2011. augusztus 9., kedd

Töktzatziki, tökdzadziki

Errefelé is mindenhol tzatzikinek írják, mondják, valahogy megszoktam már. Nagyon furcsa a dzadziki, pedig úgy lenne helyes a kiejtése. De bárhogy is legyen, a lényeg, hogy egy nagyon finom salátaféle, ami egyszerűsége ellenére is nagyon sokféleképpen variálható.

Tegnap pl. Szepy arról mesélt, hogy éppen tzatzikit eszik. Ő kívánta az én fagyimat, nekem meg összefutott a nyál a számban a tzatziki hallatára. Éppen kapóra jött az ötlet, úgysem tudtam, mit ebédeljek. De nem volt uborkám. Mind beraktam üvegekbe a múlt héten. Elmentem a sarki boltba: nincs. (Mert nem nagyon veszik, mert szinte mindenkinek van otthon, a kertjében.) A sarki zöldséges zárva, mert szabadságol. Anyuhoz lusta voltam elmenni két uborkáért, így amikor megláttam a kis karcsú, zsenge tököket, már el is döntöttem, hogy abból fog készülni. Végülis a tök és az uborka egycsaládba tartozik!:D

Töktzatziki

Hozzávalók (én ezt egyedül vágtam be:P): 3 kicsi, zsenge tök, 3 dl joghurt, fokhagyma ízlés szerint, só, durvára tört zöld bors, 1 teáskanál aprított kapor, 1 evőkanálnyi citromlé

Elkészítése: A tököt megmossuk, meghámozzuk (ezúttal jobb meghámozni, mégha zsenge is, mert finomabb lesz, hiszen nyersen fogyasztjuk), majd fél x fél centis kockákra vágjuk. Lesózzuk, és 10-15 percig állni hagyjuk. Végül a kiengedett levét leöntjük, hozzáadjuk a joghurtot (ha van időnk jobb kicsepegtetni ezt is), a zúzott fokhagymát, a borsot és a kaprot, ízlés szerint sózzuk, és jól összekeverjük. Ha szükséges, kevés citromlével is ízesíthetjük.
Nagyon finom, tartalmas saláta. Húsnapon ehető.

KAL - 2018.

8 megjegyzés:

Ottis írta...

Ötletes!

Bianka írta...

Izgalmas lehet tökkel, szívesen megkóstolnám

trollanyu írta...

Nagyon tetszik ez az ötlet:) Cukkini, tök jöhet nálunk minden mennyiségben és mindenféle formában. Vittem a receptedet, köszönöm:)

Éva írta...

Nagyon finom lehet ez a frissitő saláta jól lehűtve!

4Gyerek írta...

érdekes, ötletes.
nekem tetszik az a kanálka, no meg az a mozsár avagy minek nevezzem.

sedith írta...

Köszönöm mindenkinek!:)

Trollanyu, akkor rajta, nálunk csak én és a lányok szeretjük a tököt, de most még ők sem voltak itthon, úgyhogy egyedül ettem.:)

Éva, csakis jó hidegen finom. Ezt oda is fogom írni.

Éva (4gyerek), igen, mozsár, 1 lejért vettem egyszer a Kauflandban vadonat újan. A kanálka ócskapiaci. :)

Ami írta...

Tetszik ez az ötlet! Nagyon guszta és jól mutat sütlekhez.

Vicuska írta...

Újabb jó ötlet a tök felhasználásához!

Related Posts with Thumbnails