2011. augusztus 20., szombat

Vörösboros gombaragu

Eltevések közepette is kellett valamit enni. Természetes, hogy ilyenkor (is) a gyors ételek kerülnek terítékre. Ezt vacsoráztuk egyik este.

Vörösboros gombaragu

Hozzávalók: 40-50 dkg csiperkegomba (vagy bármi más), 1 hagyma, 1 zöld paprika, 2 csapott evőkanál liszt, 1 dl vörösbor, 1 dl paradicsomlé, 1,5 dl tejföl, só, bors, pirospaprika, olaj, petrezselyemzöld

Elkészítése:
A hagymát apróra vágjuk, és kevés olajon megdinszteljük. Megszórjuk pirospaprikával, felöntjük féldeci vízzel, hagyjuk felforrni, majd rádobjuk az apróra vágott gombát. Megsózzuk, és saját levében hagyjuk párolódni egy ideig, majd, ha elfőtte levét, kicsinként pótoljuk a vizet, amíg a gomba megpuhul. Ha puha, zsírjára sütjük, megszórjuk a liszttel, és elkavarjuk. Folyamatos kavargatás közben felöntjük a borral, a paradicsomlével és annyi vízzel, amilyen hígra szeretnénk a mártásunkat. Végül a tejfölt elkeverjük kevés forró szósszal, és hozzáöntjük a mártáshoz. Megszórjuk borssal és jól kiforraljuk. Végül apróra vágott petrezselyemzöldet keverünk bele, és főtt tésztával, puliszkával, krumplipürével, vagy csak simán, kenyérrel és valamilyen salátával tálaljuk. Szétválasztózóknak tésztanapon ehető bármelyik körettel, zöldségnapon pedig puliszkával vagy krumplipürével, esetleg nagyon kevés kenyérrel.

EK - 2011/10

4 megjegyzés:

Éva írta...

Nagyon szeretem a gombát, szoktam készíteni igaz vörösbor nélkül, de nagyon finom tud lenni így tésztával!Gombát még tojásosan is szeretjük!

sedith írta...

Éva, vörösborral én sem csináltam még, de megmaradt némi az üveg alján, megláttam, és hirtelen ötlettel ráöntöttem a gombára. Nem vált kárára!:) Tojásosan is szeretjük. Sokféleképpen készítem a gombát.

Jutka írta...

Borosan még sosem ettem, biztosan finom. Vetted észre, hogy az utóbbi bejegyzéseid duplázódnak?
Szép hetet, J.

sedith írta...

Jutka próbáld ki, tényleg finom! Szerintem "a páromnak":D is ízlene, ha már megette a fetás-epres salátát!
Tudom, sajna, hoyg duplázódnak, amióta sablont cseréltem ez van. És én nem tudom megoldani, illetve nincs olyan ismerősöm sem, aki segíthetne benne. :(

2011. augusztus 20., szombat

Vörösboros gombaragu

Bejegyezte: sedith dátum: 10:48

4 megjegyzés on "Vörösboros gombaragu"

Éva on 2011. augusztus 20. 11:46 írta...

Nagyon szeretem a gombát, szoktam készíteni igaz vörösbor nélkül, de nagyon finom tud lenni így tésztával!Gombát még tojásosan is szeretjük!

sedith on 2011. augusztus 20. 11:54 írta...

Éva, vörösborral én sem csináltam még, de megmaradt némi az üveg alján, megláttam, és hirtelen ötlettel ráöntöttem a gombára. Nem vált kárára!:) Tojásosan is szeretjük. Sokféleképpen készítem a gombát.

Jutka on 2011. augusztus 21. 21:46 írta...

Borosan még sosem ettem, biztosan finom. Vetted észre, hogy az utóbbi bejegyzéseid duplázódnak?
Szép hetet, J.

sedith on 2011. augusztus 22. 0:02 írta...

Jutka próbáld ki, tényleg finom! Szerintem "a páromnak":D is ízlene, ha már megette a fetás-epres salátát!
Tudom, sajna, hoyg duplázódnak, amióta sablont cseréltem ez van. És én nem tudom megoldani, illetve nincs olyan ismerősöm sem, aki segíthetne benne. :(

Related Posts with Thumbnails