2012. február 11., szombat

Szarvasropogós csíki mártással

Az elmúlt hétvégén ismét találkozót tartott az Erdélyi konyha szerkesztőcsapata, melynek ezűttal mesés helyszínt biztosított az ivói Honor Villa. A régi vadásztanyák hangulatát idéző villát a mai kor minden modernségével felszerelték, és tökéletes helyszíne egy kis téli kikapcsolódásnak. Albert András házigazda jóvoltából két gyönyörűszép napot töltöttünk el Ivóban. A csapatépítő hétvége azonban nemcsak a szórakozásról szólt, hanem a "kemény munkából" is kivettük a részünket: főztünk és fotóztunk, no meg ettünk. És ha figyelembe vesszük, hogy két nap alatt lefőztünk 13-féle komplett fogást, plusz még hozzájöttek a Honőr Vadhús késztermékei (különféle kolbászok, pastramik, virsli), a kemény munkát már rögtön nem is kell idézőjelbe tenni. Abból, amit ott főztünk, néhány fogást már megmutattam, a többit pedig majd megtaláljátok a márciusi Erdélyi konyhában, illetve az Erdélyi konyha húsvéti különszámában...
A fotózásban Gyugyi Péter, a Gusto és a Nők lapja konyha magazinok fotósa volt segítségünkre, ő irányított, vezetett be bennünket a gasztrofotózás rejtelmeibe. Azért Pálinkás Norbert, a TV Paprika producere sem rejtette véka alá fotózással kapcsolatos javaslatait, sőt kétféle főztjét is élvezhettük.

Kétfős csapatokra osztva, mindenki két-két fogást készített. Én Jutkával kerültem párba, a Süssünk-főzzünk valamit blog tulajdonosával, és Fortuna két isteni fogást rendelt nekünk elkészítésre: Mangalicacomb vadászné módra, és Szarvasropogós csíki mártással. Minden szerénység nélkül elmondhatom, hogy isteni lett mindkettő, sőt, a szarvasropogósnak olyan keletje volt, hogy mire tálalni kellett, egyetlen darab árválkodott az edényben, amibe kiszedtük. Még jó, hogy a fotózáshoz félretettem néhányat...

Szarvasropogós csíki mártással

Hozzávalók: 1,2 kg darált szarvashús, só, bors, gyömbér, 10 dkg vaj, 3 evőkanál liszt, 3-4 dl tej, zsemlemorzsa, olaj, só; a panírozáshoz: 3 tojás, liszt, zsemlemorzsa; a mártáshoz: 2 tojás, 4 dl olaj, 1 evőkanál mustár, 2 közepes főtt cékla, 15 dkg főtt gomba, 1 kis fej lila hagyma, 1 nagyobbacska alma, tejszín vagy tejföl, só, citromlé.

Elkészítése: A vajat felolvasztjuk, beleszórjuk a lisztet, majd miuttán kihabosodott, felöntjük a hideg tejjel, és jól kiforraljuk. A húst összegyúrjuk sóval, borssal és gyömbérporral, hozzáadjuk a besamelmártást, majd annyi zsemlemorzsát gyúrunk hozzá, hogy jól formázható, de nem túl kemény masszát kapjunk. Végül nedves kézzel kolbászkákat formálunk belőle, lisztbe, felvert tojásba és zsemlemorzsába forgatjuk őket, majd forró olajban aranybarnára sütjük.
A mártáshoz félperces majonézt készítünk a tojásból, az olajból és a mustárból, majd hozzáadjuk a finomra reszelt és levétől kiszorított céklát meg almát, illetve az apróra vágott gombát meg lila hagymát. Végül tejföllel vagy tejszínnel hígítjuk a kívánt sűrűségűre, illetve sóval és citromlével ízesítjük.

EK - 2012/3

4 megjegyzés:

Kati írta...

Szép hétvégétek lehetett, tanultatok is, finomakat ettetek:)

Katalin írta...

Nagyon szép lehetett az ivói kiruccanás, a szarvasropogósod fenséges :)

Katalin írta...

Nézz be hozzám, vár egy meglepetés :)

sedith írta...

Katalin, köszönöm.:)

2012. február 11., szombat

Szarvasropogós csíki mártással

Bejegyezte: sedith dátum: 11:47

4 megjegyzés on "Szarvasropogós csíki mártással"

Kati on 2012. február 11. 19:51 írta...

Szép hétvégétek lehetett, tanultatok is, finomakat ettetek:)

Katalin on 2012. február 12. 8:58 írta...

Nagyon szép lehetett az ivói kiruccanás, a szarvasropogósod fenséges :)

Katalin on 2012. február 13. 9:35 írta...

Nézz be hozzám, vár egy meglepetés :)

sedith on 2012. február 13. 19:57 írta...

Katalin, köszönöm.:)

Related Posts with Thumbnails