2011. március 16., szerda

Még egy leves

Az úgy volt, hogy nagyobbik lányom elkapott egy vírust (vagy a vírus kapta el őt?) minek következtében 1 napig semmit, 1 napig szinte-szinte semmit, 2 napig szinte semmit nem evett és aztán az 5. naptól kezdődően kezdett el eszegetni, úgy, hogy most már azt mondhatom: alig eszik valamit. No, de nem csodálom szegénykémet, 1 kiskanál vízből is legalább egy pohárnyit csinált és a semmi is rengeteg mellékterméket produkált, szóval nem is lehet egyik napról a másikra visszatérni a jóétvágyhoz!
Persze, én azért próbálkoztam. Még a "semmi"-s napon főztem neki "zöldséglevest", azaz reszelt sárgarépát darált rizzsel, amiből kb. 2 kiskanálnyit evett meg, és azt is csak a levéből. Viszont sajnáltam eldobni, mégha nem is lett volna érte túl nagy kár, ezért aztán újrahasznosítottam és készült belőle:

Tojásos köménymagleves (vagy köményes tojásleves) 

Hozzávalók 2 személyre: 1 sárgarépa, 2-3 evőkanál rizs, 1 evőkanál darált, sós paprika (piros), 1 teáskanál őrölt kömény, 2 evőkanál olaj, 2 cikk fokhagyma, 4 tojás, só, citromlé, petrezselyemzöld, esetleg tejföl

Elkészítése:
A sárgarépát meghámozzuk és lereszeljük. Az olajat felforrósítjuk, megfuttatjuk rajta az őrölt köményt, és rádobjuk a reszelt répát. Néhány percig dinszteljük, rászórjuk a rizst és azzal is elkavarjuk. Felöntjük kb. 1 liter vízzel, beletesszük az őrölt paprikát és a zúzott fokhagymát, enyhén megsózzuk, és addig főzzük, amíg a rizs és a sárgarépa megpuhul. A levest hagyjuk gyöngyözve forrni, és ekkor beleütjük a tojásokat vigyázva, hogy ne hasadjanak ki. Addig főzzük még, amíg a tojások fehérje megszilárdul. Ízlés szerint sózzuk tovább, citromlével ízesítjük és megszórjuk aprított petrezselyemzölddel. Opcionálisan lehet tejföllel tálalni.
Egyszerűsége ellenére, nálunk nagy sikert aratott. Már annál, aki ehette. Rizs nélkül húsnapon, tojás nélkül zöldségnapon ehető a szétválasztós étrendekben.

KAL - 2012

13 megjegyzés:

Edó írta...

Szegényke!A vírust mi is elkaptuk,gyomorgrippé,nagyon keménmy volt.Egyébként a napköziben is nagy járvány van.GYógyulást a picidnek!

sedith írta...

Edó, sajnálom, hogy ti is megjártátok a kálváriát, vagy még járjátok... Kriszta most már helyrejött, nem hányik napok óta, hányingere sincs, csak nagyon rossz az étvágya. Ma volt először oviban múlt szerda óta.

Az én csoportomból is már ketten hiányoznak hányás-hasmenés miatt. :(
Gyógyuljatok meg ti is minél gyorsabban!!! Puszi

Kati írta...

Fincsinek néz ki a leves, jó gyógyulást a lányodnak!

Ami írta...

Milyen guszta! :)
És gyógyipuszit küldök!!

Bianka írta...

Izgalmas, 100 éve nem ettem

Titi írta...

Kedves Edit!
A nagyszerű receptjeidért hála, kérlek fogadd szeretettel azt a kis apróságot, ami a blogomon vár!

Jutka írta...

Van egy kis meglepim számodra, nézz be hozzám!

Panna írta...

Nagyon fincsi lehet, lassan én is kezdek megkedvelni az összes levest! Kérlek nézz be hozzám is, egy kis meglepetéssel várlak!

zsuzsiga írta...

Nezz be hozzam, van egy kis meglepetesem:).

Foodafok írta...

Egyszerű és jó! Imádom a leveseket. Ezt is! Hányszor mondjam el?

Császár Erus írta...

Én is várlak a blogomon egy kis meglepivel!

sedith írta...

Köszönöm mindenkinek a díjakat, igyekszem eleget tenni hamarosan a követelményeknek!:)

Életünk és ételeink írta...

Gondolom már el is felejtettétek a betegséget! :) a köménymag leves egyik nosztalgia levesem, nagyon szeretem, de a Te változatod tetszik, biztosan nagyon finom és pláne tápláló!

Related Posts with Thumbnails