2012. május 9., szerda

Szivárványhús

Egy gyerekem édesanyja (ti. óvodában dolgozom:)) küldte nekem a receptet emailen. Előzőleg szóban is tárgyaltuk, hogy talált valahol egy egyszerűnek tűnő receptet, de valami nem stimmelt benne, talán nem volt pontosan leírva, mert egyáltalán nem olyasmi lett belőle, mint amire számított, mégha az íze nem is volt rossz. Miután átfutottam a leírást, hirtelenjében semmi furcsát nem találtam benne, de tüzetesebb átnézésre, bizony, kibújt a szög a zsákból. :) Tényleg pontatlan volt a leírás, illetve a felhasznált tejmennyiség is rengetegnek tűnt. Elhatároztam, hogy mégis elkészítem, kevesebb tejjel, úgy, ahogy én szoktam az ilyesmit. Illetve az ízesítését is teljesen megváltoztattam, mert ... nekem úgy jött. :) Csupán csirkehúsból készítettem, mert én disznót már nem ehetek, de egyik felét teljesen hagyományosan, amolyan kolbásszerűen ízesítettem, a másik meg zöld fűszeres lett.
Most, mielőtt leültem volna megírni a receptet, gondoltam egyet, és rákerestem a szövegre a google-ban, és megtaláltam a receptet ITT.

Az én változatom szerint egy nagyon finom húspástétom lett a végeredmény, nem volt sem túl híg, sem túl kemény, sőt, már langyosan tökéletesen lehetett szeletelni, és mi négyen úgy bevágtuk vacsorára, hogy csak épphogy megkottyant! Igaz, "csak" kenyérrel és tejfölös uborkasalátával ettük, más köret nem volt mellé. Ahogy a recept eredetijénél is látszik, hidegtálon is nagyon jól mutat akár az eredeti ízesítésben és színekben, akár az általam elkészített variációban.

Szivárványhús, avagy kétszínű húspástétom

Hozzávalók: 56 dkg darált csirkehús (mert éppen ennyi volt a tálcán), 5 dkg vaj, 2 evőkanál olaj, 2 púpozott evőkanál liszt, 3 dl tej, 1 tojás, só, bors, 2 csapott teáskanál pirospaprika, 2-3 cikkfokhagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 ágacska menta, néhány lestyánlevél, 15-20 szál metélőhagyma; továbbá: olaj, 1-2 evőkanál zsemlemorzsa

Elkészítése: A csirkehúst kétfelé osztjuk. A felhevített vajon és olajon kissé megfuttatjuk a lisztet, felöntjük kb. 3 dl tejjel, majd folyamatosan keverve sűrűre (csomómentesre) főzzük. A mártást is kétfelé osztjuk, egyik részét a hús egyik feléhez, a másikat a másik adag húshoz adjuk. A tojást felverjük, és kb. fele-fele arányban azt is a húsokhoz adjuk. Az egyik adag húst sóval, borssal, pirospaprikával és zúzott fokhagymával fűszerezzük ízlés szerint, a másik adagot pedig sóval, borssal és az apróra vágott zöld fűszerekkel ízesítjük. Egy kalácssütő- vagy őzgerincformát vékonyan kikenünk olajjal, megszórjuk zsemlemorzsával, majd belesimítjuk a kétféle masszát tetszés szerinti sorrendben. A formát becsavarjuk alufóliába, majd egy tesibe állítjuk. Vizet öntünk alá, és forró sütőbe toljuk. 35-40 percig gőzöljük fóliával együtt, majd eltávolítjuk róla a fóliát és 20-25 percig sütjük tovább. Hideg vízbe állítva a formát hirtelen lehűtjük kissé, majd a keletkezett szaftot óvatosan leöntjük róla. Ilyenkor már lehet tálalni, de hagyhatjuk a formában is kihűlni. Langyosan és hidegen egyaránt finom. Nagyon jól kiváltható vele a bolti felvágott, szalámi.

HÚSV. - 2013.

Picit másképp, másik alkalommal

Hozzávalók 4-5 személyre: 70 dkg darált csirkehús, 5 dkg vaj, 2 púpozott evőkanál liszt, 3 dl tej, 1 nagy tojás, só, bors, 2 csapott teáskanál pirospaprika, 4-5 kisebb cikk fokhagyma, 1 kicsike hagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 teáskanál szárított, morzsolt zsálya.

Elkészítése: A felhevített vajon kissé megfuttatjuk a lisztet, felöntjük a tejjel, majd folyamatosan keverve sűrűre, csomómentesre főzzük. Hagyjuk hűlni egy keveset, majd beledolgozzuk a tojást. A csirkehúst kétfelé osztjuk. Az egyik adag húst sóval, borssal, pirospaprikával és zúzott fokhagymával fűszerezzük ízlés szerint, a másik adagot pedig sóval, borssal, a finomra aprított hagymával, illetve az apróra vágott petrezselyemzölddel meg a morzsolt zsályával ízesítjük. A mártást is kétfelé osztjuk, egyik részét a hús egyik feléhez, a másikat a másik adag húshoz adjuk, és a masszákat külön-külön alaposan összedolgozzuk. Egy kalácssütő- vagy őzgerincformát kibélelünk sütőpapírral (vagy vékonyan kikenünk olajjal, megszórjuk zsemlemorzsával), majd belesimítjuk a kétféle masszát tetszés szerinti sorrendben. A formát 220 fokra előmelegített sütőbe toljuk, légkeverésen kb. 30 percig, majd a hőt 180 fokra csökkentve további 15-20 percig sütjük. A sütőből kivéve a formát hideg vízbe állítjuk, hogy hirtelen lehűtsük kissé, majd a keletkezett szaftot óvatosan leöntjük róla. Ilyenkor már lehet tálalni, de jobb, ha a formában hagyjuk kihűlni. Kenyérrel, sok friss zöldség kíséretében kínáljuk.

Megjegyzés: Hidegen nagyon jól kiváltható vele a bolti felvágott, szalámi, melegen bármilyen körettel tálalható. "

KT - 2015/8

1 megjegyzés:

Hankka írta...

Nagyon-nagyon guszta, hasonló húskenyér készült nálunk is! :)

Related Posts with Thumbnails