2012. április 17., kedd

Szabógallérleves

Ez is hagyományos leves a Nyárádmentén, bár más vidékeken is ismert, és hasonlóképpen készítik. Mindegy: nagyon finom, lányaim állandóan "vadászták" a szabógallérokat, miközben jókat mulattak a nevén.:)

Szabógallérleves

Hozzávalók 8 személyre: 1 csirke aprólékja (nyak, farhát, szárnyak), 4 sárgarépa, 2 petrezselyemgyökér, 1 kisebb zellergumó, 1 hagyma, 1 tojássárgája, 2 dl tejföl vagy tejszín, 1 csokor petrezselyemzöld, só, ecet; a levesbetéthez: 1 nagy hagyma, 4 csapott evőkanál búzadara, 1 nagy evőkanál zsír, 1 tojásfehérje, 1 egész tojás, kb. 10 dkg liszt, só, bors.

Elkészítése: A csirkeaprólékot jól megmossuk, és hideg vízben főni tesszük. Amikor fölforrt, habját leszedegetjük, megsózzuk, 5-10 percig főzzük, majd hozzáadjuk a kockára vágott zöldségeket. Amíg megfőnek, elkészítjük a levesbetétet. A hagymát kockára vágjuk, és a felforrósított zsíron megdinszteljük. Rászórjuk a búzadarát, és állandóan kavargatva nagyon halványra pirítjuk. Ekkor félrevesszük, sóval meg borssal ízesítjük, és hűlni hagyjuk. Az egész tojást felverjük, kissé megsózzuk, majd hozzákavarjuk a lisztet, és szép sima tésztát gyúrunk belőle. Enyhén lisztezett felületen 1-2 mm vékonyra nyújtjuk. A kihűlt töltelékhez hozzáadjuk a  tojásfehérjét (egy nagyon keveset visszatartunk belőle a kenéshez), és jól eldolgozzuk benne. A kinyújtott tésztát megkenjük a félretett tojásfehérjével, felére pedig rásimítjuk a grízes masszát. A tészta másik felét ráhajtjuk a töltelékes részre, kézzel jól lenyomkodjuk, majd derelyemetszővel először ujjnyi vastag csíkokra szabjuk, majd kis rombuszokat vágunk belőle. Amikor a hús és a zöldségek megpuhultak, a leveshez adjuk az elkészített „szabógallérokat”, és 5-8 percig főzzük, amíg a tészta meg nem puhul. Ekkor a leveshez öntjük a tojássárgájával elkevert tejfölt vagy tejszínt, jól összeforrósítjuk, de már nem forraljuk fel. Sóval és ecettel ízesítjük, illetve megszórjuk apróra vágott petrezselyemzölddel.

Tipp: Újabban ezt a levest úgy is készítik, hogy búzadara helyett gombát dinsztelnek meg, ledarálják, és azt kenik a tésztára a „szabógallér” töltelékeként.

EK - 2012/5

16 megjegyzés:

Ditta tortái írta...

Nagyon finom lehet,még soha nem ettem Szabógallért:)

Kisildi írta...

Szinte könnyeket csalt a szemembe ez a levesbetét. Persze, hogy anyukám készítette nekünk...Finom étel.

Katalin írta...

Nagyon jól néz ki a levesed, én még nem ettem ilyet, de már hallottam róla.

Angi Angéla írta...

Ez a leves régi szép időket idézi fel bennem, nagymamám szokott ilyeneket főzni, de szegényke már nem él köztünk! Azóta sem ettem!

sedith írta...

Érdekes módon, bár én is hallottam róla, eddig fogalmam sem volt, hogy mi fán terem! Pedig nem lakunk messze a Nyárádmentétől, mifelénk mégsem volt szokás készíteni. Anyósom édesanyja viszont, a Szilágyságban szintén főzte anno, és ugyanígy, grízes töltelékkel.

Éva írta...

Guszta!Nagyon finom lehetett a levesed ! Szabógallér mint tésztát itt is ismerjük, de az nem ez a fajta tészta! Az egy sima szélesmetélt tészta csak másképpen van vágva.

sedith írta...

Éva, látod, pont ez a csodálatos: hogy ugyanaz az elnevezés más-mást takar más egyik vagy másik vidéken; VAgy két távol levő vidéken ugyanazt az elnevezésű ételt ugyanúgy készítik is.:)

krinsz írta...

Nagyon figyelemfelkeltő neve van:) és nagyon jól néz ki.

Vicuska írta...

Örülök ennek a számomra új levesnek!!!

sedith írta...

Krinsz, Vicuska, próbáljátok ki!:)

Turák Kinga írta...

ha jól emlékszem, tavaly készítettem ilyet a férjemnek, fogadás gyanánt egy régi könyvből! Finom volt!

Kati írta...

Igen, én is nyárádmenti leányzó vagyok, és én is készítettem már szabógallér levest, és még fogok, az biztos:)

sedith írta...

Kinga, üdv nálam, azt hiszem, még sosem kommenteltél, de bocs', ha tévedek. Örülök, hoyg ízlett nektek!:)

Kati, tudom, láttam is a tiedet, de Rózsika néni így mondta a tészta készítését, hoyg a masszát rákenjük, majd simán kockára vágjuk.

Turák Kinga írta...

ritkán kommentelek, de gyakran jövök :) csendes látogató! :)

sedith írta...

Kinga, :):):).

Unknown írta...

Köszönöm.A holnapi nemű.☺☺☺

Related Posts with Thumbnails