanúskodó sok eredmény, hiába minden érvelés, hogy nagyanyáink, nagyapáink, őseink is uniós vagy világkódexes engedély nélkül gyakorolták a természetgyógyászatot. A ma ismert gyógyfüvek, a méz, a teák hatása első számú ellensége a gyógyszeriparnak.

A média pedig rendelkezik akkora erővel, hogy elhitesse az emberekkel, ezek a szerek károsak: látunk majd iszonyú elváltozásokat az arcon, a belső szerveken, a nemi szerveken, amitől ugye, mindenki retteg, és szakemberek bizonyítják majd a tévében, hogy mindez a természetgyógyászatnak köszönhető. A tévé előtt ülők pedig csak hálálkodni tudnak ekkora nagy szeretet láttán, hogy ím, a tudomány megvédte őket a gonosz természetgyógyászattól. De hogy nézzük a napos oldalt is: bízom benne, hogy vagyunk még néhányan, akik nem dőlünk be a manipulálásnak, és nem tévesztenek meg a puccos dobozokban árult készítmények. Még mindig hiszem azt, hogy a több ezer éves gyógyászati hagyományoknak mégiscsak sikerül fennmaradni a fehér maffia háborújával szemben is.

Igazából, ha az emberek rájönnének, hogy csupán emberi természetükből adódóan mekkora erejük van a betegségekkel szemben, már akkor tönkremenne a gyógyszeripar.

We call on the European Commission to stop the Traditional Herbal Medicinal Products Directive (THMPD), Directive 2004/24/EC, which is set to remove access to the vast majority of herbal medicinal products beginning 30 April 2011.

THMPD abridges the rights of each European citizen to self-determination in managing health. It goes far beyond reasonable controls over dangerous products, and enters the realm of coercion by limiting options for treating health issues.

The public's access to herbal products that have traditionally been freely available must continue uninterrupted.

11 megjegyzés:

Gitta írta...

Ezt egyszerűen nem tudom elhinni!

Pötipite írta...

Jajj jajj! Megkaptam én is ezt a körlevelet,nem küldtem tovább és cikket sem írtam róla a blogomon,pedig fitoterapeuta vagyok,tehát sokszorosan érintett.
Miért nem?Mert hisztériakeltésnek gondolom.El tudod képzelni,hogy betiltják a mézet,kamillát,levendulát,hársfát,stb, de tovább megyek, mivel gyógytáplálékok is léteznek,tehát nem lehet majd répát,káposztát,gombát enni?
Én nem.
Itt arról van szó,az én meglátásom szerint, hogy a különböző "étrendkiegészítők" túlzott elszaporodását szeretnék szabályozni.Mert ma már bárki "alkothat",nyithat olyan üzletet, hálózatot,ahol árulja a csodaszerét,mely "természetesen csupa természetes összetevőkből áll"...stb.
Ez szerintem káros,és bízom benne,hogy erre irányul majd az EU szabályozása.
Amúgy pedig nem olvastam még magyar hivatkozást(minisztérium,gyógynövény terméktanács,stb)erről, csak ezt a bizonyos cikket, mely egyébként óriási reklámot is csinál a BP-nak.Mert a félelemkeltés nagyon aljas, de hatékony marketingstratégia...reménykedem,hogy nem így van.De addig is, a legjobb, amit tehetek,hogy hiszek a természet erejében, jószívvel tiszta, lélekkel ajánlom a fitoterápia lehetőségeit, és bízok. Mert " a gyanú megbetegít, a bizalom gyógyít."

sedith írta...

Pötipite, köszönöm, hogy írtál. Biztos van valami a dologban abból is, amit írtál, mármint, hogy reklám, de akkor is úgy gondolom, ha csak legalább 10 ember szerez tudomást innen az indítványról, már megérte.

Szakemberként, a területen jártasként te biztos másképp látod a dolgokat, de én, laikusként bizony "bepánikolhatok". És ha az én szavazatomon áll vagy bukik valami, akkor inkább szavazok.

Ezenfelül pedig remélem, hoyg tényleg neked van igazad, mert az valóban tény, hogy nagyon megszaporodtak a "természetes" étrendkiegészítők, fogyasztószerek és társaik.

Névtelen írta...

Pötipite, nagyon jól megfogalmaztad. Én abszolút laikus vagyok, de nagyon egyetértek veled.

Látom, milyen gátlástalan bizniszelés megy (MLM-cégek), félelemkeltő marketinggel, "mindenható csodaszereknek" beállítva homályos összetételű "szupertermészetes" készítményekkel. Ennek valahol gátat kell szabni!!!

sedith írta...

