2011. június 30., csütörtök

Paradicsomos zöldbab - télire is

Mind friss fogyasztásra, mind pedig üvegben való tartósításra kitűnő ez a zöldbabfőzelék. Télen, akár valamilyen  gyors fogásra, akár csupán nyáridéző ízekre vágyunk, csak előkapunk egy üveggel a kamrából, és már ehetjük is. De készíthetünk egy világos rántást is, és jól megtejfölözve vagy további paradicsomlével hígítva, felszaporíthatjuk. Szóval, sokféleképpen variálható, a lényeg, hogy minél több legyen belőle.:)

Paradicsomos zöldbab - főzeléknek és télire

Hozzávalók: 1 kg sárga, laposhüvelyű vagy ceruzabab, 50 dkg hagyma, 50 dkg sárgarépa, 1 zöld paprika, 5-6 dl paradicsomlé vagy 50-60 dkg paradicsom, 1-2 cikk fokhagyma, kb. 1 dl olaj, só, bors, 1 csokor zellerzöld, 1 csapott teáskanál befőzési szalicil.

Elkészítése:
A babot megmossuk, végeit lecsipkedjük, és 2-3 cm-es darabokra tördeljük. A hagymát meghámozzuk, apróra vágjuk, a sárgarépát pedig tetszés szerint lereszeljük a nagylyukú reszelőn, vagy karikára, kockára vágjuk. Ha friss paradicsomból készítjük, akkor ezt először forró, majd hideg vízbe mártjuk, héját lehúzzuk és azután cikkekre   vágjuk. Egy edénybe öntjük az olajat, beleszórjuk a hagymát, rá a zöldbabot, utána a sárgarépát, végül pedig a paradicsomot vagy a paradicsomlevet, (a rétegeket ízlés szerint sózzuk és borsozzuk), rádobjuk a kettévágott, kicsumázott paprikát, a fokhagymát és az összekötözött zellerzöldet (aki szeretné, ezt bele is kavarhatja apróra vágva, de csak a végén), aláöntünk kb. 2 dl vizet, és lassú tűzre helyezve - az a legjobb, ha vasalátét is van az edény alatt -, kb. 1-1,5 órán át rotyogtatjuk. Közben néha megrázogatjuk az edényt. Amikor minden megpuhult, eltávolítjuk a paprikát és a zellerköteget, óvatosan összekavarjuk, ha kell, utánasózunk, és még egyet-kettőt rottyantunk rajta. Ha ebédre készült, már fogyasztható is, ha viszont télire szántuk, akkor elzárjuk a gázt és belekavarjuk a szalicilt. Tiszta, száraz üvegekbe rakjuk, lefedjük és mehet szárazdunsztba takarók közé vagy a hűtőtáskába (jégakkuk nélkül, természetesen). Arról nem tudok számot adni, hogyan működne tartósítószer nélkül, de feltett szándékom, hogy hamarosan kipróbálom, és beszámolok róla. Úgy gondolom, hogy a kész főzeléket, ha üvegekbe tesszük, lefedjük, és még 10-15 percig gőzöljük, el kell állnia legalább egy télen át. Kikísérletezem.:)

4 megjegyzés:

judit60 írta...

Ez egy nagyon ízletes elkészítési módja a zöldpaszulynak.Gondolom ebben a formában a férjecském is megenné.Ki fogom próbálni.

sedith írta...

Judit, képzeld, az én férjem sem eszi a zöldbabot. Ez volt az egyedüli zöldség, amit meg sem kóstolt. Aztán kezdtük venni a fagyasztott zöldségkeverékeket, amiben azonban van zöldbab is, és azóta éppen nem hagyja ott őket, de nem is eszi szívesen. Magamnak és a lányoknak azért mindig szoktam eltenni jópár üveggel, és olyankor, amikor a férjem elutazik, már nem kell fájjon a fejem az ebéden.:)

Ami írta...

Nekem is tetszik a recept :)

iri írta...

en tartosito szer nelkul ugyanigy keszitem, viszont gondom van a dunsztra.Vagyis ha ugy latom nem volt eleg a szaraz dunszt meg egyszer dunsztolom.

2011. június 30., csütörtök

Paradicsomos zöldbab - télire is

Bejegyezte: sedith dátum: 13:45

4 megjegyzés on "Paradicsomos zöldbab - télire is"

judit60 on 2011. június 30. 14:01 írta...

Ez egy nagyon ízletes elkészítési módja a zöldpaszulynak.Gondolom ebben a formában a férjecském is megenné.Ki fogom próbálni.

sedith on 2011. június 30. 14:25 írta...

Judit, képzeld, az én férjem sem eszi a zöldbabot. Ez volt az egyedüli zöldség, amit meg sem kóstolt. Aztán kezdtük venni a fagyasztott zöldségkeverékeket, amiben azonban van zöldbab is, és azóta éppen nem hagyja ott őket, de nem is eszi szívesen. Magamnak és a lányoknak azért mindig szoktam eltenni jópár üveggel, és olyankor, amikor a férjem elutazik, már nem kell fájjon a fejem az ebéden.:)

Ami on 2011. június 30. 14:25 írta...

Nekem is tetszik a recept :)

iri on 2011. június 30. 14:45 írta...

en tartosito szer nelkul ugyanigy keszitem, viszont gondom van a dunsztra.Vagyis ha ugy latom nem volt eleg a szaraz dunszt meg egyszer dunsztolom.

Related Posts with Thumbnails