2012. április 20., péntek

Virslis, tésztás egytálétel

Virslit vettünk vacsorára, de valahogy mégsem volt kedvem hozzá. Egy jó kiadós zöldséges tésztára pedig már régóta vásott a fogam. Volt még ez-az a hűtőben, úgyhogy jól összekombináltam a dolgokat. Melegen is nagyon jó volt, de hidegen is isteni. Amikor kihűlt, szeletelni lehetett. Hatalmas adag ez is, mi hatan ettünk belőle, és még másnapra is jócskán maradt.

Virslis, tésztás egytál

Hozzávalók: 50 dkg virsli, 50 dkg száraztészta, 3 szelet sült csirkemell (nekem volt, de elhagyható), 15 dkg juhtúró, 10 dkg sajt, 8-10 szem koktélparadicsom, 5 dkg fekete olajbogyó, 1 csokor petrezselyemzöld, 3 tojás, 2 dl tejföl, só, bors.

Elkészítése: A tésztát kifőzzük és leszűrjük. A virslit karikára, a csirkemellet csíkokra, a sajtot kis kockákra vágjuk, a paradicsomot pedig felszeleteljük. Mindezeket egy tálba tesszük, hozzáadjuk a tésztát, a morzsolt túrót, az összevágott olajbogyót meg az aprított petrezselyemzöldet, sózzuk, borsozzuk, és jól összeforgatjuk. A tojásokat felverjük, hozzáadjuk a tejfölt, ezt is sózzuk és borsozzuk, majd a zöldséges keverékre öntjük, és jól összekavarjuk. (Legjobb, ha) Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük (egyetlen jénaimba sem fért volna bele:P), és 25-30 percre forró sütőbe toljuk. Melegen, hidegen egyaránt fogyasztható.

KAL - 2014.

0 megjegyzés:

2012. április 20., péntek

Virslis, tésztás egytálétel

Bejegyezte: sedith dátum: 8:49

0 megjegyzés on "Virslis, tésztás egytálétel"

Related Posts with Thumbnails