Kedves névtelen, tényleg igazad van, ebben én is egyetértek Pötipitével. Ám a véleményedre akkor adnék, ha mernéd magad tisztességesen felvállalni, legalább egy felhasználói név erejéig.
Tisztelek mindenkit, akinek van saját véleménye, az én blogomon is kinyilváníthatja, mint ahogy Pötipite is, de azt önmagát felvállalva tegye.

VH írta...

Meg vagyok döbbenve,hogy mire készülnek a természetgyógyászok???? Most,hogy a hitemet a természetes gyógyteákba fektettem,sőt így hamarább gyógyulunk,mint a kemikális antibiotikumtól,erre jön egy körlevél.nagyon szomorú leszek ha ez bekövetkezik,mert a gyógyteák sokkal hatásosabbak mint az antibiok vagy a homeopátia.Az utóbbiban például én nem hiszek,egy üzlet az egész.

Nem tudom milyen világban élünk???,

Ircsike írta...

Szamomra (expatikus) hihetetlen az egesz iras! Mivel mar nem vagyok aktiv a szakmaban, de azert figyelemmel kiserem a szakfolyoiratokat, SEHOL nem latok ilyen baromsagot leirva. Ha valaki megismerkeik kozelebbrol a forgalomban levo gyogyszerek hatoanyagaival tapasztalni fogja mennyi, de mennyi gyogyszer keszul gyogynovenybol. Akkor a valodi torzskonyvezett gyogyszerek tomkeleget szemetbe dobjuk, amik mar evek ota bizonyitjak, hogy hatasosak? Ugyan mar!
Szamomra az egesz iras egy hiszteriakelto, osszeeskuveselmeletet kitalalo mubalhe, amit azert gerjesztenek, hogy a weboldalra rengeteg ember kattintgasson, igy a latogatottsag emelkedik, ami az oldalon elhelyezett reklamok miatt anyagi hasznot huz a weboldal uzemeltetojenek.
Amirol ma reggel HIVATALOS oldalon olvastam az a homeopatias "gyogyszerek" szakmai vitatasa, amit amerikai szakemberek inditottak. Jelenleg ez a tema van porondon.... es ukanyaink kamilla teacskajat remelem meg 100 ev mulva is hasznalhatjuk.:)

sedith írta...

Ircsike, talán igen, fel van fújva a dolog, de mi van akkor, ha mégsem?
A weboldal nagyon szerény kinézetű, olyan oldallal nem igazán vonzhatják a látogatókat! A listára pedig másodpercenként érkezik 2-5 aláírás a világ minden tájáról. Úgyhogy mégsem lehet akkora baromság!
Azért a "rendes" gyógyszerek hatásosságát és szükségességét nem vitatja senki, legalábbis én nem, hiszen azokra is szükség van sok esetben, de örülnék, ha megmaradna arra is az esélyem, hogy éppen másfajta természetűt válasszak, ha az orvos (mert az én családorvosom, hál'istennek nem ír fel AB-t mindenre) vagy én úgy tartom jónak.
Azért, szerencsére, amint te is írod, azt úgysem tudják kontrollálni, hogy mikor megyek ki a mezőre és milyen gyógynövényeket gyűjtök be!

Ircsike írta...

En is nagyon remelem, hogy megmaradnak a termeszetben megtalalhato remek "gyogyszerek".
Mult heten harsfateat ittam harsmezzel es 1 nap alatt meggyogyultam. Irtozom a mesterseges gyogyszerektol! Nagyon veszelyesek is akadnak kozottuk.

Meg mindig remenykedem, hogy nem eltunnek "csak" atnevezesre kerulnek a gyogyszernek nem minosulo gyogyhatasu keszitmenyek.
Egyelore ennyit latok a neten

http://www.weborvos.hu/adat/files/2011_februar/02HT0507.pdf

es nagyon szurkolok, hogy a termeszetes anyagok maradjanak forgalomban!

Bibitta írta...

Szia!
En epp ma irtam ala a peticiot es lattom, hogy te is irtal bejegyzest, ezert szeretnem az engedelyed kerni, hogy megjelentesem a bejegyzesed az en oldalamon is.
Varom valaszod!
Jo munkat!!!

sedith írta...

Bibitta, csak rajta, bár én is csak átvettem Fakanálforgató Alíztól. De ő is megengedi, azért tette közzé. :)

Related Posts with Thumbnails