2012. április 14., szombat

"Drob de miel" din carne de pui - csirkéből, avagy csirkepástétom

A cím magyarázatra szorul, mert a "drob de miel" a hagyományos román húsvéti fogást jelenti, a báránypástétomot, vagy báránysajtot. És tény, hogy bárányaprólékból meg -húsból más az íze, teljesen más az aromája, azért csirkéből vagy egyéb húsból is elkészíthető. Nálunk idén csirkéből készült, és kissé másképp, mint az eddig készített drobjaim.

Csirkepástétom

Hozzávalók: 1 kg csirkemáj, 30 dkg főtt csirkehús, 3 közepes vöröshagyma, 2 teáskanál pirospaprika, 4 nagy szelet kenyér (kb. 35 dkg), 2 csokor újhagyma, 1 nagy csokor petrezselyemzöld, 1 csokor kapor, 4-5 cikk fokhagyma, 3 nyers tojás, 5 főtt tojás, só, bors, olaj, zsemlemorzsa.

Elkészítése: A kenyeret hideg vízbe áztatjuk. A vöröshagymát csíkokra vágjuk, és olajon megdinszteljük. Megszórjuk pirospaprikával, és rögtön rádobjuk a jól megmosott csirkemájat. Gyors mozdulatokkal néhányszor átkavarjuk, majd felöntjük egy pohár vízzel, és kb. 10 percig hagyjuk főni. Ezalatt a főtt húst összedaraboljuk, és az újhagymát karikára vágjuk, majd a jól kifacsart kenyérrel, a paprikás májjal és a fokhagymával együtt egy tálba tesszük és lazán összeforgatjuk. A keveréket ledaráljuk, vagy késes aprítóban pépesre dolgozzuk, majd hozzáadjuk a finomra aprított zöld fűszereket, a felvert nyers tojást (egy keveset félretehetünk belőle a tetejére) meg a darabokra vágott főtt tojást, ízlés szerint sózzuk és borsozzuk, majd óvatosan összekavarjuk. Az elkészült masszát olajjal kikent, zsemlemorzsával megszórt sütőformába simítjuk (én most kuglófformába), tetejét lekenjük a félretett felvert tojással vagy kevés olajjal, és forró sütőben kb. 40 perc alatt megsütjük. A formában hagyjuk kihűlni, majd tálra borítjuk, és tetszés szerint díszítjük.

4 megjegyzés:

krinsz írta...

Nagyon szép lett:)

Alíz írta...

Nagyon jó ötlet volt kuglófformában sütni! Szép, mutatós étel lett belőle. :) S mivel Te készítetted, finom is!

Katalin írta...

Gyönyörű lett a pástétomod, annyira szép, hogy először azt hittem, hogy kalács :)

sedith írta...

Köszönöm mindenkinek!:)

Katalin, kolléganőmnek köszönhetem a szép formáját, mert tőle kaptam a szilikonos kuglófformát nemrég születésnapomra.:)

Related Posts with Thumbnails