2011. október 13., csütörtök

Sütőtökös krumplisaláta

Isteni, laktató őszi saláta. Mi vacsorára ettük, de köretként is el tudom képzelni húsok mellé. Vagy úgy, hogy csirkemellkockákat keverjek bele. Mert különben húsmentes.

Sütőtökös krumplisaláta gombával

Hozzávalók: 6-7 héjában főtt krumpli, 20 dkg sült vagy párolt sütőtök, 20 dkg gomba, 1 kisebb lila hagyma, 1 adag félperces majonéz, 2-3 evőkanál tejföl vagy joghurt, 2-3 evőkanál olaj, só, bors, szerecsendió, citromlé ízlés szerint

Elkészítése:
Az olajat felforrósítjuk, rádobjuk a szeletekre vágott gombát, megsózzuk, és addig pároljuk, amíg a levét el nem fővi, és zsírjára nem sül. A krumplit meghámozzuk és nagyobb kockákra vágjuk, valamint a sütőtököt is a krumplival nagyjából azonos méretű darabokra vágjuk, tálba tesszük, és kissé megsózzuk. A hagymát finomra aprítjuk, és elkészítjük a félperces majonézt. Az elkészült gombát és a hagymát hozzáadjuk a krumplihoz, majd ráöntjük a majonézt és a tejfölt. Jól összekavarjuk, és ízlés szerint sóval, borssal, szerecsendióval meg citromlével ízesítjük. Ha szeretnénk, piros húsú paprikát is vághatunk bele, de lehet csak díszíteni is vele. Ehető zöldség- és  tésztanapon.

EK - 2011/11

2 megjegyzés:

Bianka írta...

Izgalmas ez az összeállítás, nagyon finom lehet

Ottis írta...

Tetszik :)

Related Posts with Thumbnails