2011. április 22., péntek

Zelleres-gyömbéres csirkecombok

Ez a recept is az áprilisi Kifőztükben jelent meg, és gondoltam, gyorsan felteszem ide is, hátha ötletet adok valakinek, hogyan készítse el azt az "unalmas" csirkecombot. :-) Az újság különben ingyenesen letölthető ITT

Zelleres-gyömbéres csirkecombok

Kevés hozzávalóból is lehet finom ünnepi fogást készíteni. Sőt, mindezt rövid idő alatt is meg lehet oldani. Ideális főétel ez bármilyen ünnepre, családi vagy baráti összejövetelre, amikor a háziasszony nem a konyhában, hanem inkább a vendégek körében szeretné tölteni az idejét. Köretként bármi illik mellé, de önmagában is finom némi kenyérrel, esetleg savanyúsággal, salátával.

Hozzávalók 4 személyre: 
4-6 egész csirkecomb
5-6 db zellerszár
1 lila hagyma
2 kis darab gyömbér
bors
kevés olaj

Elkészítése:
A csirkecombokat megtisztítjuk minden tollmaradványtól, megmossuk és papírtörlővel megtörölgetjük. Megszórjuk sóval és borssal, majd tűzálló tálba vagy tepsibe helyezzük őket. A zellert, a gyömbért és a hagymát megmossuk-tisztítjuk, mindegyiket vékonyan felszeleteljük, majd szétoszlatjuk a csirkecombokon. Meglocsoljuk kevés olajjal, megszórjuk további sóval és borssal, aláöntünk 1-2 dl vizet, alufóliával lefedjük és kb. 1 órán át forró sütőben pároljuk. Az utolsó 10-15 percben a fóliát levesszük, hogy a csirkecombok bőre szép pirosra süljön. 

7 megjegyzés:

Bianka írta...

Nagyon finom lehet
Kellemes Ünnepeket :)

Ditta tortái írta...

Elfogadnám szívesen!:-!
Boldog húsvétot Neked és a családodnak!

judit60 írta...

Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok! Nézz be hozzám, vár egy meglepetés.

Ottis írta...

Kedves Edith!Boldog Ünnepet kívánok nektek!

Mónika írta...

Drága Edith!

Neked és kedves családodnak áldott, békés ünnepeket kívánunk!
Nektek csajoknak pedig sok locsolkodót...
:)

puszilunk benneteket,
Móni

Éva írta...

Nézz be hozzám kérlek: Húsvéti nyuszi hozta díj!

4Gyerek írta...

Boldog nyuszit!

Related Posts with Thumbnails