2011. április 16., szombat

Tavasztorta

A történet akkor kezdődött, amikor az egyik ovistárs születésnapjára elkészítettem azt a Tavasztortát, ami a Kifőztük 4. számában jelent meg:

 Kakaós piskóták és tejszínhabos-csokis krém, habkönnyű, légies az egész, még nekem is ízlett, pedig nem mondhatnám, hogy a csokis dolgok túlságosan lázba hoznak! A külseje meg teljesen levette a gyerekeket a lábukról. Annyi uáúúúúú-t, hűűűűűű-t, jaaaaaaaj-t meg még ki tudja mit, sosem hallottam egyhelyen!:) Pedig csak egyszerű zöld bevonat volt fondantból, illetve virágok és lepkék egyszerűen kiszúrva, szintén fondantból.

Mivel ilyen jó volt a fogadtatása, illetve az óvónők is dicsérték az ízét, eldöntöttem, hogy csajom egyik tortája is ilyen lesz. Legalábbis belül. De végül beleegyezett az aranyom, hogy kívül is hasonló legyen azzal a különbséggel, hogy ő madárkákat is kapott rá, ha már eleve madárkatortát akart.:)
Különbség azért adódott a két torta között mind külsőleg, mind belsőleg, ugyanis nem vettem észre, hogy nincs elég kakaóm, ezért az egyik piskóta sárga maradt (a többi ugyanaz), illetve a külső borításnál fehér lett az alap, és a díszítés volt piros, sárga, zöld.
A kerek torta receptje megtalálható a KIFŐZTÜK áprilisi számában, amit érdemes letölteni, hiszen rengeteg szép és finom tavaszi-húsvéti recept található még benne, és természetesen, továbbra is ingyenes. A szögletes torta adagja pedig lejjebb olvasható:

Tavasztorta csokisan

Hozzávalók egy kb. 36x27 cm-es formához:
a lapokhoz: 12 tojás, 18 evőkanál cukor, 3 mokkáskanál sütőpor, 20 evőkanál liszt, 4 evőkanál kakaó, rumesszencia
a krémhez: 2 csokoládéízű pudingpor, 7 dl tej, 12 dkg cukor, 30 g zselatin, 1 l habtejszín, rumesszencia
a locsoláshoz: 3 dl víz, 2 evőkanál cukor, rumesszencia
a bevonáshoz, díszítéshez: 10-15 dkg lágy vaj, 1 adag fondant, ételfesték tetszés szerint

Elkészítése:
Készítünk 2 kakaós és egy sárga négytojásos piskótát a Turbópiskóta receptje szerint, ami szintén megtalálható a Kifőztük 4. számában, a 63. oldalon, illetve a blogomon is.
A zselatinport beáztatjuk kb. 1 dl vízbe. A pudingporból, a cukorból és a tejből sűrű pépet főzünk, majd azonforrón hozzáadjuk a beáztatott zselatint a rumaromával együtt, és jól elkeverjük benne. Amíg ez a pép hűl valamennyire, kemény habbá verjük a tejszínt, majd óvatosan hozzákeverjük a csokoládés péphez.
A vizet, a cukrot és a rumesszenciát összekeverjük és meglocsoljuk vele az egyik kakaós tortalapot. Rákenjük a krém felét (jó "fokosnak" kell lennie), ráhelyezzük a sárga lapot, ezt is meglocsoljuk, majd rátesszük a maradék krémet. Befedjük a harmadik lappal, amit előzőleg meglocsoltunk, és nedves felével lefele (azaz aljával felfele) borítunk a tortára. A tortát 2-3 órára hűtőbe tessszük, hogy a krém megdermedjen benne. Ezután kivesszük, és jó lágy vajjal (mikróban olvasztjuk 4-5 másodpercig - csak amíg nagyon puha lesz, nem szabad folyóssá válnia!) vékonyan bekenjük a tetejét és az oldalait. Visszatesszüka  hűtőbe dermedni.
A fondantot elkészítjük, kinyújtjuk, bevonjuk vele a tortát, majd a maradék masszát tetszés szerint színezve, különböző formájú, nagyságú és színű virágokat, lepkéket, madárkákat szúrunk ki belőle és nedves ecsettel megkenve felragasztjuk a tortára. A "repülő" lepkéket kell kivágni legelőször, behajlítani a szárnyaikat, majd két támasz közé helyezni őket, hogy így száradjanak meg. Ha mégsem száradtak meg teljesen, és "leengednék" a szárnyaikat, kis fondantgolyókkal támasszuk meg őket.

Mire magát a tortát kellett volna fényképezni, így nézett ki:

10 megjegyzés:

Alíz írta...

Nagyon szép ez a torta és az előzőek is azok. Gratulálok!

Ami írta...

Gyönyörű lett a torta! Annyira szép, gratulálok! :)

4Gyerek írta...

ez nekem nagyon tetszik. és tuti nagyon finom is.
milyen kiszúrókat használsz?

Mónika írta...

Gyönyörű, mint mindig!
:)

Kati írta...

Nagyon szép mindkettő, Boldog Szülinapot a lányodnak!

Ottis írta...

Nagyon szépek lettek!Ügyes vagy mint mindig!

egycsipet írta...

Ennyi torta! Ez minden gyerkőc álma, a kislányod biztosan nagyon boldog volt! :))))
Boldog születésnapot neki, neked pedig gratula a lánykához és a tortákhoz is! ;)

Éva írta...

Nagyon szépek a tortáid! A kislányodnak üzenem. Istenke éltesse nagyon sokáig,aranyos kis angyalka!

Ditta tortái írta...

Kislányod nagyon gyönyörű !Gyönyörű tortákat készítettél neki.

sedith írta...

Köszönöm mindenkinek a köszöntéseket és a dicséreteket!:)

4Gyerek-Éva, nagyjából azokat a kiszúrókat használom, amiket minden boltban lehet kapni, tudod, azok a plasztikok. Ezek mellett viszont még találtam múltkor néhányat az ócskán, pl. a madárkát. Az apró "virágokat", amik tulajdonképpen csillagok:P, a tortadíszítő szettem egyik csillagcsövével szúrtam ki. Illetve a hercegnő ruháján lévő apró virágokat is egy ilyen csillagcsővel készítettem, majd fogpiszkálóval vittem fel a ruhára, hogy nehogy összenyomjam őket.:)

Related Posts with Thumbnails