2012. április 7., szombat

Vadnyúlgerinc áfonyamártással

Bármikor elkészíthető, a húsvét viszont kitűnő alkalom hozzá.

Vadnyúlgerinc áfonyamártással

Hozzávalók: 1 vadnyúl gerince és nyakrésze (de bármelyik részéből készíthető), 2-3 evőkanál olaj; a pácléhez: 2 evőkanál só, 2 evőkanál házi ételízesítő, 2 teáskanál őrölt bors, 1 teáskanál őrölt koriander, 1 teáskanál pirospaprika, 1 fej fokhagyma, 1 hagyma, 3 babérlevél, 2 evőkanál ecet, 2-3 l víz; a mártáshoz: 5 evőkanál áfonyalekvár, 5 evőkanál tejföl, só, csipetnyi őrölt koriander és csipetnyi szerecsendió.

Elkészítése: A hagymát meghámozzuk és felszeleteljük, a fokhagymát összezúzzuk, majd a többi hozzávalóval együtt egy lábosba tesszük. Felforraljuk, hagyjuk 2-3 percig forrni, majd félrevesszük a lángról, és kihűtjük. A megmosott (ha netán túl véres lett volna, akkor jól kiáztatott) húst belehelyezzük a páclébe vigyázva, hogy az mindenhol jól ellepje, és 1-3 napig hűvös helyen hagyjuk pácolódni. Felhasználás előtt kisagy vízzel. zedjük a pácléből, hőálló edénybe helyezzük (vagy előzőleg beáztatott római tálba), meglocsoljuk olajjal, rászűrünk 2-3 dl-t a pácléből, lefedjük, és közepesen forró sütőben 3-4 órán át hagyjuk párolódni-sülni. Időnként kivehetjük, megforgathatjuk (de nem muszáj), ellenben fontos, hogy az elpárolgó folyadékot pótoljuk további felforrósított páclével vagy vízzel. Akkor készült el, ha a villa könnyedén belemegy. Fedő nélkül ne süssük, mert kiszáradhat. Frissen tálaljuk fűszeres áfonyamártással és tetszés szerinti semleges ízű körettel (pl. burgonya, párolt rizs). A mártás hozzávalóit alaposan összekavarjuk, és már adható is a hús mellé. Áfonyalekvár híján friss áfonyából is elkészíthetjük; ekkor az áfonyát villával szétnyomkodjuk, kevés cukrot keverünk hozzá, és felforraljuk. Miután kihűlt, összekeverjük a tejföllel és a fűszerekkel.
Köret nélkül (csupán a mártással) húsnapon ehető.

4 megjegyzés:

Ottis írta...

Nagyon guszta!

Alíz írta...

Szerintem, ez házi nyusziból is finom lehet. :) Továbbra is áldott húsvétot kívánok!

Kati írta...

Áldott Húsvéti Ünnepeket kívánok:)

sedith írta...

Köszönöm, lányok, remélem, nektek is békésen, szépen teltek az ünnepek!:)

Related Posts with Thumbnails