2012. április 20., péntek

Édeskömény-saláta

Nem most ettem először édesköményt, de venni most vettem. Azt tudtam, hogy én szeretem, mert Svájcban sokat és sokszor ettem többféle formában, de azt nem tudtam, hogy a család hogyan fogadná. Ahhoz meg, hogy esetleg kidobjam, túl drágának találtam. Most viszont "megembereltem" magam, és vettem két szép példányt. Némi netes kutatás után úgy döntöttem, hogy nyers salátát készítek belőle, és alapul véve ezt a végtelenül egyszerű ötletet, én is elkészítettem a magam verzióját.:) A családnak nagyon ízlett. Nagylányom eleinte mind otthagyta a darabkákat, csak a sárgarépát válogatta ki, majd szkeptikusan megkérdezte, hogy az mi. Édeskömény, mondtam, és tetszhetett, amit hallott, mert rögtön megkóstolt egy darabot, majd eltűntette az egészet.:)

Édeskömény-saláta sárgarépával

Hozzávalók: 30 dkg (2 db) édeskömény, 20 dkg sárgarépa, 1 csokor újhagyma, 10 dkg fekete olajbogyó, 1 citrom, 4-5 evőkanál olívaolaj, só, icipici cukor (kb. 1 csapott kávéskanálnyi).

Elkészítése: Az édesköménynek levágjuk a tövét, illetve leszedjük a külső leveleit, félbevágjuk, majd vékonyan felszeleteljük. A sárgarépát is félbe majd vékony szeletekre vágjuk, az újhagymát pedig felkarikázzuk. Mindent egy tálba teszünk, hozzáadjuk az olajbogyót, megsózzuk, és jól összeforgatjuk. A citromnak kifacsarjuk a levét, hozzáadjuk a cukrot, kevés sót meg az olívaolajat, és összekeverjük. Ezt az öntetet ráöntjük a salátára, és lazán összeforgatjuk. Ha kell, még sózzuk vagy savanyítjuk. Mi csirkehús mellé ettük.

ÍZES-SZÍNES - 2012.

3 megjegyzés:

krinsz írta...

Én is csak egyszer vettem, de végül a tyúkoknál végezte:( Majd legközelebb remélem, sikerül megkóstolnom:)

Katalin írta...

Nagyon guszta, szép színes, biztos finom volt, ha hamar "eltűnt" :)
Én még nem ettem édesköményt, nem is tudom, hogy milyen az íze :(

sedith írta...

Krinsz, sajnálom. De hátha egyszer tényleg sikerül.:)

Katalin, nincs túl karakteres íze. Állagra olyasmi, mint a szárzeller, és van egy kis édeskés, köményes utóíze. Én mostantól biztos, hogy gyakrabban fogom vásárolni, mert nagyon kiadós.

Related Posts with Thumbnails