2011. december 29., csütörtök

Paradicsomos töltött káposzta

Mifelénk általában kétféle töltött káposztát szokás készíteni: a paradicsomosat, és - nyilvánvaló - a nem paradicsomosat. A kettő közötti jó nagy különbséget nem is a paradicsomossága adja, hanem az, hogy friss avagy savanyú káposztából készítik-e. A paradicsomosat friss káposztából szokás, a másikat pedig savanyúból. Én nem szoktam töltött káposztát főzni, vagy ha mégis, az biztos valamilyen lájtos fajtája: kevésbé zsíros húsból vagy húsmentesen. Karácsonykor nem is volt nálunk töltött káposzta eddig csak egyszer, most mégis úgy döntöttem, hogy az is készül. Hagyományos ízű, paradicsomos, mégis egy fokkal lájtosabb a szokásosnál. Nagyon finom lett.

Paradicsomos káposzta friss káposztából

Hozzávalók: 2 kisebb fej káposzta, kb. 1,2 kg darált csirkehús, kb. 50 dkg kolbászhús (vagy darált disznóhús), 15 dkg rizs, 2 közepes hagyma, kevés olaj, só, bors, 2 evőkanál paprikalekvár, 4-5 evőkanál ecet, 1/2 l natúr paradicsomlé, kis darabka (kb. 15-20 dkg) füstölt csülök, 1 ágacska szárított csombor, 2 darabka szárított kaporszár.

Elkészítése: Egy nagy edényben vizet forralunk, majd amikor felfőtt, jól megsózzuk, és beleöntjük az ecetet. A káposztának lefejtjük külső leveleit, megmossuk, majd éles késsel, kivájjuk a torzsáját. Amikor az ecetes-sós víz újra felforrt, a káposztafejet óvatosan beleengedjük, és egy villa segítségével elkezdjük lefejtegetni a leveleket róla. Hagyjuk néhány percig abálódni, majd szűrőkanállal egy tálba szedjük őket. Amikor kissé hűltek, éles késsel lenyessük a levelek vastag ereit, és félretesszük. Ugyanezt megismételjük a másik káposztafejjel is. Csak annyi levelet fejtsünk le, amennyire szükségünk lesz (ha véletlenül nem elég, a vizet később is fel lehet forralni, és forrázhatunk még leveleket), a maradék káposztát apróra vághatjuk.
A hagymát apróra vágjuk, az olajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk a rizst, és együtt is pirítjuk, amíg a rizs ki nem fehéredik. Ekkor a kétféle darált húst tálba tesszük, hozzáadjuk a hagymás rizst meg a paprikalekvárt, sózzuk és borsozzuk, majd jól összedolgozzuk. A massza legyen jó sós, mert a rizs és a káposzta még felvesz az ízéből.
Ekkor a masszát beletöltjük a leforrázott káposztalevelekbe, és egy tálcára helyezzük őket. A megmaradt káposztát apróra vágjuk, egy fazék aljára szórjuk, majd a fazékba körkörösen belehelyezzük a megtöltött káposztaleveleket úgy, hogy a közepén egy lyukat hagyunk. Amikor az összeset belehelyeztük, a középen lévő lyukba helyezzük a kaprot, a csombort és a füstölt csülköt, ráöntjük a paradicsomlevet, és felöntjük annyi lobogó sós-ecetes vízzel (a káposzta forrázólevéből), amennyi a káposztákat éppen ellepi. Lefedve, lassú tűzön 1,5-2 órán át főzzük. Tálaláskor tejfölt kínálunk mellé. A felső fotón azok a töltött káposzták vannak, amelyeket a nagyobb, félbevágott levelekbe töltöttem, és amelyek tölcséhez hasonlítanak, az alsó képen a kisebb levelekbe töltött, hagyományosan formázott töltelékek vannak.

LIGET - 2018/9.

7 megjegyzés:

Hankka írta...

Ha nem írtad volna, hogy nagyon finom lett, akkor is tudnám, látszik a képen, gyönyörűséges! Mifelénk is hasonlóan készül, kapor és csombor nélkül, de legközelebb megkóstolom ezzel az ízesítéssel is! :)

sedith írta...

Hankka, nagyon kedves vagy! Szerintünk azért lett finom, mert nem volt túl zsíros (bár azért száraz sem volt), és pont tökéletesre találtam el a fűszerezést. Csombor és a kapor nem kell sok bele (legalábbis szerintem), éppencsak hogy sejtelmes íze legyen tőle, ne domináljon.

Vicuska írta...

Én holnap készülök káposztát tölteni :) A fazék aljába az apró káposzta alá mindig csempészek füstölt szalonna szeletet, vagy elraktározott bőrkét. Nevessetek ki nyugodtan, de én még soha nem használtam csombort, nem volt szerencsénk egymáshoz. Meg sem kérdem, mihez hasonlítható az íze, zamata... De utána fogok nézni :)

sedith írta...

Vicuska, jó káposztatöltést akkor!:) Biztos finom lehet szalonnával is, nálam ezt a szerepet ezúttal a csülök darabka kapta.

A csombor másik neve a borsikafű, lehet így ismerősebb. Ha mégsem, hát akkor nem tudom leírni az ízét: fűszeres, aromás, eléggé intenzív, és nagyon finom, de ezzel igazából semmit sem mondtam róla. :)

Vicuska írta...

Hihi, éjszaka túl fáradt voltam már ahhoz, hogy utánanézzek, de a borsikafüvet ismerem, nőtt is a kertemben anno, uborka befőzésénél használtam :D Köszönöm!

Hankka írta...

Egészségben, örömökben, sikerekben gazdag, boldog új évet kívánok! :)

Ottis írta...

Én is kívánok nektek egy Boldog, Szeretetteljes Új Évet! Finomakat főztél Karácsonyra! És jó szórakozást nektek is ma éjszaka!

Related Posts with Thumbnails