2012. április 28., szombat

Rántott fasírt krumplipürével, káposztasalátával

Nehéz napokon vagyok túl: szinte csak hálni jártam haza, és az alvásidőt sem alvással töltöttem, hanem a gép előtt görnyedtem, munkával. De legalább megvan az elégtételem: lejárt a második szakellenőrzésem is, sikeresen. Nagyon elégedett vagyok, és jóleső érzéssel gondolok vissza a csütörtökre. Így gondolhatjátok, hogy az utóbbi napok nem igazán a főzésről szóltak, bár volt abban is részem, mégha nem is a családnak főztem, hanem protokolláris okokból.:P
Azért szerencsére, elmaradt receptekkel, fotókkal "nagyon jól állok", azaz jó sok fel van gyűlve, úgyhogy most, hogy időm engedi, a blogomat sem kell hanyagolnom.:)

Az alábbi ételt anyai nagymamám, a drága "Kukó mama", lányaimnak Mari mama, szokta gyakran készíteni. Szegény, nem készít már ételt nekünk, mert az utóbbi években a látása teljesen elromlott, egyedül már semmit sem tud csinálni. Pedig milyen fürge kis asszonyka volt világéletében, aki annyira szerette az életet, hogy a 26 éves korától őt kínozó asztmával is mind a mai napig sikeresen "megverekedett", és ha a Jóisten megsegíti, idén betölti 75. életévét! Sosem felejtem el, hogy gyerekkoromban mennyit "kínozott" az evéssel. Hiába ettünk egy órája, ő már ismét kérdezte: nem vagy éhes? Nem akarsz enni? Ne csináljak nektek...? Már-már idegesítő volt, pedig ő igazán csak tiszta szeretetből nem akarta, hogy "éhezzünk"! Érettségi előtt, a ballagásomon azt mondta: "Amikor kicsik voltak a lányaim, csak azért imádkoztam, hogy adjon még néhány évet, hogy lássam őket felnőni, elindulni az életben. Azt nem is mertem volna remélni, hogy még az unokám ballagását is megérem!" Azóta meg, hál'istennek lejárt még egy unokájának a ballagása, a harmadik most ballag májusban, lejárt két unokájának az esküvője, és megért három dédunokát is. És, még ki tudja, hány nem remélt eseményt fog megérni!?

Rántott fasírt krumplipürével és káposztasalátával

Hozzávalók a fasírthoz: 50 dkg darált hús (nálam csirke volt, de ő mindig disznóból készítette), 3 szelet kenyér (kb. 20 dkg), 1 kicsi hagyma, 5-6 cikk fokhagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 4 tojás, liszt, só, bors, zsemlemorzsa, olaj; a krumplipüréhez: 60 dkg krumpli, 5 dkg vaj, 2-2,5 dl tej, só; a káposztasalátához: 50 dkg friss káposzta, 1 sárgarépa, só, cukor, ecet.

Elkészítése: A húst, a kifacsart, szétmorzsolt kenyeret, az apróra vágott hagymát, a zúzott fokhagymát meg a finomra aprított petrezselyemzöldet összegyúrjuk 1 tojással, sózzuk, borsozzuk, és annyi zsemlemorzsát adunk hozzá, hogy formázható, de keményebb masszát kapjunk belőle (kb. 5-6 evőkanállal). A többi tojást felverjük, simára keverjük kb. 10 dkg liszttel, majd sóval és borssal ízesítjük. A fasírtmasszából féltenyérnyi, jól ellapított korongokat formázunk, lisztbe, majd a lisztes tojásmasszába forgatjuk, és forró, bő olajban, de kis lángon, aranysárgára sütjük. A krumplit meghámozzuk, és enyhén sós vízben puhára főzzük. Amikor megfőtt, leszűrjük a vizet, hozzáadjuk a vajat, és összetörjük. Ha szükséges, még sózzuk, és a forró tejet hozzáadagolva, jó habosra kavarjuk. A salátához a káposztát és a sárgarépát legyaluljuk vagy lereszeljük, majd megsózzuk, és kissé összegyúrjuk. Ezután cukorral és ecettel ízesítjük tetszés szerint. A fasírtot krumplipürével és káposztasalátával tálaljuk.

KAL - 2013.

5 megjegyzés:

Kati írta...

Amikor a mamáról beszéltél, mintha az enyémet láttam volna:) Ő is folyton etet bennünket:)
I-es fokozatra készülsz?
Finom lehet ez a fasirt:)

sedith írta...

Áááá, Kati, messze állok én még az I-es fokozattól! Nem is hiszem, hogy akarok-e olyasmit valaha! Én még nagyon fiatalka vagyok a tanügyben (10 év kimaradás miatt), ezért most a def-re készülök. Ezt muszáj megcsinálni, tovább viszont nem tudom, hogy akarok-e menni.

Hankka írta...

A fasírt nagyon finom lehet, ki fogom próbálni! :) Nagymamádnak jó egészséget kívánok, és hogy még sok-sok örömteli pillanatot tudjatok neki szerezni! :)

sedith írta...

Hankka, próbáld ki nyugodtan! Kicsit maszatolós munka, de a végeredmény megéri.:) Köszönöm szépen!:)

Kati írta...

Igazad is van, nem tudom, hogy megéri - e ilyen fizetések mellett tovább képezni magunkat:) Én a nyáron megyek II-es fokozati vizsgára, ha sikerül, nem nagy kedvem van hozzá, de ha három inspekciót végigcsináltam, akkor már elmegyek, hátha sikerül. Csak Kolozsváron eléggé vágják a népet:)

Related Posts with Thumbnails